AZ UTOLSÓ BAJNOK
AZ UTOLSÓ BAJNOK
Beszéltünk már arról, hogy valamikor régen az úgynevezett állathecceken gyakran viaskodtak kutyák különböző vadállatokkal, egyebek között medvékkel. Nos, a múlt század vége felé még mutattak be a cirkuszokban medvék és kutyák közötti harcot. Ismeretes, hogy minden medve rendkívül érzékeny az orrcsontjára (a legveszedelmesebb medve is kezessé válik, ha láncra fűzött gyűrűt tesznek az orrába, ahogy ezt a medvetáncoltatók csinálták valamikor). Megfigyelték, hogy a medve szinte mindig lehajtott fejjel támad. Miért? Azért, hogy érzékeny orrát védje ellenfelétől. A kutyák érdekes módon ösztönösen a medve orrát támadják, és ezzel még az erős és tapasztalt példányokat is nagyon kínos helyzetbe hozzák. A hatalmas állatok arra kényszerülnek, hogy hátulsó lábukra állva kiegyenesedjenek, és ezáltal elvesztik fürgeségüket. Gyakran előfordult, hogy egyetlen kutya sakkban tartott, sőt menekülésre késztetett egy medvét.
Franciaországban például a 19. században fölöttébb népszerűek voltak a medve-kutya viadalok. Ezekben a küzdelmekben rendszerint a bordeaux-i dogok vettek részt. A viadal előtt a tenyértalpú szájkosarat és bőrcsuklyát kapott. A kutyának a medve fülébe kellett belekapaszkodnia és minél továbbfogva tartania. A cirkuszosok faluról falura jártak, s néha ugyancsak nehéz volt szétválasztaniuk az ellenfeleket. A medve-kutya viadalok titokban még Párizs külvárosaiba is beszivárogtak. Az utolsó bajnok, egy 50 kilogrammos bordeaux-i dog 1912-ben még szájkosár nélküli medvével is megküzdött; 18 perc alatt megölt egy afrikai hiénát, és képes volt megállítani fülénél fogva egy rohamozó, kifejlett bikát!
Az első világháború azután teljesen véget vetett a franciaországi medve-kutya viadaloknak, és a bordeaux-i dogok mint szanitéckutyák léptek színre.
