Benedek.
Benedek. Magyar főur, nádor, erdélyi vajda, bihari stb. főispán a XIII. század kezdetén s igy kortársa a hires Bánk bánnak (l. o.), aki az oklevelekben szintén előfordul B. néven is, s igy nem mindig lehet egyiket a másiktól megkülönböztetni. A zavart fokozza, hogy ugyanezen időtájban egy harmadik, sőt talán egy negyedik B. nevü főurról is van szó; másfelől pedig, hogy egy pár nyom arra mutat, mintha Bánk bánnal egy időben egy másik főur is viselte volna ez utóbbi nevet. Egész bizonyos az, hogy a XIII. sz. első negyedében legalább is három főurat hivtak B.-nek, mert forrásainkban fanmaradt az emléke annak hogy az egyik B., akit «dux»-nak vagyis Árpádkori magyarsággal vajdának, bánnak irnak, Konrád v. Korláth fia volt; a másikat, a királyné kancellárját, Ega fiának, a harmadikat, a nyitrai és ujvári ispánt s országbirót, Samad fiának mondják a források. Amennyire lehetséges, megkisértjük őket egymástól megkülönböztetni.
1. B., Gertrud királyné meggyilkolásában a Márk-féle krónika és átiratai szerint a Bór nemzetségbeli Bánk bán vett részt, mig Kun László udvari papja, Kézai Simon, az egész dologról hallgat. Márk a véres eseménynél száz évvel később szerkesztette össze krónikáját, s ha Kézai hallgatásával Bánk bán későbbi országos szereplését összevetjük, szinte hajlandók volnánk kétségbe vonni Márk adatának hitelességét, ha IV. Béla nem szólna róla egy 1240-ki oklevelében (Haz. Okl. VIII. 36), melyben Bány bánnak a bolondóci várjobbágyok szomszédságában volt egykori birtokait Geche barsi főispánnak ajándékozza; IV. Béla ugyanis ezeket mondja: «Bancu egykori bán felségsértés miatt, t. i. édes anyánk meggyilkolására összeesküdött, minden jószágát elvesztette, és joggal, mert nagyobb büntetésre is méltó lett volna.» Ha tehát a fönt említett B. nevüek közül valaki, csakis Bánk bán lehetett az a Korláth fia B. dux (vajda, bán), kit II. Endre egy 1221-ki oklevele szerint, valószinüleg az előző években, számüzött és minden jogától megfosztott. (12191220 között kellett történi, mert 1218 Bánk még tótországi bán volt, 1221. pedig már országbiró és fehérmegyei főispán.) Meglepő azonban, hogy Endre király mily kimélettel beszél róla. Két évvel Gertrud megöletése után, 1216., úgy említi az egykori Bancho nádort mint «hűséges jobbágyát» (Árp. Uj Okl. XI. 139) s még mikor számüzetését és jószágai elkobzását említi, akkor is majd hogy nem mentegetődzik, hogy ámbár B. dux úgy neki, mint Imre királynak kiváló szolgálatokat teljesített, mégis az idők változtával, mely a nagyok lelkét gyakran érzelmeik megmásítására kényszeríti, megneheztelt rá és száműzte. (Cod. Dipl. III. 1. 316.) Ezen oklevél Bánk bán viszonyaira nézve a következő adatokat szolgáltatja: a) az 1221. számkivetett B. dux Korláthnak volt a fia; b) felesége a Konstancia királynéval, Imre nejével Arragoniából beköltözött Thota asszony volt, Simon ispán és Mihály nőtestvére, akik nem tévesztendők össze a Gertrud meggyilkolásában részt vett Kathiz-nembeli Simon bánnal v. testvérével, Mihály bánnal; c) midőn B. dux Thotát nőül vette, neje részére Imre királytól és Konstanciától 1202. Martonfalvát vagyis a mai Nagy Martont és Boioitthot (Bojot) kapta, melyek B dux javainak elkobzása után is Thota asszony birtokában maradnak s e végből Endre király átirja és Thota asszony részére megerősíti Imre király 1202-ki adománylevelét. Mindezen adatokat Kun László udvari papja, Kézai Simon is említi kronikájában azzal a különbséggel, hogy Martonfalvát németesen Meretinsdorfnak nevezi, a Nergedsceg körülí Boidt falut pedig nem B. dux birtokának, hanem a bojoti grófok első szállásának mondja, melyet az arragoniai Bojot várról nevezték el ekképen. Imre király 1202-ki adománylevele (Cod. Dipl. III. 1. 318-319) módot nyujt arra, hogy B. nádort és vajdát el nem tudjuk választani Bánk bántól.
2. B. nádor és bihari főispán ezen 1202-ki adománylevél tanui közt fordul elő az oklevél záradékában. Mivel pedig az 1221 körül száműzött B. duxot ezen oklevél Woyvoda Benedictusnak nevezi: semmi kétségünk sem lehet, hogy nem a nádor, hanem az erdélyi vajda volt Bánk bán. A két B. 1202 második felében váltotta fel Mikát a nádorságban és a bihari főispánságban s aztán Miklóst az erdélyi vajdaságban. 1202 első felében és 1201. ez utóbb említett főurakkal együtt egy B. nevü bácsi főispán szokott előfordulni: ez talán a nádor volt, mig Bánk bánnal, tekintve nevének dél-szlávos alakját, az a B. azonosítható ki 1199 második felében és 1200. Miklós helyett bán és zalai főispán lett. B. nádor és bihari főispán, meg B. vajda 1203. is együtt fordul elő ugyanazon oklevelekben (Cod. Dipl. II. 415. V. 1. 293), amiből még szembetünőbben kiviláglik, hogy itt csakugyan két különböző személyről van szó. B. nádor még 1204. is viselte méltóságát (Árp. Uj Okl. I. 92), de már a következő 1205. évben Miklós váltotta fel őt a nádorságban. Bánk bán helyett pedig Smaragd lett az erdélyi vajda, csak azt nem tudni, hogy melyik évben; 1204. és 1205-ből nem ismerjük a vajdát, Smaragd csak 1206. említtetik. De ugyancsak 1206. s a következő években, 1209. első feléig, megint B. volt a vajda, de ez már nem Bánk bán volt, hanem az előbbi nádor és bihari főispán, mert 1208. és 1209. oklevelek világosan megkülönböztetik Bánk bánt B. vajdától, így említvén őket: «Bancone bano et Benedicto Woluoda». «Banc Bano et Benedicto Woiuoda» (Cod. Dipl. III. 1. 66.-III. 2. 470. Árp. Uj Okl. I. 98. VI. 325, 334. XI. 94, 102.) 1209-en túl B. nádor nem fordul elő, illetőleg 1217-ig nem találunk egy hasonló nevü főurat, arra pedig semmiféle nyom sincs, hogy az 1217-től említett Ega v. Samud fiát azonosíthatnók vele.
3. B., soproni főispán 1206-1208. Csak annyit mondhatunk róla, hogy sem Bánk bánnal, sem B. nádorral nem volt egy személy, mert az utóbbi ugyanezen években vajdáskodott. Bánktól pedig egyenesen megkülönböztetik az oklevelek, így 1206. «Bancone Comite de Nouo Castro et Benedicto Comité de Suprun», 1208. «Bancone Bano et Benedicto Comite de Suprun». (Mon. Strig. I. 189. Árp. Uj Okl. VI. 308, 315. Cod. Dipl. III. 2. 467.) Vajjon azonosítható-e az utóbbiak valamelyikével: nem tudjuk; Samud fiával külömben aligha volt egy személy (l. 5. B.).
4. B., Ega fia; említi a Márk-féle krónika, mely erint a királyné kancellárja volt s amig Endre király 1217. a Szentföldön járt, az egyházakból kiüzte a papokat.
5. B., Samud fia. Legelébb 1219-ben fordul elő, amidőn nyitrai főispán volt; 1220. Dienes tárnokmester után ujvári főispán lett; 1231-32. pedig az országbirói méltóságot viselte. Valószinü azonban, hogy sokkal korábban kezdett szerepelni; a nyitrai főispánok közt ugyanis már 1198. említtetik egy «Beneduc» nevü (Mon. Strig. I. 159. Cod. Dipl. II. 326.), akit azért tekinthetünk vele egy személynek, mert az apja Samodinus néven 1183. ugyancsak nyitrai főispán volt. Úgy látszik, ezen B. volt az, aki talán szintén viselte a Bánk nevet. 1220. ugyanis B., Samud fia volt az ujvári ispán, 1222. pedig Bánknak irják (Árp. Uj Okl. VI. 408); de ugyanezen évből egy másik okmány Bánkot országbirónak és bodrogi, majd fehérvármegyei főispánnak mondja s országbiró meg fehérvármegyei főispán volt az előző 1221. és a következő 1223. évben is. Ebből az tűnnék ki, hogy az országbiró meg az ujvári főispán nem egy személy s ilyenformán az a Bánk, aki 1199. ugyancsak Dienes után lett ujvári ispán (Hoz. 0kl. V. 4. Cod. Dipl. II. 326., 365.) s 1206. B. soproni ispánnal egyidőben szintén viselte e méltóságot (Mon. Strig. I. 189. Árp. Uj Okl. VI. 308.), nem Bánk bán volt, hanem talán Samud fia, kivel 1209. B. nevü ujvári ispán is azonosítható. Bánkujvári főispánságának a Váradi Regestrumban is több nyoma maradt; ebből azt látjuk, hogy az ujvári várnépségen kivül a debrői monostor jobbágyának és az egri jobbágyaknak, a pásztói apátnak és a tapolcai monostornak dolgaiban biráskodik (Vár. Reg. 40., 80., 88., 201., 202., 221-224 , 230.), tehát ezen Ujvár alatt Heves-Ujvár, a mai Heves vmegye értendő. Mindezeket összekötve, Samud fia családi viszonyaira is következtethetünk. A meglehetős szokatlan Samud névalak a Tomaj nemzetségnél volt használatban, p. így neveztek Dienes nádor egyik fiát, ki a XIII. század derekán élt; ugyanezen nemzetségnek hagyományos nevei közé tartozik a Dienes név, p. az említett Dienes nádornak az apját is, egyik fiát is ekkép hivták. Ha már most számba veszszük, hogy az ujvári főispánságban Samud fiát 1199. is, 1220. is egy Dienes előzte meg s a Tomaj-nemzetség ősi birtoka, az abádi rév környéke, éppen a régi Heves-Ujvárban feküdt; továbbá, hogy ugyancsak e nemzetségnek a Dráván túl is voltak birtokai, ahol Samud fiát csakugyan Bánk vagy Banko néven emlegethették: föltehető, hogy ezen főur a Tomaj-nemzetségnek volt egyik tagja s talán unokatestvére az említett Dienes fia Dienes nádornak, az 1219-iki tárnokmesternek és ujvári ispánnak.
6. B. 1. Bot fia a haldokló Kálmán király parancsára 1114. el akarta fogni Álmos herceget, ki azonban az oltárhoz menekült előle. Csak a papok ébersége szabadította meg a herceget, ki a dulakodásban meg is sebesült. B. megfutott, a Piliserdőben azonban lebukott lováról s nyakát szegte. Husát saját kutyái falták föl. (Thuróczy Chron. II. r. 52. fej. Képes krónika 67. lap.)
