szerzet
szerzet [ë-e v. e-e] főnév -et, -e [ë, e]
1. (vallásügy) <Főleg a katolikus és a görög keleti egyházban> olyan egyházi személyek, kül. papok közössége, akik külön fogadalmakkal kötelezték magukat az együttes élet meghatározott formájára és bizonyos, a világi papokénál gyak. szigorúbb vallási és fegyelmi szabályok megtartására; (szerzetes(rend). Ápoló, kolduló, prédikáló, tanító szerzet; szt. Benedek szerzete; vmely szerzetbe lép; kilép a szerzetből; szt. Domonkos szerzetéhez tartozik v. szerzetének tagja; vmely szerzetet alapít, betilt, feloszlat. A szent Ferenc szerzeténél keresem oltalmamat. (Csokonai Vitéz Mihály) || a. Magukat hasonló együttes életre és fegyelmi szabályokra kötelezett nők csoportja. Női szerzet.
2. (átvitt értelemben, tréfás, gúnyos) Ismeretlen, furcsa v. gyanút keltő ember, embercsoportot. Csodálatos, furcsa, hitvány, különös (egy) szerzet. Miféle szerzet ez?: kicsoda, ki a csuda ez? Miféle szerzet ez, uramfia! Fehérítővel bémeszelt majom…? (Arany János–Arisztophanész-fordítás) Miféle szerzet, a babiloni torony melyik megkompolyodott nyelvű építőmunkásának a származékai? (Mikszáth Kálmán) || a. (átvitt értelemben, régies, bizalmas) Általában lény, teremtmény. Mi gyarló szerzetek Mit várhatunk. (Csokonai Vitéz Mihály) Jámbor szerzet az öreg (Tóth Árpád)
Szóösszetétel(ek): szerzetszabály; szerzettag; szerzettárs.
szerzeti.
