Matematikai jelek,

Full text search

Matematikai jelek, oly jelek, melyek a matematikában megvizsgálandó fogalmak és e fogalmak közt fennálló kapcsolatok rövid megjelölésére szolgálnak. Az aritmetikában és analizisben szokásos jelöléseket tartalmazza az Aritmetikai jelek c. cikk, ugy hogy itt csak a geometriában gyakrabban előforduló jelölések felsorolására szoritkozhatunk. Pontokat ma általánosságban latin nagy betükkel, vonalakat pedig latin kis betükkel szoktak jelölni. Az egyenest azonkivül jelölik két benne foglalt pont nevének egymás mellé irásával. Az egyenes vonaldarabot jelölik végpontjai nevének egymás mellé irásával, amit némelyek zárjelbe is tesznek, megkülönböztetésül amaz egyenes jelétől, mely a megjelölendő vonaldarab végpontjait magában foglalja és melynek ez csak részét teszi ki. ABC vagy azt a szöget jelenti, melynek szárai BA és BC.- Poligonokat és poliedereket ugy szoktak jelölni, hogy csúcsaik neveit sorban egymás mellé irják. Síkot vagy egy (rendesen görög) betüvel, vagy pedig 3 a síkban fekvő nem egy egyeneshez tartozó pont nevével szoktak jelölni. A pontok jelölése betükkel és idomoknak jelölése az azokat jellemző pontok neveinek egymás mellé irásával már a régi görögöknél volt használatban. Az első, kinél ily jelölések biztonsággal kimutathatók, a koszi Hippokrates,. Az ábrázoló geometriában pontok vagy vonalak képeit a pontokat, illetőleg vonalakat jelölő betükkel jelölik, hozzátéve e betükhez vonásokat. Igy pl. valamely A pont vagy g egyenes első, második harmadik stb. képeit A', A", A''' stb.-vel illetőleg g', g", g''' stb.-vel jelölik. Azonkivül szokás az alakzatoknak bizonyos a képsíkokkal vagy a projekció centrumával speciális vonatkozásban álló pontjait vagy egyeneseit állandóan egy és ugyanavval a betüvel jelölni, ami a képek áttekinthetőségét nagyban emeli. Igy p. az egyenes nyompontjait jelölik S-el, a sík nyomvonalát s-el stb. Más gyakrabban előforduló jelek: a merőlegesség jele, || a párhuzamosság jele (Bólyainál, ki a || jelet ama viszony jelölésére használja, mely valamely egyenes és a tőle egyenlő távolságban levő pontokat tartalmazó görbe közt fennáll a párhuzamosság jele |||, ~ a hasonlóság jele, a kongruencia jele, a projektiv rokonság jele stb.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť