A publicista és a pedagógus

Full text search

A publicista és a pedagógus
Vajda Péter mint publicista volt a legjelentékenyebb. Első nagyobb enemű írása, a Nemzetiség című tanulmány, a Tudományos Gyűjteményben jelent meg (1832). Már itt szakít a nemesi nemzetfogalommal, az egyenlőség alapján kívánja felépíteni a nemzetet: "Ember és ember között nem tőn határfalat a természet." Társadalomátalakító terveit, gyökeres reformjavaslatait Vajda Péter a Világ politikai cikkeiben fejtette ki a legélesebben. Az iskolákban, a népnevelésben látta az átalakulás alapját. Megpendíti a jövő általános iskoláinak tervét, a népoktatás széleskörű és rendszeres programját, az aufkläristákra emlékeztető felvilágosítói hivatástudattal. Társadalmi egyenlőséget követel, közteherviselést, a kiváltságok eltörlését, az osztályok közt levő kínai fal lerontását, az ősiség, úrbér, céhek eltörlését, a hadsereg polgárosítását, hazát mindenkinek! A nemesség parazitizmusáról, társadalmi értéktelenségéről már egy új osztály morálját hirdetve nyilatkozik: "Nemes az, ki önszorgalmából akar élni s a mások izzadásából élősködést megveti." A föld népe és a földmívelés mindennél előbbre való Vajda Péter számára, aki az alsóbb osztályok nézőpontjából ítéli meg az ország előhaladásának lehetőségeit és követelményeit. Cikkeiben a Pesti Hirlap kossuthi agitációjának – nem egy 597tekintetben demokratikusabb – mellékszólama csendül fel. A lírájában, prózai költeményeiben ömledező, szentimentális-romantikus Vajda Péter e cikkeiben racionális, logikus, gyakorlati: kertelés nélkül, rendkívül határozottan fejteget, nem ritkán gúnyos hangon, a plebejus osztálytudat sugárzó biztonságával. Tanító célzata nem teszi szárazzá. A személyes meggyőződés pátosza, a történelem parancsoló, időszerű ihlete árad publicisztikai műveiből.
A negyvenes években fellépő új reformnemzedék számára Vajda Péter határozta meg (a Világ, az Athenaeum és az Életképek hasábjain) a haza újtípusú fogalmát. A haza alapja nála a jogokban részesítendő nép, mely a társadalmi átalakulás, a polgárosodás letéteményese, mozgatóereje. Haza és haladás az ő felfogásában teljes egységben van; Vajda Péter csak azt az országot ismeri el hazának, ahol a népnek jogai vannak: elsőnek kapcsolja össze a haza fogalmát az osztályok közti egyenlőtlenség felszámolásával, a nép nemzetté válásával. Az ő hazafogalma nem a múlt dicsőségének őrzője, hanem a jövőalakítás záloga.
Az elfoglalásokról a XIX. században (1840) című társadalomfilozófiai tanulmány Vajda Péter dialektikus világszemléletéről tanúskodik. A történelemben az ellentétek harcát látja: "minden szolga a kényúr ellen törekszik." A 19. század fő tendenciájának a feudalizmus visszavonhatatlan elmúlását, a társadalom nivellálódását jelöli meg. Főképpen a földművelő lakosság életére vonatkoztatja ezt; "a föld azé, aki míveli" – olvassuk tanulmányában a nagyjövőjű, mozgósító mondatot.
Vajda Péter a magyar táj irodalmi birtokbavételével is Petőfi közvetlen elődje volt. Utazás a hazában (Magyar Életképek, 1843) és Uti philosophia (Életképek, 1845) című írásait ugyanaz a belső indíték hatja át, mint Petőfi tájleíró verseit. Úgy tekint végig az Alföld rónáin, a Kárpátok bércein, mint később Petőfi: a nép képviselőjeként tulajdonába veszi a haza tájait. S ilyen politikai megjegyzéseket fűz szemlélődéséhez, úti élményeihez: "Reméljük, hogy mit a magyar nemzet mint kiváltságos osztály nem tőn meg, végrehajtandja a magyar nemzet mint magyar nép, vagy még inkább a magyar nép mint magyar nemzet."
Az egyes ember és a nemzet felszabadításáért indított harcban Vajda döntő jelentőséget tulajdonított a nevelésnek. Az iskolák oktató, felvilágosító, nemzetnevelő munkájában látta a jövő formálóját. Úttörő szerepe volt a pedagógiában is: részben a pesti protestáns főiskola pályázatára kidolgozott tanügyi programjával, részben szarvasi gyakorlati tevékenységével. Pedagógiai koncepcióját – melyet A Pesten felállítandó protestáns főiskola tanítási rendét tervező pályamunkák (Kecskemét, 1843) című gyűjteményben fejtett ki – a nevelés demokratikus átalakításának szándéka jellemzi: korszerű nevelést akart a nemzet minden tagja számára, hogy a tanulással kapcsolatos előjogok megszüntetésével a műveltséget az osztályok között általánossá tegye.
Az iskolaügyek intézésében nyilvánosságra törekedett, kormányzásukban a diákoknak is képviseletet kívánt juttatni. Az élet és az iskola közötti válaszfal lebontása érdekében célszerűnek tartotta, ha az iskolákban megtanítják a gyakorlati munkák alapjait, és fokozott figyelemben részesítik a termeléssel kapcsolatos reáltudományokat.
598Az emberi méltóság tisztelete szabta meg Vajda Péter pedagógiai módszereit. Elítélte a testi fenyítést, a tanulók megfélemlítését, a meggyőző szót és a célszerű jutalmazást eredményesebbnek tartotta mindenfajta tekintélyelvnél; hangoztatta a nőnevelés fontosságát. Első pedagógusaink egyike volt, kinek elveiben nyomát sem találjuk vallásos elemnek: a nevelés célja nála az ember belső értékeinek, képességeinek, testi-lelki adottságainak, a sokoldalú személyiségnek módszeres kifejtése.
Ugyanezeket az eszméket fejtegette, a nagy nemzetnevelők javító szenvedélyével, Erkölcsi beszédeiben, melyeket Szarvason mondott 1843 őszétől 1844 tavaszáig. A huszonöt beszéd jelentősége túlnőtt az iskola falain; a város lakosságának nagy része meghallgatta őket. Vajda kiváló szónok volt: lélek izzott beszédeiben. Igazság, jog és erkölcs hármasságát hirdette, az ember, a dolgozók, a nép tiszteletét. A társadalom átalakításának szükségességére irányította rá tanítványai és hallgatói figyelmét, s kimutatta előttük az előjogok eltörlésének, a jobbágyok felszabadításának időszerűségét. Életre, cselekvésre kívánt nevelni, növendékeinek a tevékeny élet parancsát adta útravalóul: "Élni kell és az életet használni: mozogni, minél jobban lehet és munkálkodni a jövendőség épületén."
Vajda Péter a felvilágosodás nagy eszméinek kései hazai képviselője volt, s egyszersmind a demokratikus szellemnek, a nép nemzetté válásának előharcosa. Célját fáradhatatlan felvilágosító munkával akarta elérni, de nem idegenkedett a forradalom lehetőségétől sem: "Valamikor uj valamit hoza elő a természet, mindannyiszor lázon és forradalmon ment keresztül s gyulladás nélkül egy nyomorult kettétört csontot sem lehet összeforrasztani…"

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi