A verbói táborból, oct. 2.
A verbói táborból, oct. 2.
Hunbán gyülevész rabló népe szét van verve. Főbb czinkosai kezünkre kerültek, ő maga pedig élet-halál veszély között Morvaország szélére menekedett, hol némellyek állítása szerint elfogatott, mások szerint pedig gőzkocsira ülvén, egy kerületet téve méltó társához Jellachich harambasához futamodott, hírűl vivén neki a rettenetes részt s halált, mit Brezova s Miava bérczein körül hordott hatalmas fegyvereink szórtak, hűtlen gyülevész népére, melly ép akkor, midőn a magyar mindenét, de mindenét vele megosztá, s midőn hazánk átalános veszélyben forog, felmondja a hűséget, és álmodozik egy roppant szláv birodalomról, Szvatopluk királyról, a magyar nemzet kiírtásáról, sőt még magának Bécsnek is leigázásáról, miként az agyonlövetett Veit Károly cseh deáknál talált irományokból kitűnt. De fogadom az egy élő istenre! él magyar, áll Buda még! s vagy győzni fog igazságos ügyünk, vagy egytől egyig veszszünk inkább mindnyájan, mintsem nemzetiségünkből kiforgatva, szabadságunkat elvesztve gyáván nyújtsuk nyakunkat a camarilla gyalázatos rabigájába.
Azért föl népe e magyar hazának, fegyvert ragadjon mindenki, s kövessük Kossuth polgártársunknak ama jelszavát: A ki téged kővel, sujtsd azt agyon menykővel.
Még ti hozzátok van egy szavam, Nyitra, Pozsony s Trencsin megyének lelkes nemzetőrei! Porosz herczeg s Ceccopieri ezred bátor vitézei! kik az édes haza iránti szent kötelesség érzetétől áthatva, elszántan szembe szállottatok Hurban gyülevész népével, s szétszórtátok azt, mint forgó szél az apró porszemet. – Köszönet ezért néktek a haza szent nevében! – Czuczor János, érsekujvári nemzetőr.
