16. ORCZY LŐRINC (1718–1789) (MEZEI MÁRTA)
16. ORCZY LŐRINC (1718–1789)
(MEZEI MÁRTA)
(MEZEI MÁRTA)
Már Bessenyei fellépése előtt megismerkedett a felvilágosodás eszméivel, s verselgetett is. Világnézetét, társadalmi felfogását, irodalmi törekvéseit egyaránt a középút keresése jellemzi: nem zárkózott el mereven az újtól, de csak annyit akart átvenni belőle, amennyi a hagyományos keretek között békésen megfér.
1718-ban született a Heves megyei Tarnaörsön, bárói családból. Katonai pályára lépett. Végigharcolta az örökösödési, majd a hétéves háborút. Feljegyezték róla, hogy 1756-ban egész lovasezredet állított ki a maga költségén. Jelen volt Berlin ostrománál. A hétéves háború végén, mint generális hagyta el a katonai pályát. Katonai szolgálatai jutalmául Mária Terézia közéleti szerephez juttatta: 1764-ben Abaúj megye főispáni helytartója lett, három évvel később főispán. Húsz esztendeig töltötte be ezt a tisztségét. Sokat fáradozott a folyószabályozás megvalósításáért; nyolc esztendő munkáját és csalódásait versei is tükrözik. 1784-ben leköszönt hivataláról. II. József uralkodása alatt a nemesi-nemzeti ellenállás eszméinek híve, verseiben az országos bajokon kívül személyes sérelmeit is felrótta a királynak. Bessenyei "tudós társaságának" ő lett volna az elnöke; műveltsége, áldozatkészsége, tekintélye és széleskörű irodalmi kapcsolatai alapján méltán jelölték őt e tisztségre. Levelezett az ország csaknem valamennyi írójával, írók és tudósok mindig szívesen látott vendégei voltak pesti és tarnaörsi házának. 1787-ben és 1789-ben jelentek meg versei Révai Miklós gondozásában. 1789-ben halt meg Pesten; kortársai versekkel búcsúztatták, gyászolva a magyar kultúra nagy veszteségét.
Orczy még a korabeli nemesi életformát eszményíti verseiben; az új világnézet igazságaiból csak annyit fogad el, hogy a tudományok ismerete szükséges. Nem zárkózik el a "játszi Voltaire", Pope, Boileau, Racine olvasása elől, de a tudományokban való túlságos elmerülést, a társadalmi és filozófiai kérdések boncolgatását, a mindig keresésre ösztönző gondolkodói kételyt már károsnak tartja. Csak annyit tanuljunk, amennyire a mindennapi életben szükségünk van, a további vizsgálódás "lelki veszedelem" (Szivbéli sóhajtás a bölcsesség után, Bessenyei Györgynek). Az embernek, szerinte, nem tudásra van szüksége, hanem bölcsességre.
A tudományok, úgy véli, nem vezetnek mindig jóra, a sokat tudó ember már nem tisztel semmilyen tekintélyt, s a bőség, melyet teremteni akar, 104egyszersmind a puhaságnak, erkölcsi züllésnek lesz alapja. Főként a városi életet, a városi szokásokat kárhoztatja, s a nemesi osztály erkölcsi eszményei szerint hirdeti az egyszerű vidéki élet felsőbbrendűségét a városi életmóddal szemben (Nagy urakhoz, a gyönyörűségek változásokról, 1759; Hívságok megvetéséről, 1759; Világi tekintetek megvetéséről, 1759; Egy ifjuhoz, ki a városi lakást a falusinál inkább szereti, 1762).
