Márki,
Márki, 1. József, pedagogus, szül. Kecskeméten 1815 márc. 3., megh. Budapesten 1888 jul. 4. Alsó és középiskoláit szülőföldjén végezte, majd a pesti egyetemre ment s 1838. letette a bölcsészeti s 1842. a jogtudományi doktorátust, 1843. pedig a közt- és váltóügyvédi vizsgálatot, az ügyvédkedés azonban nem gyakorolt rá vonzerőt s ezért midőn 1843. az ország öt különböző helyén kat. képezdék állíttattak, a pesti képzőintézethez ment tanárnak s 1844 okt. 1. óta ez intézetnél működött egész addig, mig a Bach-korszak alatt 1856-ban hazafias viselkedése (nem akart német nyelven tanítani) s általában az intézet germanizálása ellen való álláfoglalása miatt elbocsátották. 1858-88. az egyetemi könyvtár egyik őre volt. Irodalmi munkássága 1843-ban kezdődik. Nevezetesebb művei: Neveléstan (1843); Módszertan (1844, a bécsi Methodenbuch után); Betü és kis olvasókönyv (1847); Olvasástan (1852); Számvetéstan (1845); Terményleirás (1852); Embertan (1851); Népiskolák könyve Zimmermannal, 1853-72); Népnevelői állás (1865). Ő szerkesztette 1862-63 és 1867-71 közt a Népnevelők lapját. Ezenkivül több jogi, nyelvészeti, irodalomtörténeti és könyvtárnoki művet is adott ki, melyek közül Horatius-, Vergilius- és Lucanus-fordításai, s a magyar irodalom ismertetésére kiadott Kalauza a nevezetesebbek. 1890. a kerepesi temetőben levő emlékét közadakozásból a tanítók állították.
2. M. Sándor, történet- és földrajziró, szül. Kétegyházán (Békés) 1853 márc. 27. A középiskolákat Nagyváradon, Pozsonyban és Pesten, az egyetemet Budapesten végezte. 1876. tett középiskolai tanárvizsgálatot, 1878. doktorátust, 1877. cs. és kir. tartalékos hadnagy és aradi főreáliskolai tanár lett. Aradon, hol mint titkár, majd alelnök vett részt a Kölcsey-egyesület szervezésében, 1886-ig maradt, midőn a budapesti VII. ker. gimnáziumhoz helyezték át. 1892 jun. 30. az egyetemes történelem nyilvános rendes tanára lett a kolozsvári egyetemen. 1892. levelező tagul választotta a magyar tud. akadémia s a földrajzi társaság; igazgatósági tagja a történelmi s több más társaságnak, alelnöke az erdélyi muzeum történeti szakosztályának. Már mint 14 éves fiu kiadta Bihar vármegye rövid történetét s azóta sűrűn közölt történeti és földrajzi cikkeket és tanulmányokat folyóiratokban és lapokban. Önállóan megjelent könyvei; A Fekete-Körös és vidéke (Nagyvárad 1876); Sarkad története (Budapest 1877); Az oroszok hazánk történetében (Nagyvárad 1877); A magyar mint államnyelv 1604-1711. (Arad 1879); Bihari román irók (Nagyvárad 1881); Aradtól Petrozsényig (Arad 1881); A nagyfalusi Arany-család (u. o. 1882); Kemény János (a tört. társ. által jutalmazott tanulmány, u. o. 1883); Dósa György és forradalma (a magy. tud. akadémia által megdicsért mű, Budapest 1883, 2 kiad.); Esterházy Miklós, Wesselényi Ferenc, Kemény János, Széchenyi Pál, Hunyadi Mátyás és Thököly Imre életrajzai (6 füzet, Pozsony 1884-85); Magyar Pantheon (u. o. 1884, 2. kiad.); Mária, Magyarország királynéja (a Kisfaludy-társaság pályázatán kiemelt mű, Budapest 1865); Magyar nők utazásai (u. o. 1889); Arad vármegye és Arad szab. kir. város története (a vármegye és a város megbizásából, 2. köt., Arad 1892-95); A középkor tanulmányai (Budapest 1892); Egy magyar humanista (Kolozsvár 1893); Péró lázadása (akadémiai székfoglaló ért., Budapest 1893); Amerika és a magyarság (a földrajzi társ. Kolombus-ünnepén, u. o. 1893. németül is); Haan Lajos emlékezete (a tört. társaságban, u. o. 1893); Erdély helynevei (Kolozsvár 1894); A Hora-lázadás magyarországi része (Budapest 1894); Ungarns Millennium (Bécs 1895). Számos kiadást ért a gimnáziumok, s különösen a polgári és felsőbb leányiskolák számára irt földrajza és világtörténete. A Vallás- és közoktatásügyi minisztérium megbizásából 1893-96. három nagy fali térképet készített a középkorbeli Európáról. Számos történeti térképe és cikke jelent meg Lexikonunkban is, melynek árpádkori cikkeit jobbadán ő irja. (Életrajzai: Moenich-Vutkovich, Magyar Irók; Náményi, Figyelő, 1887., XXIII. köt.: Eberstein, Handbuch für den deutschen Adel, Berlin 1891 stb.).
