guta
guta: a → népi gyógyászat betegségelnevezése. Egyéb szóhasználata: gut, gút, gutta, gutaszele, gutaütés, gutasimítás, Szépasszony szele, vörös guta stb. A 16. sz. eleji gyöngyösi latin–magyar szójegyzék („gwtta wtes”) értelmezi első ízben s mindmáig helyesen apoplexiának (agyvérzés), ezt egy 1546-ből származó leírás is megerősíti („az gwtta meg ewte, mistan nem zolhat, az yob kezewel és labawal semmyt nem byr ...”). A szó eredete (latin: gutta) kérdéses. A megszemélyesített betegségokozók közé tartozik, erre szólások és átkozódások vallanak: „Hogy a guta üssön meg”. „A gutaszele üsse el!” „Rossz szel ütte.” Az utóbbiak a szél kórokozó szerepére is utalnak, talán összefüggésben azzal a → hiedelemmel, hogy a forgószélben → boszorkányok vagy → szépasszonyok vannak, s akit a szél megcsap, szélütött lesz. A szélütés után azonnal eret vágtak régen a betegen, mert azt is feltételezték, hogy ilyenkor túl sok (vagy túl sűrű) a beteg vére. Isten büntetésének is tartják. Körös vidéki hit szerint táncoló boszorkányok verejtéke áztatta helyre ülve lehet gutaütést (bénulást) kapni. Kenéssel, piócával, érvágással, köpölyözéssel, növényi orvosságokkal gyógyították. Az utóbbiak között szép számmal vannak erős illatú (viola, zsálya, menta, kakukkfű, levendula, méhfű, majoránna), izgató ízű (tormát, mustármagot rág a beteg) vagy hatású (csalánnal csapkodják) növények. Föltehet, hogy az „összehúzta magát, mint falu végin a guta” tréfás szólás és változatai eredetmagyarázó monda (rátótiáda) töredéke. Betegségelnevezésként ma már ritkábban, de szólás formában gyakran használatos. – Irod. Margalits Ede: Magyar közmondások (Bp., 1896); Margalits Ede: Horvát népszokások és babonák Belovár-Kőrösmegyében (Ethn., 1899); Takáts Sándor: Adatok nyelvünk történetéhez (Magy. Nyelv, 1907).
Grynaeus Tamás–Hoppál Mihály
