METODISTÁK
METODISTÁK
A metodisták a századforduló éveiben (1898 Pozsony, 1898 Bácska) hazánk német ajkú, hithű, kegyes protestáns hívői között kezdték meg missziójukat, főként antialkoholista programmal. Csak 1907-től folyt Budapesten magyarul is az istentisztelet (Funk é. n.). Az első világháború után a nyíregyházi evangélikus gyökerű pietista ecclesiola csatlakozása lendítette fel missziójukat (Márkus J. A. 1935). A metodista egyház német jellege még a mai napig is kimutatható. A metodista gyülekezetek a tolna-baranyai sváb községekben tudtak jelentősebb gyökeret ereszteni a két világháború között. A megtérésre, a gyülekezeti közösség ápolására helyezték a hangsúlyt. Jelentős karitatív munkát végeztek a városi lumpenelemek segítése, nevelése érdekében.
Ugyancsak német és szabadegyházi hátterű volt az Élő Isten Gyülekezete (ma: Isten Egyháza) missziójának az indulása, amelyet népies nevén lábmosóknak is neveztek, mivel az úrvacsora előtt egymás lábát is megmossák. Ezt az adventisták is gyakorolják. Alapítója Bechtold Jakab német anyanyelvű házaló kereskedő, aki a baptista gyülekezetből vált ki. Az 1920-as évek elején a térítőmunka az országban jelentős sikereket ért el, de gyülekezeteik legnagyobb része az induló pünkösdi mozgalomba olvadt be (Vigh 1959). A megtérésen túl, a különböző lelki ajándékokat tartják fontosnak, amelyek a gyülekezeti építést szolgálják.
