2. Az 1788. évi hadjárat.
1788 február 9.-én II. József császár Konstantinápolyban követe által átadatta a hadüzenetet és ugyane napon már az ellenségeskedéseket is megkezdette.
A horvát hadtestnél Knesevich alezredes február 9.-én Dubicát támadta meg, de eredmény nélkül, ellenben a Beharnik ezredes által február 9-ikétől 12-ikéig lövetett és megtámadott Dreznik az utóbb említett napon megadta magát. A Korana menti Sturlič erődöt Rukavina alezredes támadta meg ugyancsak február 9.-én, de 141 főnyi veszteséggel újból a Korana mögé kellett visszavonulnia. E kisebb vállalatokkal egyidejűleg a hadtest főereje is támadáshoz készült, mely alkalomból a hadtest jobb szárnya fölött Wallisch tábornok, a bal fölött pedig Klebek tábornok vette át a parancsnokságot. Ez utóbbi február 10.-én Novi lövetéséhez fogott hozzá, de az eredményre nem vezetvén, a tábornok már déltájban beszüntette a tüzelést. Később a császáriak többször megismételték a vár bombázását, de miután az eredményre nem vezetett, március 21.-én Klebek a hiábavaló lövöldözést végkép beszüntette. Nem sokra ment a Wallisch tábornok vezette jobbszárny támadása sem, főkép amikor február közepe táján az Una jobb partján egy erős török csoport rendezkedett be szívós védelemre. Sőt március 7.-én annak egy része Ibrahim Bezerovic bég alatt támadólag is betört a szluini területre, amiből több kisebb-nagyobb összecsapás keletkezett, de ezek egyik fél részére sem biztosítottak említésre méltó eredményeket, végső következményük azonban az volt, hogy a császáriak most már támadás helyett végkép védelemre szorítkoztak.
A szlavoniai hadtestnél Gvosdanovich ezredes Berbirt, vagyis Török-Gradiskát támadta meg február 9.-én, amelyet február 17-ikéig elég jó eredménnyel lövetett ugyan, de miután a védőrség a megadásra vonatkozó felszólítást kereken visszautasította, a császáriak pedig átkelő eszközök híjján kellő erővel a Száván át nem kelhettek, Gvosdanovich a céltalan lövetést is beszüntette.
A temesi bánságban február 9.-én Papilla tábornok Orsovát vette meg s annak 80 főnyi török őrségét foglyul ejtette.
Az erdélyi hadtestnek a határ mentén mindaddig védelmileg kellett viselkednie, amíg az oroszokkal karöltve előnyomuló galiciai hadtest jókora tért nem nyer. De itt viszont a törökök léptek fel támadólag, ha nem is egész seregtestekkel, hanem kisebb csoportokban. Az ebből keletkezett harcokból többek között fölemlítendő a Vulkán szoros sikeres védelme a császáriak által március 21.-én, továbbá a Sinaia kolostor megvédelmezése március 28.-án az oda 2 székely századdal, vagyis 300 emberrel és 1 löveggel előretolt báró Rauber Miklós százados által, aki az ellene támadólag előnyomuló 2300 főnyi török csoportnak 400 főnyi veszteséget okozott, míg ő maga az egyenetlen harcban mindössze 60 embert vesztett.
Ezalatt a fősereg tétlenül állott a futaki és zimonyi táborokban. II. József császár ugyan még február végén elindult Bécsből, de amíg Trieszttől kezdve a hosszú kordonvonal megszemlélése közben a Szabács-csal szemben fekvő Klenakra ért, március 20-ika lett. Itt a császár és Lacy tábornagy Szabács megvételét határozták el, de mire az elrendelt szemrevételezés és a szükséges csapatok készenlétbe helyezése megtörtént, ép egy hónap telt el, mikor aztán néhány napi lövetés után, április 24.-én a vár 700 főnyi védőrsége megadta magát. Ez alkalommal a személyesen jelenlevő császár többször igen szép jelét adta személyes bátorságának.
