67DOMOKOS GYÖRGY: ADATOK A KOMÁROMI VÁR 16. SZÁZADI ÉPÍTÉSTÖRTÉNETÉHEZ
A komáromi vár a törökkori magyar hadtörténetben mindvégig fontos szerepet játszott. Erre kedvező, központi földrajzi fekvése tette alkalmassá. A Habsburg-hatalom szempontjából az adta jelentőségét, hogy kulcsszerepet játszott Bécs előterének védelmében. Emellett fedezte a Dunát, mint elsődleges utánpótlási és szállítási útvonalat, a mellette a magyarországi hadszíntér felé vezető felvonulási utat és az ott kialakult folyami átkelőhelyet is. Védelmezte továbbá a Magyar Királyság Dunától északra fekvő területeit.
A komáromi vár megerődítésének terveit, saját állítása szerint, az Itáliából származó Pietro Feraboscho készítette, jóllehet ezt jelenleg más forrásból nem tudjuk igazolni. Ugyanakkor felmerül e tekintetben Francisco Benigno neve is, aki már 1553 januárja óta Komárom építési felügyelőjeként (“Superintendenten des Gebeus Zu Comorn”) működött. Nyilvánvaló, hogy a főfelügyelői cím és a tervezés között nem feltétlenül van összefüggés, de jelen esetben árulkodó tény, hogy Feraboschot pl. 1553-ban Varasdra rendelték, 1555-ben pedig Pozsony építőmestereként említik. Feraboscho neve Komárommal (illetve Győrrel) kapcsolatban csak 1563-ban bukkan fel, amikor javaslatot kérnek tőle és más építőmesterektől a győri és komáromi építési felügyelő személyére.
Bárki is tervezte a komáromi várat, azt az akkoriban legkorszerűbbnek tekinthető elvek szerint tette. Ezek az elvek pedig a 15. század közepén a tüzérség fejlődésében, majd ennek nyomán a várépítészetben megkezdődött alapvető minőségi változások hatására alakultak ki. E folyamatban döntő szerepet játszott VIII. Károly francia király 1494-95. évi, Itália elleni hadjárata. Ennek során a korábbiaknál sokkal mozgékonyabb, technikailag tökéletesebb, nagyobb tűzerejű francia ostromtüzérség gyors egymás utánban vette be a legerősebb itáliai várakat. Erre a kihívásra válaszul a találékony itáliai hadmérnökök viszonylag rövid idő, néhány évtized alatt újfajta várépítészeti eljárást fejlesztettek ki. A “feltalálóiról” elnevezett olasz rendszer alapvető újítása a korábbi erődítési eljárásokkal szemben a kizárólag egyenes falszakaszok alkalmazása, miáltal megszűntek a holtterek, továbbá az új, kiugró, ötszögű oldalazó védmű, a bástya építése, amely egyszerre biztosította a lövegek védett elhelyezését és a szabad kilövést. Az olasz rendszerű erődöknél a védők az előterep minden pontját legalább két irányból kereszttűz alatt tudták tartani. Ez a rendszer, hatalmas költségei ellenére, az 1530-as évek közepétől Európa-szerte elterjedt.
Az olasz rendszer korai változatát utóbb óolasz (1. ábra), az 1550-60-as évektől kezdve kialakuló későbbit pedig újolasz rendszernek (2. ábra) nevezték el. Az előbbinél a rendszerint kis méretű, csak kevés löveg befogadására képes óolasz bástyák 68(1. ábra a) többnyire a még szabálytalan alaprajzi elrendezésű, sokszor a korábbi időkből származó várfalakhoz épültek. Emiatt formájuk és méreteik egy-egy váron belül is különböztek egymástól. A bástyák közt húzódó kurtinák (1. ábra b) rendszerint túl hosszúnak bizonyultak a megfelelő fedezéshez, mivel azokat az ágyúk hatásos lőtávolságához méretezték, a már meglévő falak pedig sokszor annál eleve nagyobbak voltak. A tervezés során pedig ekkor még az adott bástya homlokvonala (1. ábra g) és szárnya (1. ábra e) közti viszonyt tekintették meghatározónak. Mindebből következett, hogy a bástyák homlokvonalait nem lehetett elég hatékonyan pásztázni, így a támadások fő terhét a kurtinák viselték, a bástyák pedig főként oldalazó szerepet játszottak. E probléma kiküszöbölése végett a kurtinák közepére kisegítő oldalazó védművet, ún. piattaformát (1. ábra d) építettek.
1. ábra: Az óolasz rendszer
2. ábra: Az újolasz rendszer
Az újolasz rendszerben a megnövelt méretű bástyák (2. ábra a) szárnyai (2. ábra e) és a szomszédos bástyák homlokvonalai (2. ábra g) közti viszony vált döntővé, ami a mind gyakoribb szabályos alaprajzi elrendezéssel párosulva, optimális esetben, 69derékszögű bástyacsúcsot eredményezett. A kurtinákat (2. ábra b) is lerövidítették, s a kézi lőfegyverek hatásos lőtávolságához igazították a hosszukat. Mindez együtt lényegesen javította a kölcsönös fedezés hatékonyságát. Ezáltal a védelem súlypontja a bástyákra helyeződött át. Ezeken túlmenően mind gyakrabban alkalmazták a külső védműveket: a fedett utat (2. ábra i) és a pajzsgátat (ravelin, 2. ábra j).
A hazai várkutatás a magyarországi olasz rendszerű erősségek besorolásánál mindeddig döntőnek tekintette azt a szempontot, hogy az adott erősség fül nélküli, vagy füles bástyákkal épült. Az előbbieket ugyanis határozottan óolasz, az utóbbiakat, így Komáromot is, újolasz rendszerűnek minősítette. Ilyen típusú védművek azonban már a legkorábbi, az 1500-as évek elején Itáliában épült erősségekben is megtalálhatók. Alkalmazásuk, a szögletes bástyák elterjedésével együtt, az 1530-as évek közepétől általánossá vált.
Komárom vára tervezésének időpontja meglehetősen bizonytalan. Feraboscho életrajzírói szerint a mester 1548 körül (?) tervezte az erősséget. Ennek kézzelfogható bizonyítéka mindeddig nem került elő, viszont 1552-ben egy császári utasítás már a “spicc”építéséről szól. Ebből következően, minthogy az újolasz rendszer Itáliában is csak az 1550-60-as években kezdett kialakulni, nagy valószínűséggel állítható, hogy Feraboscho – ha ugyan ő volt az – óolasz rendszerű erősségnek tervezte Komáromot. Arról sincs adatunk, legalábbis egyelőre, hogy az 1570-es évek elejéről fennmaradt ábrázolások elkészültéig a vár alaprajza lényegesen módosult volna, vagyis a vár minden bizonnyal az eredeti tervnek megfelelően épült ki, később pedig bizonyosan nem történt nagyobb mértékű átalakítás. A vár alaprajza szintén óolasz rendszerűnek mutatja Komáromot.
A komáromi várat feltehetően eleve a Duna és a Vág összefolyásánál kialakult keskeny földnyelv legvégében szándékoztak felépíteni, hogy ott, a víz felől indított támadás esetén, az ellenségnek ne legyen helye a partraszálláshoz és a tüzérség felállításához. Ennek következtében azonban kis méretű, meglehetősen szűk, az óolasz rendszerre alapvetően jellemző szabálytalan formájú erősség jött létre. Ez utóbbi következményének kell tekinteni a túl hegyes bástyákat is, amelyek Csallóköz felől várható tüzérségi támadásnak meglehetősen nagy célfelületet nyújtottak. Ugyancsak a terepadottságokkal magyarázható a két folyóra néző, furcsa alakú, inkább csak félbástyának tekinthető két védmű alkalmazása. Mindezek, a meglehetősen szűk bástyaszárnyakkal együtt, egyértelműen a vár óolasz mivoltára utalnak. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy a csekély méretek következtében az bástyák közti távolság is elég kicsi volt a hatásos kölcsönös fedezéshez. Összességében egyértelműen megállapítható, hogy a vár alaprajzi elrendezését tervezője a terep sajátosságainak rendelte alá.
Hogy néhány évtizeddel később mennyire másképp gondolkoztak várépítészek, arra a legjobb példa Daniel Speckle, a kor egyik legkiválóbb mesterének véleménye. Speckle ugyanis a szabályos hatszögű elrendezést megfelelőbbnek tartotta. Művében erről a következőket írta: “Ez [ti. Komárom] pedig ötszögű, egy nagy folyó [ti. a Duna] szigetén, a víz mentén fekszik. Azonban a városról és az erősségről is az a véleményem, hogy nem volt szükséges, hogy az egész várat a folyó és a terep alapján alakítsák ki. [A vár] maga biztonságos helyen fekszik, és ha a város egészét egy hatszögletű 70erődítménnyé alakítanák, sarkain egy-egy bástyával, annál erősebb védelmet nyerne. A vár nemcsak nagyon szűk, hanem nagyon sokba is kerül, mert boltozatokkal és falakkal van teleépítve, és nincs szabad [hely], az állások is mind keskenyek, a védművek túl hegyesek.” Hasonló véleményt képviselt az itáliai származású Carlo Theti is. Az erődítményt egyébként nemcsak Speckle találta kicsinek, hanem más kortársak is.
Mint már említettem, a vár, nagy valószínűséggel, az egész korszakon át megőrizte eredeti formáját, ugyanakkor – fentebb elmondott jelentőségének köszönhetően –, már a török elleni új védelmi vonal kiépítésének kezdetétől folytak rajta a korszerűsítési munkálatok. Az ötvenes években zajló építkezésekről leginkább a Sforza Pallavicini magyarországi főhadimarsallnak és Adam Gall győri főkapitánynak, illetve a Paksy János komáromi főkapitánynak szóló uralkodói és haditanácsi utasításokból, illetve az általuk írt jelentésekben található utalásokból, megjegyzésekből értesülünk, olykor pedig az Udvari Haditanács iktatókönyveinek szűkszavú bejegyzései adnak értékes adalékokat. Egy ilyen bejegyzésből tudjuk például, hogy a várban 1557-ben, a kor hadiépítészetének bevett szokása szerint, ágyúdombokat is emeltek, amelyeknek azonban, érdekes módon, az alaprajzokon nyomát sem leljük. 1558-ból adatunk van arra, hogy már ekkor is folytak az erődítményen kívül védelmi munkálatok, ugyanis Benigno parancsot kapott, hogy “Komárom mellett mindkét folyót, [vagyis] a Dunát és a Vágot, zárja el”, mégpedig vasláncokkal. A későbbiekben őrhelyeket építettek a két folyó partján. Nagyobb mennyiségű, összefüggő információt először Pietro Feraboscho, illetve Paul Tazgern építési írnok 1564-es jelentéseiben találunk. Ezekben főként a Komárom városát övező palánk építésével, az ehhez szükséges robottal, továbbá építőanyag-ügyekkel foglalkoznak. Ugyancsak Feraboscho 1566. február 26-án kelt, a győri és komáromi építkezéseket részben finanszírozó alsó-ausztriai rendeknek küldött elszámolásából tudjuk, hogy “Komáromban [15]65-ben az élelemraktárak építésére, régi falak bontására és mész égetésére, valamint az ácsokra, kőművesekre és napszámosokra összesen 2578 forint 8 krajcár 1 dénár[t költöttek]”. A lassan haladó építkezésen még jóval később is adódtak problémák, amire egy 1576. évi javaslatból következtethetünk, miszerint “Komárom erődítményét legalább részben ki kellene javítani, ahogy ezt sokszor javasolták”. A munkálatok elhúzódódásának egyik okaként feltétlenül az árvizek okozta rombolásokat kell megemlíteni. Ezek közül a legnagyobb pusztítást talán az 1570. évi okozta, amely elsodorta a gátakat, alámosta a falakat, feltöltötte az árkot. Ezután Urban Süess és Bernardo Magno építési felügyelőket küldték ki a károk szemrevételezésére. A védműveket ugyan gátakkal igyekeztek megóvni, de, úgy tűnik, nem sok sikerrel.
Az építkezést végigkísérte a pénz hiánya, amit szinte minden iratban felemlegetnek a levélírók, amikor maguk is támogatást kérnek. A helyzetet kitűnően jellemzi Andreas Kielmannak a Haditanácshoz intézett levele, melyben külön felhívta a katonai kormányzat figyelmét, hogy kevés költséggel végezzenek el olyan javításokat, melyek később sokkal többe kerülnek majd. A kérést a Haditanács továbbította a Kamarának.
A pénzhiánnyal függött össze, hogy mind jobban igyekeztek igénybe venni az alattvalók robotját, olyannyira, hogy az esztergomi érsek is panaszt tett a 71Haditanácsnál, mert jobbágyait a komáromi munkákhoz kényszerítették, sőt, a hiányzó munkaerő pótlására még a katonaságot is fel akarták használni.