Prózai költeményei
Prózai költeményei
A vers és dráma, a mint látszik, nem a Vajda eleme: az ő csapongó ereje a kötött beszéd korlátai közt nem fér meg. Csak a prózában igazi költő. Itt elveti a verselés nyügeit, a rímet, mértéket, kiszabott lebegést: de képzeletének szabad szárnycsattogása, gondolatainak hatalmas ritmusa és párhuzamos lüktetése, nyelvének gazdag és merész zenéje egészen eredeti hangfutamaiban bőven pótolja mindezt. Szellem és hondalai igazán dalok a kedély melegével és játsziságával, majd váltakozva a lélek ihletett hevével és emelkedett beszédével. A nap szakaszai és Természet bájai rapszódiák, Imadalai dicsőítő himnuszok; s tartalmuk mindig egyetlen alapeszmének: az ember viszonyának a természethez és teremtőhöz, különböző fejtegetései és kifejezései. Még akkor is, ha a honért, jogért, szabadságért és haladásért mond izgató és buzdító éneket, a természet, a termő Zat szellemeihez és szülötteihez, erőihez és tüneményeihez folyamodik, hogy általok hirdesse Eszdér igéit. Annyi keleties színpompával s oly mély vallásos érzéssel ünnepli a nagy természetet, különösen a ragyogó napot, miként kelet igaz természet-imádói: de mégis nem esik természet-imádásba, a mint némelyek hiszik vala. Mert az ő istene, miként Erkölcsi beszédei nyilván és fenségesen hirdetik, az őserő, világ-szellem, a mindenség végoka, alkotója és mozgatója, mely a természetben megnyilatkozik. Vajda romantikus, de annak a német romantikának képviselője, mely a pantheizmussal ölelkezik. Azért magasztalja örökké a természetet, sőt egyesűl a természettel, a legjobb anyával; azért nyeri a nevet, hogy a természet leghívebb fia.
