Csillagingás
Csillagingás, részben a meteorologiai optikába, részben az érzéki csalódások keretébe tartozó jelenség, mely abból áll, hogy a csillag helyéből kiemelkedik, oldalt kitér s azután régi helyére viszszaesik. A jelenségre Humboldt Sándor figyelmeztetett először, ki ezt 1799 jun. 22. napkelte előtt a teneriffai csúcs lejtőjén észlelte. Utána Adalbert porosz herceg, ismert utazó ugyane helyen tett megfigyelései szerint megerősítette Humboldt tapasztalatát s legujabban Flesch szerint többen észlelték Trierben a Siriuson ezen ugy látszik elég ritka tüneményt. Humboldt oldallagos sugártörésre hajlandó visszavezetni magyarázatát, s nem valószinütlen, hogy légköri áramlatok előidézhetnek hasonló hatást, mely ez esetben objektiv, a meteorologia körébe tartozó jelenség. Schweizer (Bulletin de la Société des naturalistes de Moscou, 1857 és 1858, 30 és 31. köt.) sokat foglalkozott e tárgygyal, s azt találja, hogy fényes csillagok nemcsak közel a horizonthoz, hanem minden magasságban inoghatnak, ha kitüzött irányvonal nélkül merően nézünk feléjök, mig egy közelben lévő közvetve látott tárgy összehasonlításul szolgálhat. Ez esetben tisztán szubjektiv jelenséggel van dolgunk, melyet minden észlelő máskép lát, s mely abban leli magyarázatát, hogy a szem nem képes kitüzött látóvonal nélkül hosszabb ideig ugyanazon irányt betartani. Természetes, hogy ezen magyarázat mellett a C. távcsőben való megfigyelésnél nem lesz észrevehető. Weyer és Searle ujabb megfigyelései (Astr. Nachr. 2841 és 2863 sz.) Schweizer feltevését támogatják.
