Jeszenák Ráfael,

Full text search

Jeszenák Ráfael,
gymnasiumi tanár, szül. 1840. okt. 24. Szomolnokon (Szepesm.), hol atyja J. Ede r. kath. elemi főtanító és egyházi karnagy volt; a gymnasium I. osztályát mint magántanuló szülővárosában, a II–VI. osztályokat Rosnyón, a VII. Lőcsén és a VIII. Kassán végezte 1855-ben. Ezen év végén typhusba esett és szülővárosában időzött. 1859–63-ban a jogi tanfolyamot a pesti egyetemen hallgatta. 1862-ben, mikor Konek Sándor dékán buzdítására a joghallgatókat segélyező egyesület megalakult, annak titkára, 1863-ban pedig elnöke lett. 1860–63-ban Wehler Nándor dunagőzhajótársasági főfelügyelő négy fia mellett nevelő volt. 1864-ben Török János Pesti Hirnökénél működött; 1864 nyarától 1868 végeig Szécsen Anal gróf fiának, Miklósnak nevelője volt Bécsben. 1869. decz. 1-től a losonczi m. kir. állami tanító képző intézet tanára. 1878-ban a német és magyar nyelvből és irodalomból tanári képesítést nyert és júliustól a losonczi m. kir. állami gymnasium rendes tanára.
Már tanulókorában küldött be néhány apróságot Jókai Üstökösébe; 1858 végén Vahot Imre Napkeletének volt levelezője. 1871. okt. 1-től a Nógrádba tárczaczikkeket írt; 1873. május 4-től 1875 végeig a Losonczi Lapok főmunkatársa volt, melybe Netuddki, Képíró, Krónikás sat. álnevek alatt eredeti s fordított tárczaczikkeket írt. 1881 óta a Losoncz és Vidéke belmunkatársa, a tárcza- s hirrovat vezetője.
Munkái:
Losoncz és L. Tugár városainak átalános Név- és Czímtára. Losoncz, 1883.
Apró humoros elbeszélések és rajzok. U. ott, 1889. Négy füzet. (Németből fordított tárczái.)
A mit a karácsony angyala mesélt. Karácsonyi rege. Elberfeld. 1890.
Szerkesztette a Losonczon 1887. évi máj. 29., 30. és 31. tartott iparos ifjak országos vándorgyűlésével kapcsolatos munkakiállítás Emléklapjait. Losoncz, 1887. (Laszly Istvánnal és Ambrus Mórral); a Nógrádi Naptárt 1890-re Losonczon.
Ambrus Mór, Vázlatok. Losoncz, 1885. 56.
M. Könyvészet 1889.
Losoncz és Vidéke 1894. 48. sz. és önéletrajzi adatok.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť