Arzén
Arzén (légykő; régi kohászati és gyógyszerészi neve cobaltum), kémiai elem, jele As, atomsulya 74,9. Már a görögök is ismerték; oxidjából Schröder állította először elő 1694-ben; sajátságait Brand tanulmányozta közelebbről (1733). A természetben színállapotban is előfordul. Vegyületei gyakoriabbak; ilyenek a realgár (As2S2) és az auripigmentum (As2S3). Az A. oxigén-vegyületei (As2O3, As2O5) is előfordulnak. Fémekkel és kénnel együtt számos ércben is előfordul, ilyen érc p. az arzenopirit (FeAsS). Leginkább fürtöt, veseszerü halmazokban, héjas szerkezettel. Kristályok ritkák; romboéder véglappal. Fehéres ólomszürke, néha szürkés feketére futtatva. K. 3,5; fs. 5,7-5,8. Gyakran van antimónnal keverve, néha az aranynak, ezüstnek, vasnak nyomait is tartalmazza. Forrasztása előtt elillan, gőze foghagyma szagu. Leginkább arzéntartalmu ezüstércekkel terem együtt. Nálunk Kapnikon, Felsőbányán, Nagybányán, Oravicán, Nagyágon. Ismeretesebb termőhelyei: Freiberg, Annaberg (Szászország), Joachimsthal (Csehország), Andreasberg (Harz). A gyakorlatban alkalmazott arzénnek kis részét teszi a termés arzén. Az arzénfény (Arsenglanz), melyet Breithaupt mint külön ásványt ir le, nem egyéb termés arzénnél. Antimónnal keverve mint allemontit ismeretes. (L. o.) Általában, kis menny iségben vegyületei elterjedtek; egyes ásványos vizekben is előfordul (lippiki, cigelkai, roncegnoi, levicoi ásványvizekben). Előállítása arzenopiritből történik, amelyet a levegőtől elzárva erősen hevítenek; az A. felszáll és ferroszulfid marad vissza; egészen tisztán az arzentrioxidból szénnel való redukció útján készül. Szürke, fémfényü, törékeny elem, amely a hatszögü rendszerben kristályosodik; fs. 5,73, fajhő 0,083. A hevítéskor nem olvad meg, hanem mindjárt gőzzé alakul; zárt edényben, nagy nyomásu levegőben megolvasztható. Gőze citromsárga s erősen foghagymaszagu. Gőzsűrüsége 10'2 (levegő = 1) v. 147 (hidrogén = 1) így tehát a gázalaku A. molekulája 4 atom A.-bői áll.
Az A., különösen nedvesen, a levegőn elég könnyen oxidálódik; levegőben v. oxigénben hevítve A. trioxiddá ég el kékes, fakó lánggal. A klórral már közönséges hőmérséken is egyesül.
A. mint gyógyszer és méreg. Az A. a legmérgesebb fém. A vele való mérgezések az utóbbi húsz év alatt megritkultak ugyan, mindazáltal ma is előfordulnak, különösen az arzénessavval, mely íztelen voltánál fogva véletlen és bűnösszándékú mérgezésekre egyaránt alkalmas. A mérgezések kivált patkánymérgek, légypapiros, A. tartalmú fukszin által (utóbbival különösen régebben) történnek, de azonkivül a schweinfurti v. a Scheele-féle zölddel festett gyermekjátékok, tapéták, szövetek, sőt élelmiszerek által is; orvosintérgezések is előfordulhatnak, nemkülönben szőrtelenítő szerekkel (melyekben realgár és auripigment szokott lenni) és a Pearson-féle oldattal való mérgezések is (utóbbival, melyben arzénsavas nátrium van, különösen Franciaországban). A mérgező dózis nagysága igen különbözö lehet; éspedig az arzénessav poralakban sokkal kevésbbé mérges, mint oldatban; épp így vajjaL keverten, ebéd után véve még 5 centigrammot is kár nélkül el lehet viselni; a schweinfurti zöldből egy esetben 50 gramm okozott halált, ellenben az arzénhidrogénnak már néhány buborékja villámgyorsan öl; egyéb A. vegyületek hatása egy óra alatt jelentkezik, s a halál átlag tiz óra mulva következik be. Az A. mérgező volta nemcsak az emberre szoritkozik, hanem minden magasabb rendü állatra, sőt a növényekre is kiterjed.
A heveny mérgezés szimptomái: hányás, kolerához hasonló (rizslészerü) hasmenés, szárazság és karcoló érzés a torokban, szomjúság, hangyamászási érzés a végtagokban, görcsök, ájuldozás, később bénulások. Még akkor is, ha mérgezés nem volt halálos, a lábbadozás igen lassú, a betegek sok ideig kimerültek, olykor reszketegség, szellemi gyöngeség marad vissza, v. pedig általános sorvadás (tabes arsenicalis) és senyves vízibetegség közben hetek. muiva köszönt be a halál. Igen jellemző, hogy a hullák nehezen rothadnak, inkább összeasznak, kiszáradnak, mint a múmia; ez onnan van, hogy az A. fertőztelenítő voltánál fogva a rothadás csiráit elpusztítja. Tetembontáskor a belekben vérhashoz hasonló erős gyuladást, azonkivül a szívben, a májban és a vesékben elzsírosodást találunk.
A krónikus A.-mérgezés leginkább hutabeli munkásoknál található, és a hajzat kihullásában, emésztési zavarokban, bőr-kiütésekben, bénulásban, sorvasztó vízkórságban áll. Meggátolására szorgos elővigyázati intézkedések teendők, nevezetesen: a kemencéket bádog-köpönyeggel kell körülvenni, hogy az esetleg kiszabaduló arzéngőzök ne fertőzzék a munkáshelyiségek levegőjét; a munkások védőlárvákat és keztyűket viseljenek, szájukat és esetleg védtelen testrészeiket pedig gyakorta mossák mészvízzel v. vashidroxid-tartalmú vízzel. Ha már egyszer a mérgezés megtörtént, akkor jódkáliumot adunk a betegnek; izzasztó kúrával, meleg bepakolásokkal stb. igyekszünk a bőrön és veséken át kiküszöbölni a mérget; az izmok bénasága ellen pedig massage-zsal és elektromossággal küzdünk. A hevenyes mérgezés ellen hánytatókon kivül jeles sikerrel adható a Fuchs-féle oldat (a magyar gyógyszerkönyv antidotum arsenizi-je), mely kénsavas vasoxidnak és magnéziumhidroxidnak keverékéből áll; az ekkor képződő arzénessavas vas rendkivül nehezen szivódik fel, s különben is a másrészt képződő kénsavas magnézium, mint hashajtó, hamarosan eltávoíltja azt a belekből.Az A-t gyógyszerképen mint senyvellenes szert (l. Antidyscratica) szoktuk használni, nevezetesen szegényvérüséggel járó megrögzött senyveknél (váltóláz, krónikus bőrbajok stb.). Ilyen célból arzénes gyógyvizeket: parádi (ilonavölgyi forrás), róncegnoi v. levicoi vizet is adhatunk; bár valószinü, hogy e vizekben inkább a vas hat senyvellenesen. Csontbetegségek (csontlágyulás, angolbetegség) és ideges görcsök (vidtánc) vagy zsábák ellen szintén sikerrel használtatik az A., rendesen az ú. n. Fowler-oldat (arzénessavas kálium-oldat) alakjában.
