Részesség
Részesség (complicitas, concursus ad delictum), keletkezik akkor, ha egy bűntett végrehajtásánál többen működnek közre. Vajjon a R.-hez közös bűnösség, azaz a részeseknek egyetértése is lényeges kellék-e: az iránt eltérők a nézetek. A kérdés különben csak a bűnsegélynél birhat jelentőséggel, mert a R. másik két alakzata közös egyetértés nélkül nem is képzelhető. A modern elmélet - s igy a magyar btkv is - a R.-nek három alakzatát különbözteti meg, u. m. a felbujtást, a társtettességet és a bűnsegélyt.
I. Felbujtó, akit a régibb elmélet értelmi, pszichikai, erkölcsi vagy közvetett bűnszerzőnek (auctor moralis v. intellectualis) nevezett, az «aki mást a bűntett elkövetésére szándékosan reábir». Hogy R.-nek nemcsak bűntetteknél és vétségeknél, hanem kihágásoknál is helye lehet, az a dolog természetéből következik, s a magyar kbtkv (26. §) is kifejezetten megállapítja. A felbujtás lényege a reábirás, tehát a felbujtottra elhatározólag ható tevékenység, melynek hatása azonban nem lehet olyan, hogy a tettesre szabad akaratelhatározásának kizárásával kényszerítőleg hasson. Máskülönben nem felbujtás, hanem kényszerítés esete forog fenn, mely a felbujtás fogalma alá nem tartozik. A felbujtás elmélete tehát a szabad akarat elméletével a legszorosabban függ össze, s egyenesen ezen alapszik, és pedig a szabad akaratnak azon - uralkodó - elméletén, amely távol az erkölcsi szabadságot feltétlenül tagadó determinizmustól, az embernek szabad elhatározási képességét, de egyúttal azt is elismeri, hogy az embert indító okok vezérlik. E felfogás mellett a felbujtottnál a bűnösség alapja az, hogy a kellő s megkivánható ellenállás nélkül a felbujtó tevékenységében rejlő indító okoknak engedett, s magát ezek által döntőleg befolyásoltatta, mig a felbujtónak bűnössége azon alapszik, hogy a sikerült felbujtás által az elkövetett bűntettel oki összefüggésbe lépett, s szándékosan azokat a motivumokat, indító okokat létesítette, amelyek a tettest a bűnös elhatározásra birták. A reábirás eszközei anynyifélék, ahányféle módon másnak akaratelhatározására hatni, mást valamire reábirni lehet. A mi törvényünk azért a reábirás eszközeinek bár csak példaszerü felsorolásától is tartózkodik. A leggyakoribb reábirási eszközök: a megbizás (mandatum), a tanács, ajándék és igéret; tévedésbe ejtés, fenyegetés és erőszak, amenynyiben nem olyanok, hogy a tettes beszámítását s bűnösségét teljesen kizárják (l. alább); a rábeszélés, kérés stb. Igen fontos, hogy a reábirás az ellenkezőnek, a visszatartásnak látszata alatt is történhetik. Az, vajjon ily esetben a szándék csakugyan a reábirásra irányult-e, tisztán bizonyítási kérdés. A felbujtás fogalommeghatározásából következik, hogy: 1. csak szándékos lehet; 2. csak szándékos büntetendő cselekményeknél lehetséges. Nem forog fenn tehát felbujtás: a) ha a tettest csak gondatlanság terheli; b) ha a látszólagos felbujtó oly megtévesztéssel birta reá a tettest a tett elkövetésére, mely a tettesben a beszámítást teljesen vagy legalább a szándékot kizárja; c) ha valaki be nem számítható állapotban levő emberrel, p. őrülttel követett el valamit; d) ha valaki mást ellenállhatatlan erő (vis absoluta) vagy fenyegetéssel (vis compulsiva) kényszerítette a bűntett elkövetésére, feltéve, hogy az erőszak vagy fenyegetés olyan, hogy a kényszerítettben a beszámítást kizárja; ami a magyar btkv 77. §-a szerint csak oly fenyegetésnél áll, amely a fenyegetettnek saját vagy valamelyik hozzátartozójának életét vagy testi épségét közvetlenül veszélyeztette, amenynyiben a veszély máskép elhárítható nem volt. A három utóbbi esetben (b-d) a fizikai tettes csak eszköz a másiknak kezében (non agit sed agitur), s az utóbbi a valódi s tulajdonképeni tettes. Ez az u. n. közvetett tettesség; 3. felbujtásról csak akkor lehet szó, ha a felbujtott a bűntettet, vagy legalább annak kisérletét elkövette; felbujtásnak kisérlete fogalmilag ki van zárva. Ellenkezőleg azok, akik a felbujtóban értelmi bűnszerzőt látnak, s akiknél a felbujtás kisérlete az illető bűntettnek kisérletét alkotja, tehát p. az, aki mást X-nek meggyilkolására rábirni megkisérel, gyilkossági kisérletet követ el; 4. ki van zárva a felbujtás az u. n. alias (v. ominmodo) facturusszal vagyis olyannal szemben, aki a bűntett elkövetésére már különben is el van határozva, de a bujtogató mint értelmi bűnsegéd büntethető, ha tevékenységével a másikat bűnös elhatározásában megerősítette. A szabály alól, hogy a megkisérlett felbujtás nem büntethető, általánosan elismert kivételt tesz a nyilvános felhivás vagy izgatás (l. o.) mely veszélyességénél fogva, minthogy a tömeghez intézett felhivás esetében könynyen akadhat valaki, akiben az termékeny talajra talál, teljes eredménytelensége esetében is önálló büntetés alá esik (polgári btkv 171. § 2. pontja). Egy másik, de nem helyeselhető kivétel az u. n. Duchesne-szakasz (l. o.). Felbujtás megállapításához a reábirás bizonyítása szükséges. Kivételt tesznek a nyilvános felhivások, amelyek esetében, ha a felhivás után (nem folytán) a bűntett elkövettetett, a felhivó mint felbujtó büntetendő. A törvény itt a «post hoc ergo propter hoc» vélelemmel él, mely elméletileg helytelen ugyan, de gyakorlatilag nélkülözhetetlen és indokolt. Nélkülözhetetlen azért, mert a felhivás és a bűntett elkövetése között az oki összefüggésnek bizonyítása a legtöbb esetben lehetetlen; indokolt, mert az összefüggést alaposan fel lehet tételezni. Az u. n. agents provocateurs-ről l. o.
Igen érdekes s több tekintetben vitás az u. n. «excessus mandati» kérdése. A magyar btkv erre vonatkozólag azt a helyes és egyszerü szabályt tartalmazza, hogy ha a tettes súlyosabban büntetendő cselekményt követ el mint amelyre a felbujtó rábirta, a súlyosabban büntetendő cselekmény a felbujtót nem terheli. P. a tettes lopás helyett rablást követ el. Ez annál inkább áll akkor, ha a tettes nem csak quantitative súlyosabb, hanem minőségileg is más nemü bűntettet követett el. P. gyujtogatás helyett gyilkosságot v. testi sértést. Nem esik az excessus mandati fogalma alá: a) az az eset, ha a tettes cselekményéhez oly eredmények fűződtek, amelyek a tettesnek csak gondatlanság gyanánt vagy mint előre nem láthatók egyáltalán be nem számíthatók. Az utóbtiakért valamint maga a tettes, ugy a felbujtó sem felel. A gondatlanságért az felel, akit a gondatlanság terhel, tehát esetleg a felbujtó is. P. a