Ez az alapja a nép életmódja iránti rokonszenvének: morális indítékú ez, s nem közvetlenül politikai-társadalmi színezetű. Népszemlélete idilli; nem olyannak mutatja be a paraszt életmódját, amilyen, hanem amilyennek látni akarja. A szegény parasztnéphez beszéd című versében (szabad tolmácsolása a francia Thomas költeményének) a felvilágosodás népszemlélete keveredik a nemesi patriarkális nézetekkel. A felvilágosodás elveivel egybehangzóan hirdeti, hogy a nemzetek anyagi és kulturális léte a nép munkáján alapul, hogy minden nagy eredmény és alkotás voltaképpen az egyszerű emberek érdeme:
Te kapád, te ásód, te baltád, gereblyéd,
Lemez vasad, villád, ostorod, és ekéd,
Szebben fénylik nálam, mint arany bárányka,
Arany kulcs, csillagok, korona s pántlika
Lemez vasad, villád, ostorod, és ekéd,
Szebben fénylik nálam, mint arany bárányka,
Arany kulcs, csillagok, korona s pántlika
A népszeretet és a nemesség kritikája azonban patriarkális idillbe megy át akkor, amikor a költő megelégedettségre biztatja a népet, s azzal nyugtatja, hogy a szerencse nem neki juttatta "a nehezebb bilincset", hanem az uraknak. Az idilli szemlélet áthatja a magyar irodalom első "csárda-versét", A bugaci csárdának tiszteletére szerzett költeményét. Az egyszerű életmód, a csendes vidéki élet nemcsak az erkölcsös és boldog élet egyedül lehetséges formája Orczy szemében, hanem ősi magyar sajátság is, nemzeti karakterünk megőrzésének biztosítéka. Ezért szólalnak meg kételyek a folyószabályozás idején írott költeményeiben. A majdan meginduló kereskedelem, s mindaz, ami az új, polgáribb életformából következhet, szerinte megrontja a régi, tiszta erkölcsöket, s nemzeti sajátságaink pusztulásához vezet (Tokajban való érkezés télen, Megint panasz).
Irodalmi ízlésének is az egyszerűség, a természetesség az ideálja. Költői munkásságát elkülöníti a "mesterségből" szerzett, műves írói alkotásoktól, s noha tart egy kicsit a várható kritikától, azzal büszkélkedik – e korban éppen nem példátlan írói magatartás – hogy verseit tudós erőfeszítések nélkül szerzette:
Mondd meg, a szerzőnek nem főtt feje ebben.
Nem törődött rajta sokáig veleje
Házi gondtartásban lopva vett ideje
Szült csak midőn bútól üresült elméje.
Nem törődött rajta sokáig veleje
Házi gondtartásban lopva vett ideje
Szült csak midőn bútól üresült elméje.
(Ezen munkához)
Költői munkásságát sok szál kapcsolja a hagyományhoz, de az európai költészet alkotásai is hatottak rá. Fordított is, Horatiuson kívül francia íróktól, a kor szokása szerint szabad tolmácsolásban. Ars poeticája is szabad fordítás Boileau verseiből, s ugyancsak Boileau-t követi az Emberi nemzet gyalázatja és az Egy megmátkásodott ifjunak című költeményeiben. Boileau-nak is, 105Voltaire-nak is elsősorban csípős, gunyoros hangja ragadja meg; különösen ez utóbbit kivonatolta szívesen, eszméit saját felfogásához alakítva (A békesség kívánása, Barátságos beszédje egy urnák káplánjával).
Jó megfigyelő volt, s azok a költeményei sikerültek leginkább, amelyekben a korabeli öltözködésről, életmódról, társasági életről és szokásokról szól (A magyar szépekhez, Egy megmátkásodott ifjunak). Tájleírásaiban is a kifejezés életszerűségével lep meg ("Csengő patakoknak sullogó folyása, álmatlan rigónak fütyülő szólása, | A fülemilének zengő csácsogása" – Generális Beleznainak címzett verséből). Ő a kezdeményezője egyébként annak a nagy jelentőségű versreformnak, amely a bokorrímet a párosrímmel cserélte fel. Látásmódjának elevensége, közvetlen stílusa, mely nem fukarkodik a tájszavakkal, megbecsülendő értéke költészetünknek az irodalmi újjászületés előtti csendes és egyelőre még terméketlen korszakban.
