Kisebb elbeszélések

Full text search

Kisebb elbeszélések
Költői elbeszélései, legendái között legsikerültebb a Bosnyák Zsófia, a mely Arany János Toldijával együtt pályázott a Kisfaludy-társaságnál s vele egyszerre is jelent meg 1847-ben. Ez épp annyira kiválik elbeszélései, mint a Kont balladaszerű művei közűl. Lélektani felfogása a kompozicióban, emelkedett vallási ihlete amott, hazafias szónoki páthosza itt, hangját nemessé, kifejezővé teszik. A Kont-hoz sorakoznak legismertebb epikai dalai, a Kont fegyvernöke s Bánk-bán. Mindnyájában a nemzeti jogokhoz és szabadsághoz való ragaszkodást példázza, mely ellentétbe jut az önkénynyel és zsarnoksággal. Kivált a Bánk-bán címűben állítja szembe az idegen befolyást a magyar fügetlenséggel, midőn a bán mint a nemzet égő fájdalmának s elkeseredett haragjának képviselője jelenik meg a királyné előtt, hogy a maga és nemzete izzó boszúját kitöltse rajta, kit minden szenvedés kútfejének tart. Éppen ezért az átalakulás idején, sőt később is mindig nagy hatással szavalták e műveket ünnepélyes alkalmakkor. Költött tárgyú balladái (Boszúcsók, Csanád stb.) inkább rövid költői elbeszélések, az epikai és lírai elem elnyomja bennök a drámait. Néha csak egyetlen kép rajza az egész mű (Hunyad kardja, Zrinyi Ilona) s tulajdonképeni cselekvénye igen szegényes. E nemű kompoziciói közűl valódi műbecsű a Báthori Erzsébet, melynek, a mily igaz alapeszméje (hogy az emberek büntetésénél sujtóbb a lelkiismeret mardosása), ép oly drámai előadása. Ezek mellett kétségtelenül legismertebb s legsikerűltebb műve Garaynak Az obsitos (nibelungi strófákban). Mind Hári Jánosnak eleven rajza, mely a nép eszejárásának finom megfigyelését mutatja, mind elbeszélésének üde, egészséges hangja, mely a népmesék könnyed folyamatosságával, naiv komikumával annyira rokon, kiváló helyet biztosítanak e műnek mindenha költészetünkben. A kiszolgált katona, a ki – mint mondani szokták – messziről jött, tehát azt beszéli, a mit akar, valóban élő alakja volt a költő szülővárosának, Szegszárdnak. Össze-visszahazudott kalandjai apróra részletező vonásokkal tárúlnak elénk, s ez a körülmény nagyon elősegíti az elhitetést, hogy minden koholmánya a való szinében tűnik fel. A bíró hiszékenysége még jobban bátorítja Háry Jánost merész hazugságaiban, s velük ellentétben a furfangos deák, a kiben a költő nyilván önmagát rajzolta, halgatag kétségeivel, – mind egyaránt jellemző adatok.

Garay János kézirata.
(Emléksorok.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť