Jób 4
Jób 4
Jób 4.1
Válaszolt, s így szólt a temáni Elifáz:
Jób 4.2
Terhedre van tán, ha beszélünk hozzád? Ki tudná magába fojtani itt a szót?
Jób 4.3
Sokat bátorítottál, hanyatló karoknak újra erőt adtál.
Jób 4.4
Buzdító szavad a támolygó támasza volt, az ingadozók térdét megszilárdítottad.
Jób 4.5
Most meg, hogy magad vagy bajban, ijedezel? Megütődsz, hogy terád is rád került a sor?
Jób 4.6
Nincsen bizalmad istenfélelmedben, jámbor életedre nem mersz hagyatkozni?
Jób 4.7
Gondold meg, ment-e már valaki is tönkre ártatlanul? Becsületes embert mikor ért pusztulás?
Jób 4.8
Hányszor láttam: akik bajt szántottak, gyötrelmet vetettek, hát azt is arattak.
Jób 4.9
Isten lehelete tönkretette őket, haragjának szele elsodorta őket.
Jób 4.10
Ordít az oroszlán, bömböl a nősténye, mint mikor a kölyköknek kiverik a fogát.
Jób 4.11
Pusztul az oroszlán, ha nincsen prédája, s a nőstény kölykei szétszélednek.
Jób 4.12
Titokzatos szózat lopakodott hozzám, és a fülem felfogja suttogását.
Jób 4.13
Égi álomlátás tarka játékában, amikor mély álom száll az emberekre,
Jób 4.14
félelem fogott el s rettegés, reszketett minden egyes tagom.
Jób 4.15
Valami lehelet suhant át arcomon, és az égnek állt minden hajamszála.
Jób 4.16
Ott állt valaki, arcát nem vettem ki, ott állt egy alak a szemem előtt, és hallottam suttogó beszédét:
Jób 4.17
Lehet-e az ember Isten előtt igaz? Állhat férfi tisztán alkotója előtt?
Jób 4.18
Azokban sem bízik, kik szolgálnak neki, angyalaiban is lel kivetnivalót.
Jób 4.19
Hát akkor azokban, kik viskókban laknak, kiknek alapjául a föld pora szolgál, kiket összenyomhat, akár egy molylepkét?
Jób 4.20
Reggeltől estéig tönkreveri őket, eltűnnek örökre, és ki gondol rájuk?
Jób 4.21
Kitépik azután sátraik cövekét, így szállnak a sírba, bölcsesség híjával.
