Szavalás
Szavalás (declamatio), szépprózai vagy verses műnek ékes előadása, ugy hogy a tartalom ne csak világosan, hanem egyszersmind ugyszólván megtestesülve, kerek alakban és eleven szinekben álljon a hallgató előtt, szivére és kedélyére mélyen hasson és mintegy valódi esemény folyjon le lelki szemei előtt. A Sz. vagy önálló, lirikus és epikus, vagy pedig drámai. A lirikus Sz. fő mestersége a hangulat előidézése, itt a lélek szaval, itt örömet, bút, reményt, elcsüggedést, bátorságot, kétségbeesést kell kifejzni és a hallgató lelkét csupa érzésekben ringatni. Ez a lirikus Sz. a legnehezebb, mert nagyon érzékeny lelket tételez fel a szavalónál, kinek a vígság és bú közti lajtorján biztosan kell mozognia. Az epikus Sz. könnyebb, itt fő dolog az események egymásutánját és összefüggését világosan kidomborítani és a meglepetés hatását elénri. Itt nem annyira lágy, mint erős hangra van szükség, mely a heroikus tettek, a tragikus szenvedések ecsetelésére, a jellemek ábrázolására szolgáljon. A drámai Sz. vagy szinpadon kívűl, vagy magán a szinpadon, játékkal egyesülve, esik meg. A drámai magán Sz. nagyon szinezett lehet, mert ugy érzelmeket, eseményeket, mint jellemeket kell rajzolnia, a nélkül, hogy a gesztikulációt vagy a dekorációkat segítségül hivhatná. Az ily drámai szavalók közt, kik egész szcénákat, sok személylye, szavalank el egymaguk, de mégis teljes illuziót tudnak kelteni, legnevezetesebb volt a német Holtei, mostanában pedig földink Strakosch Sándor (l. o.). Minden Sz.-nak alapja a tiszta kiejtés, következik a mondatok érthető, világos előadása. Szavalni ugyanis csak annyit tesz, mint a szavakat tisztán kimondani. Aki tisztán, érthetően szól, az már félig jól szaval. A szavalási mesterség tetőpontja pedig a hármas hangsúly eltalálása. A hangsúly vagy logikai, mely a mondat legfontosabb szavát emeli ki, vagy festői, mely a különböző személyeket, tárgyakat, helyzeteket hangalkalmazás által hozzánk közelebb hozni iparkodik, vagy végre kedélyi (etikus), mely a változó hangulatoknak ad kifejezést. E hármas hangsúly csak akkor érhető el, ha az organum elég hajlékony, ha minél finomabb modulációra képes. E modulációk a hang mélységében vagy magasságában, erősbödésében és lágyulásában, az átmenetek és ugrások lehetőségében, a szivbeli rezonanciában, a tempo kellő gyors változásaiban rejlenek. Erre nézve a jó Sz. sok évi rendszeres gyakorlat eredménye. A hang modulációképessége annyira fontos, hogy a hellén szavalókat egy fónászkosz (hangtanító) kisérte minduntig. Mult időkben a Sz. még sokkal szenezettebb volt, mint ma, mert a modern élet, mint mindenben, ugy itt is egyszerüségre és természetességre törekszik.
