174. VITREO FAKÍR GYOMRA
174. VITREO FAKÍR GYOMRA
Vitreo fakír egyik nagyváradi tinglitangli attrakciója. Üvegcserepet, fűrészport, kőszenet, gyapotot, nyers burgonyát, gyertyát eszik és petroleumot iszik. E lakoma után belegyújt a szájába s kifúj egy háromméteres lángrudat. Vitreo fakír alighanem kókler, de ami nála szemfényvesztés, azt komolyan csinálja a magyar parlament. Hosszú hónapok óta eszi az üvegcserepet, fűrészport, kőszenet, gyapotot, nyers burgonyát, gyertyát és issza a petroleumot. Remegve lesi az egész ország, mikor okádja már – a lángot. Egyébként pedig az egész magyar politika a malom-alja nívóján áll.
Ebbe bele kell nyugodnunk. Ám ha megnyugszunk sorsunkban, méltán megkívánhatjuk, hogy a malom-alatt jól traktáljanak bennünket. A mi gyomrunk nem parlament. A mi gyomrunk nem a Vitreo fakír gyomra.
Fizetünk úri módon, folyik az adó még az exlexben is, legyen hát olyan a malom-alatti politika műsora, hogy szórakozzunk, tanuljunk, okosodjunk, gyarapodjunk, ízlést és étvágyat szerezzünk. Akik e kívánságok hallatára derültségben törnek ki, azok hadd higgyék, hogy mindez parasztos mókázás. Akik aprópénzre tudják váltani az elméleti és gyakorlati politika doktrínáit, azokat nem lepi meg az ilyen kívánság még akkor sem, ha úgy érzik, hogy az országos ügyek vitatásának légkörébe nem való a parlamentarizmus ilyen kíméletlen s bántó analízise. Hát nem is folytatjuk. De szólhatunk-e „műveltebb” hangon, mikor józan emberek ilyen argumentumokat vagdosnak egymás fejéhez?
– Önök elnyújtják a költségvetés tárgyalását? Jó. Mi nem javítjuk a tisztviselők fizetését. (Részlet a kormányprogramból.)
– Egy töredék tovább akar harcolni. Mi, ugyancsak tizenhárom próbás ellenzékiek, a békét akarjuk. Ha nincs béke, nem lehet nyélbe ütni a telepítések sürgős ügyét. (Részlet a makói megnyilatkozásból.)
– Önök tovább harcolnak. Tessék! Itt az árvíz a nyakunkon, veszedelemben száz és száz község, de mi nem teljesíthetjük az árvédelmi munkálatokat exlexben. (Részlet a kormány félhivatalosának kapacitáló filippikáiból.)
Íme, három szerény mutatványszám az országos politika bölcsességének tengeréből. Ugye, hogy a malom alatt vagyunk valamennyien? Ha nem ott volnánk, az obstrukciós beszéd- és értelemgyakorlatok során már megmagyarázták volna töviről hegyire, hogy az államháztartás sürgős kiadásai tételeinek (tisztviselők fizetése, árvédelem, telepítés) megnyitását nem okvetlenül akadályozza a költségvetés befejezetlen parlamenti tárgyalása. Angolország ugyancsak büszke parlamentáris rendjére, s már a tizennyolcadik században meghonosította a normal budget intézményét, beillesztvén ennek keretébe az állandóság jellegével bíró kiadásokat, s fenntartván a változó budget számára az évről évre változó kiadásokat és ezeknek fedezetét. Nem vagyunk olyan naívak, hogy erre az institúcióra mint kivezető útra mutatnánk rá. Szó sincs róla. Csak éppen konstatáljuk, hogy az obstrukció folyamán, mikor alfától omegáig sorra kerül minden főnév, ige, névmás, szóval minden beszédrész, nem jut alkalom arra, hogy az ország hallgatósága valamely komoly politikai institúcióról is hallana egyetmást. Nálunk az ilyen téma az Akadémia alosztályait illeti vagy legjobb esetben a szabad liceumot. A malom alatt könnyebben emészthető étkeket szolgálnak föl. És itt a paradoxon, jó gyomrú ember mégsem bírja el ezeket a könnyű ételeket. Nincs más kibúvó, nem olvasunk parlamenti tudósításokat. De mi haszna? Az utcán, a villamoson hangosan disszertálnak a politikusok, s mindenről értesülünk.
Mindenről, amit Vitreo gyomra, a magyar parlament bevesz. Undorodunk már, de reszketünk is. Jön a lángoszlop, s elpusztítja azt is, amit a Vitreo fakír gyomra meghagyott…
Nagyváradi Napló 1903. július 25.