Most aztán Belgrád ostromára került volna a sor, aminek előkészítéséül a Duna és Száva között Bezsánjánál a hadseregfőparancsnokság már jóval előbb egy nagy töltés építését rendelte el. E munkálatok megzavarása céljából a belgrádi védőrség 3000 embere április 22.-én a várágyúk és a csajkák támogatása mellett egy erőteljes kirohanást hajtott végre s az ebből keletkezett összeütközésben a császáriak 350 embert vesztettek, de végre mégis sikerült a törököket a várba visszanyomni. Ezután az ostrom előkészületei tovább folytak s május közepén azok már annyira előrehaladtak, hogy a császár már ki is adta az intézkedést a vár körülzárására, de ekkor újabb nehézségek merültek fel s így a kivitelt újból el kellett halasztani, úgy hogy a fősereg, valamint a szomszédos szlavóniai hadtest körletében hónapokig tartó nyugalom és tétlenség állott be. Közben a július 21-ikéről 22-ikére hajló éjjel egy 4000 főnyi török csoport újabb támadást intézett a bezsánjai nagy töltés ellen, amiből nagyobbszabású harc fejlődött ugyan ki, de végre mégis sikerült a törököket ismét a várba visszanyomni.
A horvátországi hadtest parancsnokságát április elején Liechtenstein herceg lovassági tábornok vette át, aki április 19.-én újból hozzálátott Dubicsa megostromlásához, azonban a 25.-én végrehajtott roham kudarccal végződött s miután ugyanekkor egy 8000 főnyi török csoport az ostromlók hátában jelent meg, ebből egy 6 óráig tartó nehéz küzdelem keletkezett, mely ugyan a török támadás visszaverésével végződött, de ez az eredmény a császáriaknak is 550 emberükbe került. Miután közben egy újabb 10.000 főnyi török csoport közeledéséről is érkezett be jelentés, Liechtenstein herceg április 26.-án az ostrom folytatását beszüntetvén, ismét az Una mögé húzódott vissza. Ezek után Dubica körül egészen július végéig ismételten jelentéktelen csatározások folytak, melyek hol az egyik, hol a másik fél javára dőltek el, de az általános helyzetben változást nem idéztek elő. Épígy jelentéktelen csatározások folytak ezalatt az idő alatt Novi körül és a kordon felállításnak Wallisch tábornok vezényelte szélső jobb szárnyán is, ahol egy 700 főnyi török csoport május 23.-án komolyabb támadást kísérelt meg ugyan, azonban 30 főnyi veszteséggel csakhamar visszaveretett.
Így teltek el hónapok, kisebb vállalkozásoktól eltekintve, a legnagyobbfokú tétlenségben, miközben a Zimony tájékán és Futaknál álló császári fősereg körében a vérhas és egyéb fertőző betegségek iszonyú pusztításokat vittek véghez, úgy hogy június hava folyamán a betegállomány már 12.000 főre szökött fel. Ennek ellenére József császár egyelőre még mindig a Szerbiába való támadás gondolatával foglalkozott, habár egyelőre még az ennek előfeltételét képező belgrádi ostrom, illetve annak előkészítése még mindig csak a kezdet kezdetén állott. Ekkor érkezett be a felette kellemetlen hír, hogy az oroszok a svédekkel háborúba keveredvén, számukra a török hadiszíntér egyelőre másodrendűvé vált. Ezt követte július vége felé a nem kevésbbé nyugtalanító hír, hogy Juszuf pasa nagyvezír állítólag 80.000 emberrel Szófiából Viddinnek vette útját, a ruméliai pasa pedig egy erős hadseregcsoporttal Nis felé van előnyomulóban. E hír nyomán a császár és helyettese, Lacy tábornagy a Bánságban várta az ellenség betörését, miért is az ott levő és az erdélyi hadtestnek megerősítését határozták el, míg a főseregnek nézetük szerint továbbra is eddigi felállításában kellett megmaradnia, hogy az a szükséghez képest a veszélyeztetett pont felé elindítható legyen.
Juszuf nagyvezír, aki bizonyosra vette Belgrád ostromát, eleinte Szófia és Nis tájékán összpontosult főerejével várakozó magatartást tanusított, de amikor látta, hogy a császári fősereg hónapokon át tétlenül áll Zimony körül, ő ragadta magához a kezdeményezést és augusztus 7.-én 70.000 fővel Kladovonál (Feth-Islamnál) a Dunán átkelvén, Papilla tábornoknak Orsovánál és a tőle 2 1/2 km-re fekvő Zsupaneknél álló dandárát szétverte, mire az 13 ágyúját otthagyva, csapatjainak megmaradt részével futva menekült Mehádiára, ahol a bánsági hadtest zöme elsáncolt táborban állott.
Augusztus 10.-én egy több ezer főből álló török csoport megtámadta Stein őrnagynak a Pescabara- vagy Veterani-barlangot megszállva tartó különítményét, mely bár akkor 400 főnyi veszteség mellett a külső erődítéseket odahagyni kényszerült, magát a barlangot mégis tovább védelmezte és szabad elvonulás feltétele mellett csak augusztus 30.-án adta azt fel, miután úgy lőszer, mint élelmiszerek dolgában már teljesen fogytán volt.
Augusztus 17.-én a török fősereg elővéde a bánsági hadtestnek Mehádiától délre Lazu Mare-nál levő, erődített állását támadta meg, de bár 500 főnyi veszteséget szenvedett, célját még sem érte el. Wartensleben altábornagy sürgősen segítséget kért s miután azt nem kapta meg, ellenben augusztus 25-ikétől kezdve már a török főerő is beérkezett s nagyszámú tüzérségével lőtte a császáriak állásait, Wartensleben altábornagy az augusztus 28-ikáról 29-ikére hajló éjjel állását odahagyva, Fényesre vonult vissza.
A török fősereg megindulásának hírére József császár Gemmingen táborszernagy parancsnoksága alatt 21 zászlóaljat és 30 lovas századot a Szerémségben visszahagyva, a fősereg többi részével, mely azonban nem tett ki többet 40.000 embernél, Wartensleben támogatása céljából elindult Zimonyból s Kevevárán (Kubinon) át előnyomulva, augusztus 20.-án Fehértemplomot érte el. A Nera, illetve az Almás völgyét a sereg átvonulására alkalmasnak nem találván, Fehértemplomból menetét a Karas völgyén át folytatta, majd Karánsebesen át a Temes mentén fölfelé haladva, szeptember 4.-én Szlatina környékét érte el, de az egész főerő most már a seregben dúlt betegségek folytán alig számlált többet 30.000 embernél. A bánsági hadtest ekkor még mindig előretolt viszonyban Fényesnél állott. Ebben az állásban mindkét csoport szeptember 20-ikáig teljes tétlenségbe merült. Közben híre jött, hogy szeptember 15.-én egy török seregcsoport a Vulkán szorost bevette s most Hátszegen és a Vaskapun át a császáriak hátába készül betörni. Erre a császár, nem ugyan azért, hogy a Vaskapun át előnyomuló, azaz inkább csak előnyomulni vélt törököket megtámadja, hanem csupán azért, hogy a fősereg visszavonulása a törökök által el ne vágassék, a Karánsebes felé való visszavonulást rendelte el, s annak végrehajtására a szeptember 20-ikáról 21-ikére hajló éjjelt jelölte meg.
Az éjjeli menet alatt az utóvédet alkotó bánsági hadtestnél csakhamar az a téves hír terjedt el, hogy a törökök támadnak, mire a fegyelmében és összetartásában már úgy is megingott csapatokban hovatovább óriási pánik tört ki, az eszeveszett futásnak eredt osztagok egymásra lövöldöztek, egymásba ütköztek s az egész menetoszlopban csakhamar óriási zürzavar és rendetlenség kapott lábra. Hiába állottak a tábornokok, hiába maga a császár is a futamlók elé, a rettenetes zürzavarban a jó szóra már senki sem hallgatott s a menekülők magát a császárt is magukkal ragadták. Ily körülmények között a Karánsebesnél szándékolt megállásról szó sem lehetett s a visszavonulást, bár hajnal felé a tévedés kiderült, Lugosig kellett folytatni. Itt aztán a sereg készenlétbe helyezkedett, várva az ellenségnek a helységből való kibontakozását, de az nem követte a visszavonulókat, hanem Mehádia felé húzódott vissza. Ezt megtudva, a császár meghagyta Wartensleben altábornagynak, hogy10.000 emberrel a visszavonuló ellenséget Karánsebesen át kövesse, ő pedig a sereg zömével október 12.-én a Temes völgyén át Zimonyba tért vissza, ahova október 27.-én érkezett meg. November elején a törökök belgrádi táborukból téli szállásokba vonultak, mire a császár is parancsot adott a fősereg csapatjainak téli szállásokba való vonulására, ő maga pedig november 18.-án kedvetlenül, lehangoltan és betegen hagyta oda a sereg körletét.
Ezzel a fősereg hadműveletei véget értek.
Közben a horvát hadtestnél a nyár folyamán mindkét részről tovább folytak az apróbb vállalkozások, de említésre méltó eredmény nélkül. Augusztus 18.-án végre megérkezett az említett hadtestnél az eddig mellőzött, de most annak parancsnokságával megbízott Laudon (Loudon) tábornagy, aki mindenekelőtt újból hozzálátott Dubica ostromához s miután a közelében levő török csoportot visszanyomta, a vár 414 főnyi védőrsége augusztus 26.-án megadta magát.
Ezután Laudon tábornagy szeptember 6.-án Novit fogta ostrom alá. Az ostrommunkálatokat végző csapatokat szeptember 20.-án egy erősebb török fölmentő csoport megtámadta ugyan, de véres harc után visszaveretett. A következő napon tábornagy 4 rohamoszloppal döntő támadást intézett a vár ellen, de az a törökök példátlan heves és szívós ellenállása folytán nem vezetett eredményre s a császáriak 300 főnyi veszteséggel ismét visszahúzódni voltak kénytelenek. Megelőző lövetés után október 3.-án a tábornagy megismételtette a döntő rohamot, mely alkalommal az 590 főnyi várőrség végre megadta magát. A császáriaknak Novi ostroma 530 emberükbe került.
Közben Klebek és Wallisch tábornokok Laudon parancsára a felső Una mentén is néhány sikeres előretörést hajtottak végre, de nagyobb és állandó eredményeket vállalkozásaik nem mutattak fel.
Novi megvétele után Laudon befejezésül még Berbirt (Török-Gradiskát) akarta megvenni s azt október 12.-én körülzárván, megkezdte annak lövetését, de a bekövetkezett rossz időjárás megakadályozta a jeles vezért szándéka kivitelében, aki csapatjait október 20.-án laktáborokba helyezte el.
Végül még az erdélyi és a galiciai hadtest hadműveleteiről kell röviden megemlékeznünk.
Az erdélyi hadtest eredetileg Kis-Oláhországba szándékozott betörni, de mivel a szomszédos bánsági és galiciai hadtestek sem igen tudtak előbbre jutni, Fabris altábornagy annál inkább lemondott támadólagos szándékáról, mivel Maurogeni herceg, Moldva akkori vajdája, mindjárt a hadjárat kezdetén 20.000 főnyi sereget összpontosított Bukarestnél. Ilyen körülmények között Fabris altábornagy azt a parancsot kapta, hogy egyelőre a határok mentén védőleg viselkedjék. A császáriak helyett, mint már fentebb említettük, az ellenség lépett fel két helyen is nagyobb erőkkel támadólag, azonban eredmény nélkül.
A galiciai hadtestnek eredetileg Galiciát és a Bukovinát kellett a Moldva és Chotim felől jövő támadás ellen megvédenie. Coburg herceg, feladatát támadólagos szellemben akarván megoldani, Romanzov tábornagytól orosz segítséget kért, de ez egyelőre üres hitegetéseknél egyebet nem adott. Ennek ellenére a herceg március 12.-én parancsot adott hadteste jobb szárnyának a Moldvába való bevonulásra, míg a hadtest zöme Csernovictól északkeletre a Prút balpartján foglalt állást, ott az orosz segítő csapatok megérkezését bevárandó.
Április 19.-én a hadtestnek Fabri tábornok vezette jobbszárnya néhány kisebb csetepaté után Jászvásárt szállotta meg, ezáltal Chotim várának összeköttetését az ellenséges tábori hadsereggel megszakítván. Május elején Coburg herceg a Chotim körülzárását célzó hadműveleteit is megkezdte, de ez a körülzárás csak július 2.-án vált teljessé, amikor az orosz Soltikov-hadosztály is a helyszínére ért. Ugyane napon azonban a Fabri-csoportnak Jászvásárt oda kellett hagynia, miután Manuel Rosset, Moldva újonnan kinevezett vajdája 20.000 törökkel és tatárral közeledett a város felé. Később a császáriak egy újabb orosz hadosztályt nyervén segítségül, szeptember 3.-án ismét birtokukba ejtették Jászvásárt, anélkül, hogy azt az ellenség hathatósan védelmezte volna. Jó két héttel utóbb, szeptember 19.-én, Chotim is megadta magát.
E szép siker után a császár azt a parancsot küldte Coburg hercegnek, hogy hadteste zömét az erdélyi hadtesttel való egyesülés céljából Erdélybe irányítsa. Ehhez képest az e csapatokat odavezető Splényi altábornagy szeptember 30.-án Bacauba érkezett, de mivel Foksani tájékán egy erősebb ellenséges csoport állott, Splényi nem folytatta tovább útját az Erdélybe vezető Gyimesi és Ojtozi szorosok felé, hanem lassan tovább menetelt a Szeret mentén lefelé s október 13.-án még mindig csak a Trotusunak a Szeretbe való beömlése tájékán állott. A következő napon az ellenség főlényes erővel támadta meg Splényi csapatjait és azokat a Trotusu mögé szorította vissza. Erre nevezett altábornagy hadtestét Agiudu nuounál 3 négyszögbe (Carré) alakítva, újabb állásba helyezte el, azok elé könnyű csapatjait és lövegeit állítván. A törökök a császári tömeg megtámadása céljából 3 oszlopban keltek át a Trotusu folyón s nagy elszántsággal vetették rá magukat a császári középső négyszögre, de egyidejűleg a másik kettőt is átkarolni igyekeztek. Splényi tüzérsége a török középső- és balszárnyoszlopot csakhamar visszavonulásra késztette, míg ugyanakkor 4 huszárszázad elszántan vetette rá magát a Szeret mentén előnyomuló harmadik török oszlopra és azt szintén visszavonulásra késztette. Ez az összeütközés a törököknek 75 halottjukba került, míg a derék huszárok mindössze 6 embert vesztettek.
A török támadás visszaverése után Splényi az Ojtozi szoros felé vette útját, de október 20.-án Grozestibe érve, az erdélyi hadtest parancsnokától, Fabris altábornagytól azt a parancsot vette, hogy további előnyomulását szüntesse be. Amikor ugyanis a bánságba betört nagyvezír Mehádia mellől visszavonulását Orsován át megkezdte, József császár úgy vélte, hogy most már Erdély sem forog tovább veszélyben s így előbbi rendelkezését megmásítva, akként intézkedett, hogy Coburg herceg hadtestét a Szeret völgyében Roman tájékán egyesítse, ahol az csakhamar téli szállásokba vonult.
Nemsokára ugyanis a császár eltávozása után a Zimonyban parancsnokul visszahagyott Kinsky lovassági tábornok a belgrádi török kormányzóval a tél tartamára fegyverszünetet kötvén, az ellenségeskedéseket mindkét fél az egész vonalon megszüntette.