felbujtott tolvaj a lopást éjjel követi el, s ez alkalommal gondatlanságával tűzvészt okoz; b) ha a tettnek súlyosabb következményeiért a törvény pusztán az oki összefüggés alapján teszi a tettest felelőssé, tekintet nélkül arra, vajjon a súlyosabb eredményre vonatkozólag őt bűnösség (szándék, gondatlanság) terheli, a súlyosabb következményért a felbujtó is felelős, mert a tettessel szemben nem követelt bűnösség a felbujtóval szemben sem követelhető. Példa a halált okozott súlyos testi sértés. Kivételnek van helye akkor, ha a tett körül a tettes valami irányban túl ment a megbizás határain, tehát a szándékos tett körül excessus forog fenn. P. valaki felfogad mást, hogy a neki e célra kézbesített vékony nádpálcával verjen meg valakit s talán különösen is kiköti, hogy a fejét ne bántsa, a tettes pedig vastag doronggal főbe üti az illetőt. Elvétés és tévedés a tárgyban a tettesre érvényes szabályok szerint döntendők el. A felbujtó büntetését illetőleg, mig némelyek a felbujtót a tettesnél enyhébben büntetendőnek tekintik, mert a bűntettet mégis csak a tettes követte el, mások megfordítva arra helyezvén a súlyt, hogy a felbujtó a bűntettnek értelmi szerzője, hogy ő nélküle a bűntett meg nem történt volna, a felbujtót a tettesnél súlyosabban akarják büntetni. Az uralkodó elmélet a tettesnek és a felbujtónak egyenlő büntetőjogi felelősségét állapítja meg s igy dönti el a kérdést a magyar btkv 71. §-a is. Az u. n. közvetett felbujtásra, vagyis arra az esetre, midőn valaki mást rábir arra, hogy ez a tettest a bűntett elkövetésére rábirja, a közvetlen felbujtásra felállított elvek irányadók, vagyis a felbujtónak felbujtója is felbujtó.
II. A társtettességnél különös figyelmet érdemel a határvonalnak megállapítása a társtettes és a segéd között, amely különbség a segédnek elismert enyhébb büntetendőségében találja gyakorlati fontosságát. A kérdést az alanyi (subjectiv) és a tárgyi (objectiv) elmélet elétrőleg oldják meg. Az alanyi elmélet nem a kifejtett cselekvőség tárgyi minőségére, hanem a közreműködőnek akaratára helyezi a súlyt s bármilyen volt a közreműködés, társtettességet állapít meg, ha a részesnek tettesakarata volt, az tehát, aki a lopásnál őrt áll, nem segéd, hanem társtettes, ha a lopást ő is, függetlenül a tettestársától akarta, segéd ellenben akkor, ha akaratát társa akaratának alárendelte, vagyis a lopást csak anynyiban akarta, amenynyiben azt társa akarja. A tárgyi elmélet ellenben a közreműködés tárgyi minősége alapján dönti el a kérdést s társtettesnek csak azt tekinti, aki a bűntett tényálladékához tartozó cselekményt, u. n. tényálladéki cselekedetet követ el. Az előbbi példában tehát az őrt álló csak segéd, mert az őrtállás a lopás tényálladékához nem tartozik; ellenben p. a betöréses lopásnál nemcsak az tettes, aki a dolgot elveszi, hanem az is, aki csak a betörést v. maga v. mással közösen végzi, mert a betörés a betöréses lopás tényálladékához tartozik. Ezen az állásponton áll a magyar btkv, amelynek 70. §-a szerint: tetteseknek tekintendők mindazok, akik a bűntettet v. vétséget együtt v. közösen követik el. A társtettesek az elkövetett bűntettre v. vétségre határozott büntetéssel büntetendők.
III. A társtettes fogalommeghatározásával a segéd fogalma is meg van határozva. Segéd az, aki a bűntett elkövetésénél másképen mint tényálladéki cselekedettel vagy a tettes felbujtásával működik közre. A btkv 69. §-a a segéd közreműködését közelebbről akként határozza meg: Segéd az, aki: a) a bűntett elkövetését szándékosan előmozdítja vagy könynyíti; b) annak előmozdítására vagy könynyítésére valakit rábir; c) ugyszintén, aki másokkal a cselekmény elkövetésénél vagy annak elkövetése után nyujtandó segély vagy a cselekményből származó haszon biztosítása vagy pedig a hatósági intézkedések meghiusítása iránt megelőzőleg egyetért. A megelőző egyetértés különbözteti meg a bűnsegély ezt az utóbbi alakját a bűnpártolástól. Egyebekben lehet a bűnsegély: 1. fizikai vagy értelmi; 2. közvetlen vagy közvetett, amilyen p. a segédnek nyujtott segély, melynek büntetlenségét sem a segély fogalmából, sem a tételes törvényből kimagyarázni nem lehet; 3. lényeges, és nem lényeges segély. Lényeges az a segély, amely nélkül a bűntettet nem lehetett volna elkövetni; az ilyen segédet fősegédnek nevezik. A különbség azért fontos, mert több törvény az elv alól, hogy a segéd a tettesnél enyhébben büntetendő, a fősegédet kiveszi; e kivételnek mellőzése hazai törvényünknek egyik gyakorlatilag érezhető hiánya; 4. tevőleges és nemleges segély. Nemleges jelesül a mulasztás által elkövetett segély, mig a bűntettnek egyszerü meg nem akadályozása nem segély, mert a bűntettes megakadályozására általános jogi kötelezettséget a törvény meg nem állapít. A segédnél az egyetértés a tettessel nem fogalmi kellék, mert kézzel fogható, hogy valakinek szándékosan, de tudta nélkül is lehet segélyt nyujtani. A kérdés ugyan vitás, de tételes törvényünk szempontjából ezt ily értelemben kell eldönteni, mert a törvény az egyetértést nem követeli, s mert ellenkező esetben az egyetértés nélkül nyujtott segély esetei egyéb törvényes intézkedés hiányában büntetlenül maradnának. P. a cseléd, aki értesülvén arról, hogy gazdáját tolvajok az éjjel meg akarják lopni, a tolvajokkal való egyetértés nélkül nyitva hagyja a kaput, hogy a lopás elkövetését megkönynyítse. Megkisérlett segély (segély kisérlete) nem büntetendő, mert a segély nem önálló büntetendő cselekmény. Törvényünk szerint a segély enyhébben büntetendő, mint a tettesség, ami nem ugy értendő, hogy a segédet mindig enyhébben kell büntetni mint a tettest, hanem ugy, hogy a segédet enyhébben kell büntetni, mintha ő volna a tettes. A büntetés a bűntettre megállapított mértéken alul is, sőt enyhébb büntetési nemben is kiszabható. Másrészt elég van téve a törvénynek, ha a büntetés a bűntettre megállapítottnál csak valamivel, akár csak egy nappal is kisebb. Csak halállal és életfogytig tartó fegyházzal nem büntethető a segéd, másrészt a két esetben a büntetés legkisebb mértékét is meghatározza a törvény, ugy hogy a büntetés a halállal sujtott bűntetteknél 5 évi, az életfogytig tartó fegyházzal büntetendő bűntetteknél 3 évi fegyháznál enyhébb nem lehet.
IV. A R.-nek egyik fontos és sokban vitás kérdése az egyik részes személyes tulajdonságainak befolyása a többi részesekre, vagyis a személyes körülmények oszthatóságának vagy oszthatatlanságának kérdése. A kérdést sokan a «qualitates personae inhaerentes» és a «qualitates delicto inhaerentes»-féle felosztással akarják eldönteni oly értelemben, hogy az utóbbiek oszthatók, amazok ellenben oszthatatlanok, a nélkül, hogy célt érnének, mert ez utóbbiaknak köre és terjedelme iránt eltérők a nézetek. Qualitates personae inhaerentes tisztán személyes körülmények; qualitates delicto inhaerentes pedig azok, melyek a bűntettben tárgyi kifejezésre jutnak. De vajjon p. a cselédlopásnál az egyik részesnek cselédminősége, hivatali sikkasztásnál a sikkasztó közhivatalnoki minősége az első osztályba vagy a második osztályba tartozik-e, az vitás, pedig attól függ, vajjon a részes, aki az első esetben nem cselédje a meglopottnak, vagy a második esetben nem közhivatalnok, egyszerü vagy minősített lopásért, illetve egyszerü vagy sokkal súlyosabb hivatali sikkasztásért büntetendő? a leghelyesebb megoldásnak az látszik lenni, amely a második osztályba sorozza, tehát a részesnek is beszámítja azokat a személyes körülményeket, melyek a bűntett elkövetésére eszközül szolgáltak vagy a bűntett elkövetését könynyítették. Az előbbi példákban tehát a cseléd és a közhivatalnoki minőség osztható körülmény. A magyar btkv e tárgyban egyszerü, de nem kimerítő szabályt tartalmaz, azt rendelvén, hogy: valamely tettes v. részes személyes tulajdonságai v. körülményei, melyek az elkövetett cselekmény büntethetőségét megszüntetik, büntetését enyhítik vagy súlyosbítják: a többi tettes és részesre nézve tekintetbe nem vehetők. Ilyen tisztán személyes s igy oszthatatlan körülmények: p. a) a szándék, mert megérthető, hogy a részesek közül az egyik a leghidegebb előre megfontolással, a másik a legerősebb felindulásban cselekszik; b) a kor; ha tehát ketten együtt követnek el bűntettet, de csak az egyik közöttük 16 évnél fiatalabb, az e koru bűntettesekre felállított különös enyhébb büntetési tétel csak ő reá, meg mindenesetre alkalmazandó; c) a visszaesés; d) bizonyos esetekben a rokonság stb. A régibb elmélet abból a téves felfogásból indult ki, hogy a tettesnek alapul vétele mellett kell meghatározni, milyen bűntett forog fenn s az ekként megállapított minősítés valamenynyi részesre irányadó és ezt a bűncímnek oszthatatlanságával vagy azzal akarták indokolni, hogy nem lehet p. a részeseknek egyikét gyilkosságban, a másikat szándékos emberölésben bűnösnek kimondani. A francia itélkezésben különösen elterjedt ez a nézet, mely a formalizmusnak feláldozta a lényeget s az igazságot, a legképtelenebb eredményekre vezetett. Igy p. a fiu, aki segédkezet nyujt apja megölésében, csak közönséges és nem a felmenő rokonon elkövetett emberölésben bűnös, mert az idegen tettes csak közönséges emberölést követett el, de ha megfordítva a fiu volt a tettes s az idegen volt a segéd, akkor az idegen is felmenő rokonon elkövetett szándékos emberölésért büntetendő, mert a fiu ezt követte el. Ellenben a tételes törvényünk szerint is kétségtelen, hogy a személyes körülmény osztható, ha éppen ez a körülmény teszi a cselekményt büntetendővé, p. aki vérfertőztetéshez, házasságtöréshez segélyt nyujt, nem háríthatja el büntetőjogi felelősségét azzal, hogy ő nem rokon, nem házastárs.
V. Szükségszerü R. alatt azt az esetet értjük, midőn valamely bűntett elkövetése fogalmilag több személy közreműködését tételezi fel, p. a párviadalra való kiállás, házasságtörés stb. Ha a törvény kifejezetten a szükségszerü részeseknek csak egyikét rendeli büntetni, ez azt jelenti, hogy a másik büntetlen. P. csalárd bukásnál a törvény az adóst bünteti csupán, aki egyik hitelezőjét kielégíti vagy kedvezményben részesíti. A hitelező tehát büntetlen. A szövetség és bandáról l. Szövetség.
