Az Árpádok alatt.

Full text search

Az Árpádok alatt.
Azokon a kézműiparosokon kívül, kik a honfoglalókkal jártak a Duna–Tisza közén, kétségkívül már voltak építő-munkások is, mert Árpád, a ki a Csepel-szigetet választotta magának lakóhelyül, ott díszes fejedelmi hajlékot építtetett családja számára. Példáját követték a törzs többi előkelői is, kiknek lakásai az övé körül emelkedtek. Állandóan vándorló honfoglaló elődeink ugyanis, a kik szilárdabb anyagból, rendszeresen alkotott épületekben nem igen lakhattak, ily nagyobb és díszesebb telep építésére bizonyára nem rendelkeztek megfelelő munkaerővel, hanem igénybe vették az e területen található építőiparosokat is, mert habár ez időben a házak még csak fából és vályogból épültek, ily nagy telep mégis nagy munkaerőt igényelt.
Az első Árpádkori oklevelek tele vannak a magyar iparélet jelenségeivel. Ez időben indultak virágzásnak a városok is, mint Visegrád, Vácz, Pest, Buda és Kalocsa, a melyek a hatalmas közlekedési vonal: a Duna mellett feküdvén, melegágyai voltak a kézmívességnek és majd mindegyiknek jelentős réve volt.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť