Megyeri,

Full text search

Megyeri, 1. Károly, családi néven Stand, komikus, szül. Megyeren 1797., megh. Pesten 1842. Atyja gazdatiszt volt és fiát is a gazdasági pályára szánta. De a fiunak e pálya nem tetszett, rajongó lelke a szinészethez vonzotta. Be is állott csakhamar Kilényi társaságához, de itt nem sokáig maradt, hanem Sándorfi társulatához lépett be. Rövid ideig maga is vezetője volt egy magyar szinésztársulatnak. Midőn a pesti nemzeti szinház a központban megalapíttatott, ő is ide jött és mint komikus egész haláláig itt működött s feledhetetlenné tette nevét a magyar szinészet évkönyveiben. Kizárólag komikus szerepekben rendkívüli sikereket aratott, de azért intrikus szerepekre szintén alkalmazható volt.
2. M. Károly, családi néven Merkl, zenetudós, szül. B.-Megyeren 1830 Gimnáziumi iskoláit Esztergomban és Budán végezte, majd hallgatta a tanárképző kurzust s oklevelet is nyert. A 60-as évek elején tünt fel először zenei cikkeivel több napilapban, de különösen az Ábrányi K. által szerkesztett Zenészeti Lapokban. Zene- s énektanítással és irodalommal foglalkozott 1876-ig, mikor a vakok intézetéhez tanárul nevezték ki, hol jelenleg is működik. 1880. a nemzeti zenede is megválsztá tanárának. A zeneelmélet, pedagogia és tudomány terén már eddig is kiható eredményeket mutatott fel. Legközelebb A zongoratanítás módszertana címen nagyobb szabásu pedagogiai munkát irt, mely most van sajtó alatt.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť