A szenttamási ütközet.

Full text search

A szenttamási ütközet.
Bechtold altábornagy a július 13-áról 14-ére menő éjjel sorakozót fúvatott s hadosztályát négy hadoszlopban indította Szenttamás és Turja ellen. Az egyes hadoszlopok a következő rendben támadtak. Az első hadoszlop, Éder Frigyes vezérőrnagy alatt, Óbecséről a Bela-bara és a Krivája-ér éjszaki partját érintő úton indult Szenttamás ellen. A második hadoszlopot, Bergmann századossal, Éder hadoszlopa után ennek tartalékaként ugyancsak Szenttamás ellen rendelték. A harmadik hadoszlop gróf Kollowrat Lipót vértesezredes alatt Kishegyesről Bácsfeketehegyen át indult Szenttamásra, hogy ott egyesüljön Éder hadoszlopával. A harmadik hadoszlop útiránya Szenttamás éjszaknyugati bejáratához vezetett. A negyedik hadoszlop Damjanics János őrnagy vezérlete alatt, a Bela-bara és a Ferencz-csatorna között vezető úton indult Turja ellen. A magyar támadó sereg teljes létszáma 19 század gyalogság, 8 század lovasság, 17 hatfontos löveg, vagyis 2400 gyalogos, 700 lovas, és kb. 160 tüzér volt.
Éder vezérőrnagy reggeli 7 órakor érkezett Szenttamás alá és kevéssel később Kollowrat lovassága is. A szerbek megelőzvén a magyar sereg támadását, erős ágyútűzzel fogadták Éder seregét, mire a magyar sereg ágyúi is megszólaltak. Három órai ágyútűz után, miután Éder a földsáncz vizes árkát megszemlélte 206s úgy találta, hogy azt sem átlépni, sem áthídalni nem lehet, a támadástól elállott, s noha önkéntes magyar csapatok is alakultak a rohamhoz, még délben kiadta a parancsot, hogy a tüzet be kell szüntetni és hogy a csapatok vonuljanak vissza állomáshelyeikre. Bechtold Óbecséről mentegetődző levelet intézett Mészáros hadügyminiszterhez, hogy Szenttamás csak rendszeres ostrommal vehető be; újabb hadakra van tehát szüksége, mert az ő hadosztálya elégtelen íly hadműveletekre.
Hasonlóképen meghiúsult a Turja elleni támadás is. A felkelők a Ferencz-csatorna hídját még idejekorán felszedték, s így a magyar sereg nem hatolhatott be a községbe. Damjanics tehát, miután a csatorna áthidalásához nem rendelkezett a szükséges műszaki eszközökkel, szintén visszavonult.
Szenttamás első ostromakor nyilvánvalóvá lett, hogy az ókéri tábor, melynek homlokzatát a római sánczokban elhelyezett szerb tábor, oldalát pedig Szenttamás fenyegette, akármilyen támadásnak sem tudna ellentállni; ennek következtében báró Bechtold még 14-én délelőtt 10 órakor elrendelte, hogy az ókéri tábor Újverbászra vonuljon.
Szenttamás sikertelen ostroma mély lehangoltságot keltett a magyarok között, a szerbeket ellenben újabb támadásra tüzelte. Alig néhány nap múlva ők léptek fel támadólag. Ófutaknál, hol 248 szabadkai nemzetőr, 20–30 huszár és egy század Don Miguel gyalogos őrizte a dunai átjárót, némelyek szerint 500, mások szerint 1000 főnyi szerb felkelő július 16-án megtámadta a magyar hadat. Ezúttal azonban a magyarok, főleg a huszárok, vitézül visszaverték a támadást, a szerbeket a Dunán átszorították és közölök 24 foglyot ejtettek, a kiket beszállítottak Ujvidékre. A magyarok közül különösen herczeg Woronieczki Micisláv tüntette ki magát. A szabadkaiak, a kik őt, mint Vermes Fábián ottani birtokos leányának jegyesét, magukhoz tartozónak számították, a nemzetőrök visszatértekor lelkesen ünnepelték.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť