Ács

Full text search

Ács A famegmunkálás különböző ágazatait gyakorló kézműves. Házépítésnél minden ilyen jellegű munka az ő feladatuk volt, így az ajtók, ablakok, valamint a városkapuk kivitelezése, de ezenkívül asztalosmunkákkal, így bútorkészítéssel is foglalkoztak. Az ácsok munkaköréhez tartozott a különféle mezőgazdasági szerszámok: cséphadaró, eke stb. elkészítése és javítása is. Legfontosabb szerszámuk a szekerce volt, de használtak egyfajta, rövidre készített fűrészt is. Ezek eleinte kőből, később bronzból, majd vasból készültek. Felszerelésükhöz tartozott a véső, fúró, valamint Ézs 44,13 szerint a jelzőkréta, mérőzsinór, a körző és a gyalu. Az egyes fa alkatrészek összeillesztéséhez fából készült csapokat, valamint fémszegeket használtak.
Az ácsmesterség Palesztina területén Dávid korától kezdve terjedt el, amikor palotájának építéséhez Hírám tiruszi király famegmunkáló mestereket is küldött (2Sám 5,11).
Az ácsmesterség megjelölésére is szolgáló h. háras ige egyéb építkezéssel kapcsolatos (fa-, kő-, fémmegmunkáló) mesterségek esetében is használatos, de vagy az összefüggésekből derül ki, hogy az adott esetben ácsról van szó (pl. 2Kir 22,6; 2Krón 24,12; 34,11; Jer 10,3), vagy az 'éc = fa szó van feltüntetve (háras 'éc) magyarázatképpen (2Sám 5,11, 2Kir 12,11 k; 1Krón 14,1; 22,15; Ézs 44,13).
A g. tektón kifejezés hasonlóképpen többértelmű (Mt 13,55; Mk 6,3), de elsősorban mégis az ácsmesterség megjelölésére szolgál. Így fordítják a legrégebbi (pl. az ószír, kopt, etióp, örmény) fordítások is. Ebből következtethetően biztosra vehetjük, hogy Jézus anyjának, Máriának a férje ács volt, és maga Jézus is feltehetően ezt a kézművességet tanulta ki.
SzCs

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť