1

Full text search

1
A Fehérvári úton két lovag poroszkál Buda felé. Nyári alkonyat van, a budai tornyokat aranyporral hinti be a búcsúzó nap, és a tornyok, midőn fejük már aranyos lett az alkonyatban, alakjuk többi részét sötét bíborba borítják. A nap a hegyek felett úgy vérzik, mint egy megölt óriás. A hegyek ormáról lepatakzik vére a Duna felé.
A lovagok az aranyfejű tornyokat nézik, és a tornyok közül kiszemelnek egyet, ahol az éjszakát óhajtják tölteni. Persze a legszebb és legnagyobb tornyot választották.
– Ott tán maga a király lakik – mondja az idősebb lovag, akinek hosszú, szürke szakálla és szürke arca volt. Az öltönye is szürke volt. Mintha finom hamu szitálta volna be tetőtől talpig a lovagot. A másik lovag ez ó-ember mellett fiatalabbnak látszott, bár a hamuszürke szín ellepte őt is. Ám a szeme fekete volt, és benne szenvedélyek ragyogtak. Sastoll volt a süvege mellett, és törökkendő volt a derekára kötve, mint a fiatal leventék viselték három-négyszáz esztendő előtt.
Most megszólalt a fiatalabb lovag:
– Én azt mondanám, Miklós bátyám, hogy hagyjuk a pihenést akkorára, amidőn már dolgunkat elvégeztük. Otthon, Muraközben pihenhetünk majd eleget…
Az öreg lovag, akit Miklósnak nevezett társa, csendesen csóválgatta a fejét.
– Ti mindig csak elsietitek a dolgokat, heves fiatalemberek. Mintha bizony elvinné előled valaki Csákfia Erzsébetet?
– Már hogyne vinné el – heveskedett a fiatalabb lovag. – Három kérője is volt mostanában egyszerre. Meg aztán otthon az öreg Futka is megálmodta, hogy varjúk és sasok harcoltak a muraközi vár felett. Bizonyos, hogy ez az álom veszedelmet jelent. Még az éjjel nyergembe emelem Erzsébetet, aztán megvédelmezem az egész világtól.540
– A világtól igen – dörmögte az öreg –, de a királytól nem. A király kolostorba csukatja azokat a leányokat, akik elszöknek a szülei háztól.
– Csákfia kedves embere a királynak – ellenkezett a fiatalabb lovag.
– De nem kedves embered neked. Haragjában tán még a leányát is feláldozza, hogy megbosszulja magát.
A fiatalabb vitéz lehajtotta a fejét. Hosszasan gondolkozott, majd csendesen mormogta:
– Akkor… akkor átmegyek a Murán. Török leszek.
Miklós lovag haragosan zörrentette meg a fegyvereit, mintha egy csomó rozsdás kulcs csörögne a derekán.
– Arról majd még beszélünk. Most pedig igyekezzünk, mert még a váron kívül lep meg az éjszaka.
Megsarkantyúzták szürkéiket – a lovak is szürkék voltak –, és az alkonyatba merült Buda felé nyomultak.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť