A GAZDASÁGIRÁNYÍTÁS ÉS A GAZDASÁGSZERVEZÉS KÖZÖSSÉGI INTÉZMÉNYEI
A GAZDASÁGIRÁNYÍTÁS ÉS A GAZDASÁGSZERVEZÉS
KÖZÖSSÉGI INTÉZMÉNYEI
KÖZÖSSÉGI INTÉZMÉNYEI
A feudalizmus századaiban a családi gazdaság kereteit meghaladó gazdálkodásszervezési feladatok döntő hányada a „politikai község” – a kommunitás – választott vezetőinek hatáskörébe tartozott. Ebben az összefüggésben „politikai községként” határozható meg a falu is, a mezőváros is, a szabad királyi város is. Függetlenül attól, hogy etnikai, vallási vagy rendi értelemben mennyire homogén, illetve kisközösségekre tagolt az egy településen élő, s ezért a feudális hatalmi struktúra és az állam által igazgatási egységként elfogadott embercsoport. A gazdálkodásszervezési feladatok abból adódtak, hogy a falu- vagy városhatárnak inkább nagyobb, mint kisebb része – a legelő, az erdő, a nádas, a víz s minden szántatlan-vetetlen terület – közös használatú volt, s mert mindezek hasznosítása a gazdálkodás részét jelentette, a választott vezetőségnek kellett ügyelnie rá: „a közföldek haszonvételében senki se jusson előnyhöz a többiek rovására” (Wellmann I. 1980: 380).
Wellmann Imre idézett megállapítása a 18. századi faluközösségeknek az egyéni gazdálkodási törekvéseket korlátozni hivatott funkcióit elemző tanulmányát vezeti be, érvényessége azonban bízvást kiterjeszthető időben is (vö. Szabó István 1966a; 1975), és a más közjogi helyzetű s társadalmi státusú kommunitásokra is. Ahogy a földesúrral kialakított, koronként, vidékenként némileg különböző egyezségeik értelmében a jobbágyok faluközösségei, a kiváltságos területek szabad parasztjai is, a királyi városok polgárai alkotta „közösségek” is következetesen megkülönböztették az örök használatú földjeiket és a „köz élő földet”. Ez utóbbiak hasznosításának összehangolását, megszervezését választott vezetőikre bízták. A nem urbáriális jogállású helységek gazdálkodásszervezési feladatainak szükségszerűen, az urbáriális jogállásúaknál csak külön megállapodás esetén, részét jelentette mindezen túl a nemesi előjognak tekintett haszonvételek, az úgynevezett regálék (például a malom-, a kocsma-, a vásártartás) jövedelmező hasznosításának megszervezése is. Úgy kellett hasznosítani e jogokat is, hogy senkinek ne származzék belőle külön előnye, a közhaszonnal elvileg rendelkezőknek pedig emiatt hátránya.
A FALUSI BÍRÓ ÉS A TANÁCS SZEREPE A FEUDALIZMUS IDEJÉN
A NEMESI KÖZBIRTOKOSSÁG
HEGYBÉLI HELYSÉG ÉS A KERTGAZDASÁG
A GAZDÁLKODÁSSZERVEZÉS ÁTALAKULÁSA A POLGÁRI KORSZAKBAN
A KÖZBIRTOKOSSÁG ÉS A LEGELTETŐ TÁRSULAT
A NYÁJGAZDASÁG
A HEGYKÖZSÉG
