DOMOKOS GYÖRGY: KASSA 1662. ÉVI INVENTÁRIUMA
In: Hadtörténelmi Közlemények, 103. (1990) 3. 104-139.
(Minthogy az inventárium kiadása óta eltelt másfél évtized kutatásai során számos új adat birtokába jutottam, szükségét éreztem, hogy az egykor megjelent hibás fordításokat, értelmezésket, magyarázatokat kijavítsam. Az eredeti kiadástól eltérő részeket zöld színnel emeltem ki. Az eredeti német szövegben felfedezett átírási hibák javítását külön nem jelöltem.)
104A magyar hadtörténet kutatásában - mint azt többször alkalmam volt e folyóirat hasábjain hangsúlyozni - rendkívül fontos szerepet játszanak a különféle várleltárak. Különösen igaz ez akkor, ha egy-egy erődítményről több ilyen jellegű anyag maradt fenn. Ám még nagyobb a jelentőségük akkor, ha segítségükkel egy rövidebb, néhány évtizedes időszakon belül kísérhetjük figyelemmel az adott erősség belső életének némely változásait.
Kassa városával hasonló a helyzet. Ezidáig nyomtatásban napvilágot látott már néhány latin és német nyelvű inventárium a XVI. századból, valamint az 1640. évi magyar, és az 1650. évi német nyelvű összeírás. Tudomásom van továbbá az 1647. évi és az 1669. évi leltárak létezéséről is. Az előbbiek azonban jó néhány évtizede jelentek meg, s én úgy véltem, feltétlenül szükséges e „sorozatot” az 1662. évi jegyzékkel folytatni.
Kassa 1662. évi inventáriuma az Országos Levéltár Urbaria et Conscriptiones elnevezésű fondjában, a 76. fasciculus 3. szám alatt található. Ez is német nyelvű, gótbetűs kézirat. A jegyzék terjedelme tizenegy folio, a bevezető és a zárószakasz külön oldalon áll.
A kiadás előkészítésekor, mint az ilyen jellegű dokumentumok esetében általában, az első feladatot a kézírás olvasása és szöveghű átírása jelentette, a másodikat pedig annak értelmezése.
A szöveg olvasása aránylag kevés gondot okozott, lévén az egyetlen kéztől származóírás viszonylag egyenletes, a betűk elég jól elkülöníthetőek, többségükben könnyen felismerhetőek. Problémát okozott azonban az „e”és „o” betűk, valamint a „b”, „d”, „h”, „l”, „v”, „w”és a „z” esetében a kis- és nagybetűk megkülönböztetése. Az előbbieknél a vitás esetekben a mai szóhasználathoz közelebb álló alakot hagytam meg. Az utóbbiaknál végül is bizonyos formai jegyek alapján döntöttem egyik vagy másik mellett, kivéve a „z”-t, amelynél erre nem volt lehetőség, s így csak a sorkezdőket vettem nagybetűnek. Az átírás során, a Hadtörténelmi Közlemények nyomdai lehetőségeit figyelembe véve, nem jelöltem a kettőspontozott „y”-t, „v”-t, „w”-t, melyek közül legtöbbször az első fordul elő. A német szöveg átírása formailag is igazodik az eredetihez.
Az összeírás fordítása során elsőként a német szövegben előforduló, a mai alaktól lényegesen eltérő szóalakokat, egyes esetekben mondatokat kellett, szinte szó szerint, megfejteni. Ehhez nagy segítséget nyújtottak a már említett kassai inventáriumok, főként az 1650. és 1669. éviek. Az 1662-es jegyzék kérdéses részeit szófordulatok, darabszámegyezések, vagy a felsorolásban elfoglalt helyük alapján több esetben sikerült a másik két jegyzékben azonosítanom. Egyéb esetekben különböző német-magyar fordító és német nyelvű értelmező 105szótárakat használtam. Gondot okozott továbbá a megfelelő magyar kifejezések megtalálása is, amihez korabeli magyar nyelvű várleltárakban próbáltam útmutatást találni. Sajnos, mindezen segédeszközök felhasználása ellenére is számos bizonytalan pont, illetve megfejtetlen szó maradt. E hiányosságok kiküszöbölése még további kutatásokat igényel.
Az 1662-es inventárium elég részletes információkkal szolgál a kassai tüzérségről, s ami külön értéke, hogy megismerjük belőle a lövegek öntetőit és gyártásuk évszámát is. Ennek alapján a későbbiekben lehetőség nyílik arra, hogy összehasonlításokat végezzünk a többi kassai jegyzékben szereplő lövegállománnyal. Ennek során megállapíthatóak többek között a típusnevek eltérései, vagy a lövegpark mennyiségi változásai.
Már kevesebbet tudhatunk meg a kézifegyverekről, jóllehet, az összeírás kitér szinte valamennyi alapvető fegyverfajtára, valamint a felszerelésre is, és megemlít egy sor „tüzes szerszámot”. Minthogy Kassa a Felvidék egyik legnagyobb katonai központja és ellátó bázisa volt, nem véletlen felsorolt golyók sokféle kalibere, valamint a lőpor és kanóc nagy mennyisége.
A leltár legnagyobb értékének tartom, hogy aprólékosan sorra veszi a hadiszertár részlegeit, a fegyverek gyártásához, karbantartásához szükséges szerszámokat, anyagokat, valamint a fegyverek, különösen a lövegek mindenféle tartozékait. Más kérdés persze, hogy épp ezek mibenlétének megállapítása járt a legtöbb nehézséggel. E helyütt kell köszönetet mondanom kollégáimnak, Kelenik Józsefnek, Zarnóczki Attilának, illetve Szöllősy Gábornak és Ernst Józsefnek, a Mezőgazdasági Múzeum munkatársainak értékes segítségükért és hasznos tanácsaikért.