135. AZ ŐSI VIRTUS VÉGE
135. AZ ŐSI VIRTUS VÉGE
– Hogy mulat a magyar? –
Az ősi virtusnak vége immár. Annak amelynek a Józsa Gyurik, a Komáromyak s a többiek voltak a híresbé tevői. Elúsztak a nagy domíniumok. A múltkoriban Lovassy Andor zengte meg Komáromyról, hogy miképpen. Elvitte a nagy vagyonokat a vér, a bor, a kártya, a cigány. Az öreg Hamza Miska és a többi régi, híres, még élő cigányok bánatosan beszélnek a régmúlt szép időkről, amikor olyan könnyű szárnya volt a százas bankónak.
Ám mulatni mindig fognak e szittya honban, s szociológusnak, írónak érdemes ám nézdegélni, hogy az ősi virtusból mi lett? Hogy alakult át a magyar lumpoló művészet. Van erre nagyon kedves esetünk. Nagyváradi eset. Csak az a sajnos, hogy egyedülálló eset.
Egyik előkelő nagyváradi kávéházban a minap éjjel egy nagyváradi úriember mulatott. Olyan, aki nem igen szokott ám kávéházalni, mulatni. – Komoly úriember, kereskedő. Modern ember gondolkozásra és tudásra. Self made man. Szép vagyonát, pozícióját, tudását maga szerezte. Egy régen nem látott barátja kedvéért történt meg vele a rendkívüli eset, a kimaradás, a lumpolás.
Szerény külsejű, boros üvegekben vándorolt az asztalra a pezsgő, a cigány tüzesen, kedvvel játszott. A mulatóknak széles jókedvük volt. Szinte várta az ember a régi virtus kitörését, a százas bankó kettétépését, a nagybőgőbe ugrást. A mi úriemberünknek éppen kedves nótáját húzta a cigány, aki kapott is újból egy szép bankót. Ám a bankó mellől előkerült egy másik bankó is. Hívták a kávést:
– Ezt az ötven forintot holnap névtelenül a népkonyhának kell beküldeni.
És így ment ez tovább. Mikor a hangulat újra nagyon mámoros volt, újra előbújt ötven forint.
– Ezt az iparosmenháznak küldjék be.
S ez az önkéntes, gyönyörű önmegadóztatás néhányszor megtörtént ez estén. Soha hasznosabban talán még nem folyt le lumpolás.
Az agrárius urak, a kaszinók urai bizonyára fitymálva hallanak az új stílusról. Tükör sem tört, nagybőgő sem, nem durrant az üveg, nem volt semmi galiba, de mi, akik nem vagyunk ilyen konzekvensek a fajmagyar tradíciók ápolásában, hálálkodva mondjuk:
– Mégiscsak történnek szép dolgok a világon, s bárcsak szaporodnának az ilyen lumpok…
Vajon ide fog formálódni a magyar lumpoló művészet? Ilyen úri tempók lesznek a régi betyár tempók?… Tessék elhinni, hogy e semminek látszó esetben és kérdésben leledzik a magyar társadalomnak egész problémája.
Nagyváradi Napló 1903. március 25.
