133. ALBERTI WERNER FELLÉPÉSE
133. ALBERTI WERNER FELLÉPÉSE
– Zsidónő –
Csak a gyorsan jött meglepetésszerű vendégszereplésnek tudható be, hogy tegnap este zsúfolásig nem telt meg a színház nézőtere. Akik elteltek tegnap azzal a ritka gyönyörűséggel, amelyet Alberti Werner fölséges Eleázárja nyújt a hallgatónak, tanúságot tehetnek arról, nagyvárosok dalszínházaiban sem kerül sűrűn alkalom olyan tiszta klasszikus értékű művészi élvezetre, aminőben tegnap volt része a nagyváradi közönségnek.
A lapoknak is van pszichológiája, és aki tegnap megfigyelte a nyílt színen és felvonások végén felzúgó tapsokat, azok konstatálhatták[!], hogy a publikum őszinte lélekből fakadó enthuziazmusa nyilatkozott meg varázslatos hatása alatt annak a csodás tenorhangnak, melyet az iskolázottság minden raffinement-jával s az erő imponáló, hódító tulajdonával áraszt felénk Alberti Werner, aki méltán egyike ma is a kontinens leghíresebb, legünnepeltebb tenorénekeseinek. Hol édesen lágy a hangja, mint egy búsan viharzó ballada, összhatásában pedig felejthetetlen művészi élvezetet nyújt úgy az ének, mint a játéktudásával.
Hogy úgy mondjuk, elfogta a közönséget tegnap megint az Alberti-láz, s mi hisszük, hogy a talán népszerűbb „Trubadúr”-ra ma este már arányos lesz a vendégszereplés anyagi sikere is az erkölcsi sikerrel. Oly ritka már manap a tiszta, frissen csengő és tökéletesen képzett igazi tenorhang, hogy minden valóban művelt ember meg fogja ragadni az alkalmat, hogy Alberti Wernert és az ő művészetét megcsodálhassa.
Általában véve ünnepinek, kiválónak tetszett az egész előadás. Mintha Alberti varázsos énekművészete felvillanyozta volna a mi társulatunk szunnyadó erőit is. Márkus Arankának fényes sikerű estéje volt. Mindenképpen kitűnő partnere volt a mesternek s egyes részleteiben valósággal remekelt. A megérdemelt lelkes tapsokból neki is bőven kijutott. Pintér most is tökéletes volt a bíbornok szerepében. A kar és az orkeszter kielégítő volt.
Nagyváradi Napló 1903. március 22.
