96. [NYILATKOZAT]

Full text search

96. [NYILATKOZAT]
A Budapesti Hírlapnak ma csak nagyon rövid a mondanivalóm, mert talán ő is érzi, hogy Dunántúlija gödörbe csalta. Hatvany Lajos barátom egy cikket írt volt a Nyugatban, s ezt a cikket nekem ajánlotta. Én szívesen fogadtam az írást, mert ebben viszonzását láttam annak a barátságnak, mellyel én neki sok versemet és kötetemet ajánlottam. A Budapesti Hírlap erre sértő módon inszinuálta, hogy Hatvany Lajos az én mecénásom. Ugyanaz a Hatvany Lajos, aki – ezt a Budapesti Hírlap jól tudja – egy irodalmi megújhodás hivatott vezérlője volt. A Budapesti Hírlapnak azonban úgy látszott jónak, hogy Hatvany Lajosban csak a mecénást s bennem a kitartottat gyaníttassa. Mikor ezt kissé ingerülten kellett megtagadnom, leckét ad nekem, hogy mint kell egy gutgesinnt magyar költőnek a mecénásokkal szemben viselkednie. A leckét éppen olyan energikusan utasítom vissza, mint a kettőnk irodalmi bajtársiságán ejtett sérelmet. További vitákba – éppen a Budapesti Hírlapban jelentettem ki – nem mehetek, mert ellenfelünk rosszhiszeműsége kétségtelen. Hatvany Lajossal pedig addig maradok barátságban, amíg közös igazságokat, ideákat, célokat szolgálunk, amíg élnünk adatik.
Budapest, 1915. november 20.
Világ 1915. november 21.
Ady Endre

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť