Róm. kath. egyház.

Full text search

Róm. kath. egyház.
Római kath. egyház. A római kath. vallású lakosok a szerb település után nemsokára jöttek Kikindára. Az első római kath. lakosok kincstári hivatalnokok és iparosok voltak. Vallási ügyeiket eleinte a beodrai plebános látta el. Első kápolnájuk 1760-ban épült s a paplak is, vertfalból. Ekkor jött az első lelkész is egy ferenczrendi szerzetes személyében. Az anyakönyveket is ez évtől vezetik. A kápolnát és templomot maguk a hívek építették, de az 1783-ban épült templomot már a kincstár, mint kegyúr. Ez a templom a mostani iskola délnyugati végén állott. Ettől kezdve rohamosan szaporodtak itt a római katholikusok. Ferencz király 1808-ban Nagykikindán járva, megígérte az eleibe járuló katholikusoknak, hogy nagyobb templomot építtet nekik. Ez fel is épült s 1812-ben szentelték fel. A mostani templom tehát ez évben már száz éves.
Az egyház plebánosa Káplár Mihály, tiszt. kanonok s esperes. Az egyháztanács világi elnöke Augusztin Miklós, v. főjegyző. A lelkészi szolgálat ellátására még három kápláni, illetőleg hittanári állás is van szervezve.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť