Ujratelepítés.

Full text search

Ujratelepítés.
Kalocsa helyét 1690. évi hiteles leírások szerint, a török kivonulása után, csak a romokban heverő székesegyház, a plebánia-templom s az e körül csoportosult nehány viskó jelezte. Várát a császáriak földig lerombolták. Az elsők, a kik Kalocsán letelepedtek, az 1686 körül bevándorolt bunyeváczok voltak, a kikhez csakhamar az érsekség régi jobbágyainak utódjaiból nehány család csatlakozott, így a Bátyai, Fajszi, Varajti, Bán, Szalontai, Csanádi, Kalocsai, Eszes és Geréb családok, a kik már 1700-ban itt laktak és a kiknek nevei mutatják, hogy érseki jobbágyok utódjai. 1691-ben Kalocsának már megvolt a városi szervezete, mert a város legrégibb pecsétje ezt az évszámot viseli. A pecséten várkapu látható, két tornyán gólya, csőrében kigyóval, vagyis a város 1526 előtti ősi czímere. Fent a középen a máltai Szent János lovagrend keresztje, az akkori érseknek, Kollonits Lipótnak földesúri jelvénye, a ki 1657-ig a máltai lovagrend tagja volt. Tehát ez az érsek adta meg a város első szervezetét és állította vissza régi szabadalmait. Ekkor a lakosság száma 500–600 lehetett.
A város rendszeres betelepítését és újraépítését azonban gróf Csáky Imre érsek kezdte meg 1711-ben, a ki a város földesuraként annak életrekeltéséhez nagy erélylyel fogott hozzá. Csáky maga felépíttette az érseki lakot, a gazdasági épületeket, a vendéglőt, sörházat, az uradalmi és tisztviselői lakásokat. Telepeseket hívott meg és minden települőnek házhelyet méretett ki, kerttel és belső telekkel, két, egészen négy pozsonyi mérő vetőmag alá. (Érsekurad. ltár.) Rendezte a város és földesúr közötti viszonyt is. Eszerint a város lakosai, régi szabadalmuk szerint, nem voltak földhez kötött, hanem szabad költözködési joggal bíró jobbágyok. A ki el akarta hagyni a várost, házát eladhatta és a vételárból a tizedet lefizetvén, szabadon távozhatott. A városnak megadta szabad közigazgatási és önkormányzati jogát, ellenben a földesúri jogokat a várossal kötött kontraktus útján biztosította. Első kontraktusát 1713-ban kötötte meg a város az érsekkel, s ez a későbbi érsekek alatt is lényegében ugyanaz maradt.

A kalocsai érseki kastély.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť