A kesergő szerelem | A magyar irodalom története

A kesergő szerelem

A mű átütő sikert aratott: a nemesi kúriák kedvelt olvasmánya lett. A költőt – aki inkognitó jelentette meg alkotását – egy csapásra szárnyára vette a hírnév. A népszerűséget a tartalom és a megformálás jellege magyarázza: A kesergő szerelem elejétől végéig elégia; Kisfaludy egyéni balsorsán túl osztályának, a nemességnek veszélyektől fenyegetett, a napóleoni háborúktól megingatott biztonságát, érzésvilágát is tükrözi.

A Himfy lírai alkotás, de epikus váza van, amelyben a költő tárgyias élményeit dolgozza fel. Ennek alapján nevezi Horváth János a művet "poétai román"-nak. A Himfy voltaképp az igen közkedvelt érzelgős-szerelmes románnak egyik jellegzetes darabja: a román-műfaj kerete tette lehetővé, hogy Kisfaludy újszerű tartalmait a közönség magáévá fogadja. Az egyéni érzelemkifejezés fontos területét – a szerelem érzésvilágát – vette birtokba a költészet számára, de a nemesi felfogás konvencióit sehol át nem hágta.

A kor időszerű, fontos szemléleti kérdései tükröződnek a műben: a szerelem érzelemvilága, az emberi egyéniség jelentősége s a természethez való viszonya, szív és ész dilemmája, a szülőföld szeretete. Lírai szubjektumon keresztül, egyéni sorson átszűrve jelenik meg mindez: líraian stilizált, irodalmiasított formában; ezáltal is a nemesi közízléssel egyeztetve. Az eredeti élmény a megformálás során "irodalmivá" változott, de a stilizáló ábrázoláson is átkomorlik a költő keserűsége, tragikus-elégikus érzelmisége, őszintén átélt pesszimizmusa, vívódó élethangulata.

Keserűségének okozója: egy "gőgös szép", a "Kegyetlen Kegyes". E nőalakról semmi közelebbit nem tudunk meg. Jellegtelen, jellemzetlen ez a 328nőalak, a humanizmus szokványos eszményképe, elérhetetlenné légiesített nőideál. A nemesi ízlésformákkal való egyezkedésből ered, hogy Kisfaludy e nőeszmény megformálásában az évszázados lírai konvenciókat használja fel. Mégis: e sablonokon egy erőteljesebb, áradóbb szerelmi érzés heve süt át. A költő élete meghatározójává növeli művében a szerelem hatalmát, világa központjává emeli. Megnöveli a szerelmi érzés funkcióját, súlyát, hatását az egyes ember életében, de úgy, hogy az új elemeket mindig a régi hagyományokból fejleszti ki, óvatos kompromisszumban a Balassi óta kialakult szerelmi ihlettípussal.

A dalciklusban minduntalan találkozunk a szentimentalizmus régi közhelyével, szív és ész ellentétpárjával. Kisfaludynál azonban ez nem költői frázis, nála emögött valódi tapasztalat, csalódás, reális élmény áll. Nála a szív kultuszához való menekülés, a sors emlegetése a forradalmi és napóleoni idők kavargásában elbizonytalanodott ember válságtudatából fakad, a későbbi romantikus életérzést előlegezi. A háborúk vérzivatara, a napóleoni időkben folyvást változó európai térkép, a trónok és monarchiák omlása s egyéni sorsa teremti meg Kisfaludyban a szívkultuszt. A megpróbáltatások közül Kisfaludy a szív, a lélek, az érzelmek és főképp az emlékek belső világába menekül.

Mindenekelőtt a hazai nemesi életforma, a háborítatlan patriarkális rendi világ, a nyugalmas, mozdulatlan hazai valóság emlékképeibe. Így alakul ki a "Himfy" ihletében a boldog múlt és a sivár jelen ellentétpárja. A nemesi udvarházi élet, az úri világ zavartalansága, idillszerűsége jelentette számára a boldogságot: Kisfaludy ez után vágyódik a fogságból is. Múlt és jelen, régi és új elemeinek keveredését mutatja ez. Újszerű a vonzódás az emberi élet intimitásaihoz, finomabb érzelmi elemeihez, ugyanakkor azonban a múlthoz köti, hogy Kisfaludy ezeket az intimitásokat csak a régi rendi-nemesi életforma keretei közt, tudja fellelni.

A kesergő szerelemben nincs egységes ízlés, párhuzamosan élnek benne a legkülönfélébb ízlésváltozatok. Az alapvető kétségkívül a nemesi szentimentalizmus: Kisfaludynál ez a hazai nemesi, sőt a korabeli európai világ megingásából, egyszersmind a hazai nemesi lét utáni vágyódásból fakad. Emellett barokkos humanista, rokokó és romantikus ízléssajátosságok is szép számmal találhatók a műben. A költő a humanista és rokokó vonásokat ügyesen elegyíti a meghatározó nemesi szentimentális tendenciákkal. Új, polgárias érzéstípusait úgy fejezi ki, hogy seholsem sérti meg a nemesség ízléskonvencióit. Hasonlóképpen egyeztet a formák, a kifejezéskincs terén: a Petrarcától tanultakat harmonikusan olvasztja együvé a hazai lírai hagyományokkal. Petrarca hatása formai jellegű; az új érzelmekben, eszmékben a költő mindig eredeti. A "Himfy" előzményeit sokkal inkább a hazai líra megelőző alkotásaiban leljük fel: a széphistóriák és virágénekek kesergő szerelmeiben, a kéziratos énekköltésben, majd Gyöngyösi művében és Amade szubjektív ihletésű dalaiban, Ányos és Dayka szintén stilizált poézisében.

A dalciklus újszerű műfaj: borongós-elégikus érzelmek epigrammatikus, tehát rövid, zárt, tömör formákban, ugyanakkor azonban láncszerűen folytatódva, egy magasabb egység részeibe illeszkedve. A mű énekek és dalok periodikusan ismétlődő sorozatából áll: mindegyik ének után tíz-tíz dal következik. Összesen húsz ének kapott helyet a ciklusban, ennek megfelelően 329pedig – pontosan elosztva – kétszáz dal. (A befejező XXI. ének töredékben maradt.) Az énekek rendszerint a laza epikus cselekményvázat hordozzák, a dalok pedig az erre reflektáló lírai vallomások.

A dalciklus zártsága, ugyanakkor a ciklus-méretek megkomponáltsága lehetővé teszi lírai és epikai tartalmak egyszerre való kifejezését, továbbá a halmozó stiláris-szerkezeti-érzelemkifejezési tendenciának a művészi megvalósulását. Nyelvi-stiláris gyakorlatában is egyeztet: saját kora nyelvi átlagát vegyíti Kisfaludy provinciális tájszavakkal, avult szavakkal, de nyelvújító kifejezésekkel is. Ugyanígy hagyományra építve, mégis újítva alakítja ki műve versalakját, a Himfy-strófát. Ez egy nyolcsoros elő- s egy négysoros utószakaszból áll, az előszakban kétszer megismétlődik a 8, 7, 8, 7 perióduspár, mindegyikben nyolcas a nyolcassal; hetes a hetessel rímel össze; az utószakot egy sajátrímű nyolcas meg egy sajátrímű hetes sorpár alkotja (8, 7, 8, 7; 8, 7, 8, 7; 8, 8; 7, 7; a b a b; c d c d; e e; f f). A szerkezettel többnyire összeforr a tartalom belső szerkesztése: az első nyolc sor az expozíció, a négy utolsó sor a kifejlet. A Himfy-vers elemeinek évszázados előzményei voltak a magyar lírában; minden alkotórészét megtaláljuk a régi költészetben. Kisfaludy munkája a szerkesztés, az együvé illesztés, az összeforrasztás volt. A német barokk lírából átszármazott strófa Amadé, Faludi stb. kezén vált magyarrá. Kisfaludy azért választotta ezt a formát, mert e 12 soros, szimmetriás és pontos arányokon alapuló strófa-képlet lehetővé tette annak a mellérendelésen alapuló hagyományos versmondat-típusnak a költői reprodukálását, mely a költőnek stílus- és ritmuseszménye volt.

A ciklus, különösen második részében, esztétikai érték dolgában meglehetősen egyenetlen; a sikerültebb strófákat gyakran követik lapos, üresen kongó versszakok. A szebbek közül idézünk most egy versszakot, amely a ciklus egész jellegét, hangulatát, s egyszersmind a szonettel rokonságot tartó felépítési sémát is szépen mutatja:

Csömört okoz a társaság

Az én beteg szívemnek;

A kietlen magánosság

Eliziom lelkemnek;

Hol semmi nem mozog, nem él,

Hol egy madár se mulat;

Hol egyedül a szív beszél,

Ha tépi az indulat:

Ott szeretem andalogva,
A bú karján nyavalyogva,

Táplálni az édes kínt,

Valamig az éj nem int.