Földváry
Földváry-család. A F. nevet Magyarországon sokan viselik; mi ezuttal három nevezetesebb főágra fogunk szorítkozni. 1. A bernátfalvi F. család. Őse Mátyás, a XV. sz. elején nyert nemes levelet. F. Györgynek 1646. történt halálakor utódai a cibakházai és dunavecsei uradalmakat közös birtokul hagyták, az uradalomban részesek közösen a F. nemzetség nevet viselték. Ezen együttes birtoklás csak napjainkban szünt meg. A család tagjai közül számosan vittek jelentékeny szerepet, különösen Pest- és Nógrád vmegyékben. - 2. Atancsi F. család. Ez családfáját Mátyás király koráig tudja visszavinni, amikor őse Miklós a királyi seregben jelentékenyebb vezéri tisztet viselt. Fia Bálint 1509. királyi itélőmester volt, ennek fia Gáspár, Szigetvárnak védelmében vérzett el. E családnak tagja volt az ez időben élt István, Temesvárnak 1552. történt védelmében részt vett mint Losonczi István várparancsnok titkára; kilenc év után mint Arad-, Zaránd-, Csanád- és Külső-Szolnok vmegyék «rovó»-jával (adókivetőjével) találkozunk vele. 1666. részt vett Kerecsényi László alatt Gyula védelmében. Ezután Erdélyben lakott, amikor somlyai Báthory István és Békés Gáspár versenyében a fejedelmi szék birtoka felett, az utóbbinak pártjára állott s mint ilyen 1572. s a következő évben Bécsben járt Miksa királynál követségben. Felesége Pekry Anna volt, Losonczy Istv. özvegye. II. Rákóczi Ferenc korában a családnak Pál nevü tagja szerepelt, aki a fejedelem hűségében mindvégig kitartott, külföldre menekült, később azonban visszatért az országba. Fia, Ferenc, 1755. grófi rangra emeltetett. Ez ág hasonló nevü unokájában már kihalt, a nemesi ág ellenben jelenleg is virágzik. - 3. A földvári F.-család. Ennek tagjai több nemzedéken át mindig katonák voltak. Pál végigszolgálta az utolsó török háborut, valamint a francia köztársasággal és Napoleonnal viselteket. Három házasságából számos gyermeke származott, utolsó nejétől, Klunovics Katalintól születtek Károly és Sándor (l. o.) ikerfiai Gyergyó-Sz.-Miklóson, ahol F. Pál székely határőrszázados vala.
1. F. Ákos, állami főreáliskolai tanár, született Szilas-Balháson (Veszprém vm.) 1823 okt. 29., megh. Pécsett 1883 aug. 2. A sárospataki ev. ref. kollégiumban tanult s 1848-ig a jogi pályán működött. Ekkor honvédhuszár s 1849. hadnagy lett; a szabadságharc leverése után külföldön, leginkább Párisban tartózkodott. 1874. hazajött s 1875. a pécsi főreáliskolánál a francia nyelv helyettes, majd 1879. a történelem és francia nyelv rendes tanára lett. Munkái: Les ancetres D'Attila (Páris 1875), ugyanaz magyarul: Attila elődei cimmel (Kassa 1876).
2. F. Gábor (bernátfalvi), szül. Domonyban 1787 május 11., megh. tassi jószágán 1854 május 6. 1832-36. Pest vármegyének volt alispánja, később főispáni helytartó volt. Tevékeny részt vett minden országos ügyben, igy a Tisza szabályozásában, a vakokintézete megalapításában és a nemzeti szinház létrehozatalában. Az utóbbira nézve Széchenyivel ellentétes állást foglalt el; ez országosnak kivánta a szinházat s a Duna partjára akarta építtetni, az a megye befolyásától kivánta függővé tenni s a Grassalkovich-féle telken építeni. (Vas Gereben egy regényének ő a hőse).
3. F. Károly (földvári) honvédezredes, F. Sándor ikertestvére, szül. Gyergyó-Szt.-Miklóson 1809 nov. 26., meghalt Cegléden 1883 december 14. Katonai pályára lépett. 1835. hagyta el a hadsereget. A honvédség felállításakor a hires 3. zászlóaljhoz lépett mint százados. Kezdetben a rácok ellen tünteté ki magát: Versecnél s a lagerdorf-alibunári téren, ahol őrnagygyá neveztetett ki. Később Görgei hadához tartozott a hires zászlóalj. Részt vett a tápióbicskei csatában, mely roszszul kezdődött, s amelynek jobrafordulását éppen Földváry személyes vitézségének tulajdonítják. Görgey ezért mindjárt a harctéren feldiszíté a 4-ik osztályu katonai érdemrenddel, alezredessé léptette elő s dandárparancsnokká tevé. Vitézül részt vett az isaszegi csatában, különösen kitünt Vácnál (ápr. 10.), mikor öt perc alatt két lovat lőttek ki alóla s a ruhájába, valamint a kezében levő nemzeti zászlóba 75 golyó furódott anélkül, hogy benne kárt tett volna, ugy hogy szinte közmondássá lett, hogy «nem járja a golyó». Részt vett a nagysarlói, a vác-rétsági harcokban, az utóbbi alkalommal lett ismét a csatatéren ezredes. Utolsó harca Debrecennél volt. A fegyvert Görgey többi csapataival Világosnál tette le. Halálra itéltetett, majd 18 évre szállíttatott büntetése, Haynau pedig megkegyelmezett neki. Ezután ismét a székelyföldre vonult vissza. De nem sokáig maradhatott békén; 1852. gyanuba vették, hogy egyike az akkori összeesküvés által Erdély katonai főnökeiül kijelöteknek, elfogták s Szebenbe hurcolták. Két évig raboskodott, azután szabadon bocsáták, de azon föltétellel, hogy Salzburgban fog lakni. Végre 1857. nyert kegyelmet. Majd annyi másokkal ő is az olasz barátságtól várván ügyeink jobbrafordulatát, 1862. Olaszországba ment s átvette az ottani magyar légió parancsnokságát, amelynek élén 1866-ig megmaradt, amikor is azon csapat feloszlott. Ez alkalommal nyerte el az olasz királyi Szt. Móric és Lázár rendet. Az alkotmány helyreállításakor ő is hazajött s polgári foglalkozásnak szentelte erejét.
