Comenius

Full text search

Comenius János Ámos, sárospataki tanár, a XVII. század legjelesebb pedagogusa, szül. Nivnitzen, Magyar-Bród mellett Morvaországban 1592 márc. 28., megh. Amsterdamban 1670 nov. 15. Atyja Komensky Márton molnár volt. Szüleit korán, már 1604. elvesztette s mint árva, nénjéhez került Strasnitzba. Itt járt iskolába s itt ismerkedett meg Drábik Miklóssal. 1611-ben a heilbronni egyetemen Alstediustól hallgatta a teologiát. 1613/4. a heidelbergai egyetemen volt, 1614. pedig visszatért hazájába s preraui rektor lett. Hitsorsosai a cseh-morva testvérek a zeravici zsinaton 1616 ápr. 26. egykori iskolatársával Drábik Miklóssal együtt lelkészszé avatták. 1618. a fulnecki egyház választotta meg papjává. Ő ismertette meg először hiveit a méhészettel, s az első méhkasok Magyarországról kerültek Fulneckre. Magyarország felvidékéről származott C. első neje is, kivel ez időtájt kelt össze. A fehérhegyi csata (1620. nov. 20.) után megfosztották papi hivatalától; a spanyol hadak 1621. Fulnecket kirabolták, feldulták s felégették; könyvtára és kéziratai is a lángok martalékaivá lettek. 1622 okt. Brandeisba, Csehországba vonult családjával; itt halt el neje s fia, mire a maga s mások vigasztalására megirta: Az árvaságról c. művet. Ugyanez időtájt irta: A világ labirintját, melyet 1623 dec. 13. nyujtott át pártfogójának Zierotin Károlynak. E művet Rimány István lissai cseh pap fordította le magyarra (Pozsony 1805). 1624 szept. 3. nőül vette Cirill Jánosnak, a cseh-morva testvérek püspökének a leányát. 1624. a prot. lelkészeket kiutasították az osztrák tartományokból. C. üldözött társainak Lengyelországban keresett menedéket. Itt ismerkedett meg Kotterrel, kinek misztikus látomásait isteni eredetüeknek tartotta s cseh nyelvre lefordította. 1626. visszatért Brandeisba. 1628. pedig kivándorló társaival Lengyelországba ment s Lissában telepedett le. Egyelőre a lissai iskolában vállalt tanítóságot. C. a reálismereteknek is helyet akart juttatni a nyelvtanítás mellett, s e célból irta: Janua linguarum reserata c. munkáját 1631. A mű 12 európai s több ázsiai nyelvre lefordíttatott. (Nálunk kiadta albelius Simon brassói pap 1638.) De C. nemcsak a reálismereteket törekedett az iskola tanulmányai rendjébe beilleszteni, de az általános népiskola eszméjét is felvetette. Szerinte az emberiségnek a nevelés által előidézendő javulása csak akkor fog bekövetkezni, ha a nevelésben a nép minden rétege részesül. A nevelés ily általános felfogása hozta aztán magával, hogy C. oly oktatásügyi rendszert igyekezett alkotni, melyben az összes nevelőintézetek szerves egészszé váljanak s egymáshoz való viszonyuk meghatároztassék. Ezeket az eszméket tárgyalja: Didactica magna (Nagy Oktatástan 1628-31) c. művében.
C. munkássága ismeretessé levén, már az 1632. zsinat meghagyta neki, hogy a testvérek összes iskoláiban az ifjuság nevelése felől gondoskodjék, az 1635-iki zsinat pedig megbizta a lissai latin iskola jobb lábra állításával. Lissa is méltányolván fáradozásait, lelkésznek választotta s a gimnázium igazgatását rábizta, melyet 1641-ig vezetett. C. hatásköre növekedtével terveit, saját nemzete szűk köréből kilépve, az egész emberiség számára akarta értékesíteni s ehhez képest dolgozta át latinul oktatástanát, melynek egyes részei Svédországba s Angliába is lejutottak, bár az egész munka csak 1657. adatott ki. A tervezet mindenütt tetszésre talált s C. Svédországba, Franciaországba és Angliába is lejutottak, bár az egész munka csak 1657. adatott ki. A tervezet mindenütt tetszésre talált s C. Svédországba, Franciaországba és Angliába kapott egymásután meghivást. Az angolok meghivását fogadta el s 1641 szeptember 21. megérkezett Angliába. A politikai viszonyok azonban kedvezőtlenek voltak s ő nem valósíthatta meg terveit. 1642 ápr. Geer Lajos gazdag svéd kereskedő meghivására aztán ennek birtokaira utazott Svédországba, de itt sem maradhatott soká, hanem Elbingbe ment Poroszországba s ott házat vett és letelepedett, hogy Oxenstierna megbizásából a svéd iskolák számára könyveit átdolgozza. Hat évig maradt Elbingben s a svéd könyveken kivül megirta: Novissima linguarum methodus c. munkáját. 1646 végén pedig Svédországba utazott s egy háromtagu bizottság előtt számot adott elbingi működéséről. 1647. a testvérek az elhalt Jusitnus püspök helyére egyhangulag őt választották meg. Uj hivatala miatt most ismét Lissába ment lakni. Alighogy megérkezett, 1648 aug. 27. meghalt második neje is, s ő, hogy legyen, aki öt gyermekének gondját viselje, harmadszor is megházasodott. A vesztfáliai béke 1648. nagy csalódást okozott a testvérek közt, a cseheket kihagyták a békekötésből s igy minden reményök eltünt, hogy hazájukba visszatérhessenek. Ebben az állapotban tekintete a Rákóczy-ház felé fordult. I. Rákóczy György már egyszer hivta C.-t Gyulafehérvárra, de C. a meghivást akkor nem fogadta el, most Drábik látomásai által is ösztönöztetve, R. György özvegyének, Lorántffy Zsuszánnának a meghivására elfogadta a felajánlott sárospataki pedagogárkaságot. 1650 nov. 20-án családjával együtt megérkezett S.-Patakra. Nov. 24. tartotta székfoglaló beszédjét, melylyel a magyar nép figyelmét a közművelődés ügyeire kivánta terelni. C. három iskolai esztendőt töltött S.-Patakon. A tiszta, szép latinság tanulására három osztályt állított fel, melyek közül az első a latinság alapját, a második annak szerkezetét, a harmadik annak ékességeit tartalmazta. 1651 febr. 13. és március 14. megnyilt a C. által s az ő eszméi szerint tervezett vestibulumi és januai s 1652 jan. 10. az atriumi osztály, melynek élén Tolnai István, Kaposi Pál és Ecsedi János álltak. A reáliákról sem feledkezett meg C. a Pansophica hét osztályra volt tervezve, három osztály tehát megnyilt, a könyvek mind a három osztály számára magyar fordítás melléklésével kiadattak. Akart hatni az erkölcsök nemesítésére is. Ezért irta az Erkölcsi szabályokat, mely 1653. került ki a nyomdából (magyarul Tolvaj Mennyői Ferenctől 1677. Lőcse) s annak előtte az Ujra éledt Jostiust v. a restségnek az iskolából való kiüzéséről szóló dolgozatot. A II. osztály nyelvkönyvét szindarabok alakjában is feldolgozta, mely darabokat az ifjak nagy közönség előtt kiváló tetszés közt adtak elő. Ezek a szindarabok: Schola ludus (átjátszó iskola) cím alatt 1856. jelentek meg Sárospatakon. Hasonlókép az egyes osztályok tanítási módját is elkészíté a patakiak számára s végre ott hagyta nekik a: Lucidariumot vagy: Orbis Pictust, melyről maga C. is azt mondja, hogy páratlan könyv. Pataktól azonban meg kellett neki válni. Hiába jósolt Drábik a Babilon ellen (Ausztria), hiába jártak-keltek a testvérek ügynökei mindenfelé prófétálva a Rákóczyt ház emelkedését, II. Rákóczy György nem volt hajlandó kalandos vállalatokra s a magyar urak is, úgy látszi, megelégelték a sok visszavonást. C. tehát hasztalan fordult 1654. is Gentis felicitas (Népek boldogsága) c. emlékiratával a fejedelemhez, a testvérek érdekében semmiféle lépésre rá nem vehette. Csalódott tehát ujból s Patakról visszavonult ismét Lissába. Két év mulva Lissát ismét elpusztították, s C. másodszor vesztette el mindenét. C. sok kézirata égett el ismét az általános pusztuláskor. Szegényül, hosszas hányattatás után jutott el végre Amsterdamba, hol pártfogói segítségével: Opera Omnia didactica c. alatt 1657. kiadta összes műveit. A cseh-morva testvérek felekezete is ez időben vesztette el minden jelentőségét. Munkáit másfélszázra teszik. Hazánkban megjelent művei fel vannak sorolva az Opera Omnia (Amsterdam 1657) c. gyüjtemény III. részében. (L. Szinnyeinél is Magyar irók II. 95, 96. hasáb.) Érdemes végül megemlíteni, hogy az Orbis Pictus képeinek a metszését Bubenka János lőcsei fametsző végezte. Berlinben C. munkáinak összegyüjtésére s az életére vonatkozó adatok teljes hitelü összeállítására C.-társaság alakult. 1892. mint születése háromszázadik évében egész Európában s benne hazánkban is mindenfelé megünnepelték a nagy pedagogus emlékezetét s Budapesten a Magyarországon nyomatott műveiből kiállítás is volt. Az 1892. jubileum alkalmával Németországban Keller elnöklete alatt a Comenius-társulat alakult, mely külön folyóiratot is indított (C. Zeitschrift). A magyarországi munkatársak sorából különösen Kvacsala pozsonyi tanár említendő, ki német nyelven sok tekintetben úttörő munkát is adott ki C.-ról, 1892 aug. 23. Magyar-Bródban (Morvaországban) C. emlékszobrát leplezték le. A legfényesebb ünnepélyt a kis Norvégia rendezte Krisztiniában (nov. 15.), melyen az összes minisztérium is megjelent. V. ö. Witte, J. A. C. in seiner weltgeschichtl. Bedeutung (1892); Dezső Lajos: Comenius Magyarországon. Sáros-Patak; ugyanő a Päd. Encycl. 111. lapján. Szinnyei: Magyar irók II. 91. s köv. hasábok; Kis Áron: M. Népisk. Tan. Tört. 91, 231, 351.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť