297. A VADORZÓK
297. A VADORZÓK
Valamikoron divatos műsordarab volt az a régi recipe szerint való téma, vígjáték, amelyet tegnap elevenítettek fel, hogy egyszer már szóhoz jussanak a teljes tétlenségre kárhoztatott drámai színészek is. És jólesik följegyeznünk, hogy sok igyekezettel, buzgalommal végezték az összes szereplők feladatukat. Különösen Somogyi Károly, akinek az igazgatói gondok és teendők miatt ritkán nyílik alkalma arra, hogy művészi képességeiről is tanúságot tegyen a közönség előtt. Pedig Somogyi jeles művésze annak az iskolának, mely nem úgynevezett „fogások”-kal hatott, hanem az érzések őszinteségével, a kedély melegségével és a modor egyszerűségével. Tegnap rokonszenves volt mindvégig, és a közönség igaz szeretettel honorálta fellépését. Loraut játszotta és épp oly kedvesen fejezte ki a derűs, könnyelmű világfi gondolkozásmódját, mint az apának fellobbanó szeretetét. Megérdemelte azokat a lelkes tapsokat, amely[ek]ben része volt, és reméljük, hogy tegnapi szép sikere után sűrűbben fogjuk látni az amúgy is fogyatékos drámai előadások keretében. Szép sikere volt kívüle Szohner Olgának, aki mindig bájos és poétikus jelenség. Pintérné Szép Olga és E. Kovács Mariska is igen kedvesek voltak, és sok igyekezettel járultak a szép előadás sikeréhez. A vadorzók közül Bérczi Gyula és Erdélyi Miklós voltak pompás alakok. Szarvasi kacagtatóan jeles ánglikus volt, Pataky és Krasznay is elismerést érdemelnek.
Nagyváradi Napló 1901. december 20.