4. F. Lajos, honvédezredes, F. Károly és Sándor öcscse, szül. 1811 augusztus 8. Ő is a cs. kir. seregben szolgált ifjuságában s 1848. ő is részt vett a nemzeti védelemben. Kitünt mint szervező, mindjárt a márciusi nemzetőrség egyik századát valóságos katonás csapattá alakította, ugy hogy a rendesen szervezett fővárosi nemzetőrségnél már mint őrnagy alkalmaztatott. Itt ezredességig vitte. Később Eszék várába küldetett osztályparancsnokul, vagyis Éder parancsnok ellenőréül, akibe nem igen biztak. Azonban Eszék mégis elesett, F. Lajost árulónak kiáltották ki, a nép sárral dobálta meg, Pestről fogolyként vitték Debrecenbe, s hogy egyéb nem történt vele, azt leginkább hőslelkü testvérei közbenjárásának köszönheté. A függetlenségi harc után a magánéletbe vonult vissza, 1857. osztrák bárói rangot szerzett, ujabban magyar báróvá lőn.
5. F. Mihály (bernátfalvi), alispán, szül. Tasson 1824 febr. 19. Aszódon, Pesten és Pápán tanult. 1847. Pestmegyében szolgabiróvá választották. Független, szabad gondolkozásának jelét már 1847. adta, midőn az adminisztrátori rendszer ellen kikelt és szavazott, noha az adminisztrátori székben nagybátyja és apósa, Földváry Gábor ült. Kossuth Lajosnak követté választásában nagy része volt. 1848. a pesti járási nemzetőröket vezette Szent Tamás alá. Az abszolut korszak alatt a gazdaságnak élt. 1872. megválasztatott képviselőnek s mint ilyen a «független szabadelvü párti kör» elnöke volt. Mikor azonban alispánná választatott, elhagyta a képviselői széket s mostanáig mint Pest vmegye első választott tisztviselője működik. Erős hive a megyei antonómiának és több izben kijelentette, hogy csak addig szolgálja a megyét, mig az maga választja tisztviselőit. Képviselősége idején, 1873-74. országgyülési karcolatokat irt.
6. F. Mihály, jezsuita, tanár s történetiró, szül. Pozsonyban 1672 aug. 11., megh. Győrött 1746 febr. 27. Jézus társaságának tagjai közé 1691. vétetett fel. Tanított Kolozsváron, Kassán, Nagyszombaton; mint győri igazgató halt meg. Művei: Questiones historicae de rebus Hunnicis, Avaricis, et Hungaricis (N.-Szombat 1712); Idea Principum in sapientia coronata Mathiae Corvini (u. o. 1713).
7. F. Miklós, országgyülési képviselő, F. Mihály pestmegyei alispán fia, született Tasson (Pest vármegye) 1858. Tanulmányai befejeztével 1880. Pest vármegye szolgálatába lépett s csakhamar harmadik aljegyző lett. 1881. a ráckevei kerület szabadelvüpárti programmal képviselőjévé választotta. Képviselői teendői mellett élénk részt vesz megyéje adminisztrációjában is. Azonkivül az albertii ág. ev. egyház főfelügyelője. 1889. a kamarási méltóságot adományozták neki.
8. F. Sándor (földvári), honvédezredes, sz. Gyegyó-Szt.-Miklóson 1809 nov. 26., megh. Pesten 1868 jul. 29. Katonai pályára szánták s 1827. hadapródi iskolába lépett. Abból kilépvén, 1845-ig szolgált a cs. kir. hadseregben, ekkor megházasodván, a magán életbe vonult, Amint azonban 1848. évben kiütött a rác lázadás, azonnal felajánlá kardját a kormánynak s a tizedik zászlóaljban századossá neveztetett ki. Babérait leginkább mint szegedi nemzetőrségi őrnagy aratta; e leginkább családos emberekből álló hadat ugy tudta lelkesíteni, hogy a Szent-Tamás - a rácok fővédőpontja - elleni támadásokban a legnagyobb vakmerőséggel harcolt s csakugyan sikerült azt be is venniök. További harcai, Percel alatt szintén Bácsban és Torontálban voltak, melyek közül különösen Koszpodinánál tünteté ki magát. Pályáját mint ezredes végezé. A küzdelem megszüntével 15 évi fogságra itéltetett, de később kegyelmet nyert.
