52. EGANIZMUS S A SZÉKELYSÉG
52. EGANIZMUS S A SZÉKELYSÉG
Mi, kiket a lelkünk, vagy a kenyerünk arra kényszerít, hogy megfigyeljünk minden levélhullásnyi zajú eseményt is körültünk, s kiknek látnunk kell azt a sok hazugságot, amivel a nyilvánosságnak élők a nyilvánosságot becsapni akarják: gyakran érezzük a sokáig visszafojtott méltatlankodásnak, dühnek azt a vulkanikus kitörni készülését, mikor szeretnők torkon ragadva megfojtogatni egy kicsit a hazugságok mestereit.
Erővel, erőszakkal kell sokszor mérsékelnünk magunkat, nehogy azt higgyék, hogy mert haragszunk, nincs igazunk.
A magyar közélet hazugságai között nem a legkisebb hazugság a rutén-akció, az eganizmus.
Ilyen nagy kaliberű szélhámosságot csak minden évtizedben láthat a világ. Amit így felületesen észrevehet, az mind szépnek, nemesnek, deréknek látszik. De aki jól bepillant a háló szálai közé, látja a nagystílű svindlit. Hazug az akció oka, célja, módja, helye, ideje és eszköze. Az eganizmus legmerészebb előcsatározása a reakciónak. Célja faji és vallásharc. Módja a jezsuitaság. Helye a klerikális tanyák homálya. Ideje a középkor, s eszköze a félrevezetés.
A szűzmagyarság alföldi munkásnépének sok ezre nyomorog. A palóc-magyar faluk kiköltözni készülnek, egész Felsőmagyarország siralomház. A középosztályt már meg sem próbálják menteni. Iparosaink nyomorognak. Az ország gépezetének ötvenezer mechanikusa, a magyar tisztviselői kar hangos, harsány hangon kér a megélhetésre módot. Ezer helyről sürget, hív, könyörög a szükség, s mi rutén-akciót csinálunk és Eganokat küldünk szét, hogy csaholják föl az országban azt a kis békességet is, amit a közös nyomorúság plántált szomorú virágként közénk.
De e szörnyű hazugságok akkor forralják csak fel igazán bennünk a vért, ha a székelység helyzetére gondolunk.
Ország-bontó akciókra kerül időnk, lelkünk, pénzünk, s a székelység pusztulását pedig közömbösen nézzük.
Kiválóbb, becsesebb emberanyag nincs ezen a földön. Erős, egészséges, józan filozófiájú, munkás, lángoló, ha kell, de praktikus mindig, fajához, bölcsője földjéhez pogány szeretettel ragaszkodó.
Szívós erővel állt századokon a mi védbástyánkul. Most roskadozni készül. Mindig csak kértünk tőle, adni sohsem adtunk. Nem bírja tovább. Védelmére ki siet? Az állam nem is állam. A hatalom az eganizmus akciójával készül az országot tönkretenni. A parlament kiskorú gondolkozásnak tanyája. A magyar társadalom ezer sebtől vérzik, akcióra képtelen. Dúsgazdag főpapok és urak? Ezektől jót ritkán lehet kapni. Meghalhat ez a nép, elzárva mindenkitől, elárasztva, fölfalva oláhságtól, szászoktól, hazát és hazai kultúrát gyűlölő, a hatalomtól becézni kezdett s vérszemet kapott ellenségektől.
Nem is keressük az enyhe szókat. Vétkes hazugság, hitványság a hatalom mit-mívelése. Ez a hatalom hazudozva tör, zúz, rombol. Az igazi szükség szava elől befogja a fülét. Így tűri, s nem bánja a székelység pusztulását is.
Néhány erőshitű ember van ebben az országban – áldassék meg hitük és karjuk –, kik a hazugság romboló hatalmával szemben építésre mertek vállalkozni.
Bár észrevennék őket, s bár érnének el valami sikert!…
Nagyváradi Napló 1901. július 14.
Ady Endre
