ELFÖLDELÉS

Full text search

ELFÖLDELÉS
Amikor a menet a temető kapujába ér, a koporsóval rendszerint megállnak, sőt olykor a koporsót egyszer, háromszor hozzá is ütik a kapuoszlophoz, vagy lekoppantják a földre. Ezzel – mint mondják – „béköszöntik a halottat a temetőbe: új hazájába”.
Ahol nincsen koporsótévő, s a templomba sem mennek be, ott a pap a nyitott sírnál búcsúztatja el a halottat. A sírhoz érkező menet rendszerint ugyanúgy helyezkedik el, mint a búcsúztatásnál az udvaron. A koporsót a nyitott sír felett keresztbefektetett koporsóvivő rudakra helyezik úgy, hogy a szomszédos sírokban nyugvókkal megegyező irányban legyen a feje.
A búcsúztatás bevégeztével a rudak mellett két-három hosszú eregetőkötelet fűznek át, amelyekkel a koporsót lassan a sírba engedik. Ezt rendszerint a sírásók végzik.
Szokás a papot és a kántort mindjárt a nyitott sír mellett kifizetni. Ezt azzal indokolják, hogy így a halott látja, minden körülötte való szolgálatért tisztességgel megfizettek, s nem maradt utána adósság. Így is biztosítani vélik nyugalmát.
A sírba engedett koporsóra – vagy a padozatra – a jelenlévők egymás után, vetnek egy marék földet olyan sorrendben, amilyen rokonsági fokozatban voltak az elhunyttal, miközben békés nyugovást kívánnak a halottnak. Olykor maga a pap kezdi meg a rögvetést.
Gyakran a frissen hantolt sírt a hozzátartozók – vagy az ő vezetésükkel a jelenlévők – egyszer, háromszor megkerülik.
Elkészülvén a sírral a funerátor, vagy a temetés vezetőjének intésére elhallgat a harangszó, s következik a temetésben részt vevők munkájának, végtisztességtevők megjelenésének megköszönése és a torba való meghívás.
Gyakran valamennyi kikísérőt mindjárt a temetőkapubeli megvendégelésre invitálják.
A korán elhunyt kisgyermekeket, csecsemőket, újszülötteket, halvaszületetteket nem kísérték ki a temetőbe. Ha megkeresztelték, akkor rendszerint keresztapjuk vagy édesanyjuk vitte ki őket, saját maga ácsolta faládában, amely általában festetlen volt, vagy fehér, rózsaszínű. Gyakran a család valamely elhalt rokonának sírjába ásta, s annak sírjelére egy kicsit erősített, a kis halott emlékére.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť