II.

Full text search

II.
Ugyanebben a tárgyban még egyszer szólott. Ragályi Tamás ugyanis nem tartotta helyesen kimondhatónak azt, hogy a Wesselényi ellen törvény utján megindított kereset valóságos sérelem. «És ha bár százszor oly hatással tudna is szólani, mint Deák F., nem merné azt az elvet átalánosan fölállitani, hogy közgyűlekezetben mondott beszéd vád alá nem eshetik. Mert ha ezt mondva, bármi hatással szólana is, elfojtaná beszédét s megczáfolná állitását ama számos szerencsétleneknek a sírból felhangzó sóhajtása, kik hasonló történetekért pallos által vérzettek, s ő borzadna azok számát szaporítani».
Deák Ferencz: Hogy sok áldozatai hullottak a szabad szólás és egyebek miatti üldözéseknek hazánkban is, az igaz; de hogy ezeknek sóhajtásai megczáfolnák állításomat, mely szerint törvényeinkre támaszkodva állítom: hogy közgyűlésben mondott beszédért hűtlenségi per alá vonatni nem lehet, vagy hogy ezen állítás ama sohajtásokat szaporíthatná: be nem láthatom. Sőt azt tartom, kötelességünk: alkotmányos úton provideálni, hogy azon áldozatokhoz mások sóhajtási ne csatoltassanak. Ha oly gyáva lesz a nemzet, hogy ezen törvényes gondoskodásunkban minket elhagy, s ennek következésében a fölirást annak ellenzői ellen ki nem fogjuk vívhatni; ha 140oly gondatlan lesz, hogy jussait kezéből kiragadtatni engedi, arról mi nem tehetünk. De fegyvert legalább ne adjunk a maradék ellen az önkénynek kezébe; ne tegyünk oly lépést, melynél fogva azt mondhassák jövendőben: im szeme előtt történt az 1835-ki diaetának, hogy gyűlésben mondott beszédért nota infidelitatis kereset rendeltetett, s ezt az országgyűlése sérelemnek sem tekintette! Óvjon meg az isten, hogy ezen szemrehányásra alkalmat szolgáltassunk. Minket legrosszabb esetben is meg fog nyugtatni azon érzés, hogy kötelességünknek megfeleltünk, s a maradék jussait meg nem sértettük. De én bizom nemzetemben, hogy be fogja látni, mi nagy tekintetű légyen, nem egyes polgárnak, nem báró Wesselényinek, hanem a hazának eme közügye. Adja isten, hogy felséges fejedelmünket is meggyőzhessük, mennyire igazságos sérelmünk; én ezt teljes hiedelemmel reménylem, s azért előbbi véleményemnél maradok.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť