Megszemélyesítés
Megszemélyesítés (gör. prosopopoiia, lat. personificatio) a naiv szemléletnek és a költői képzeletnek az az eljárása, hogy élő személyekül tekint élettelen tárgyakat, természeti erőket, elvont fogalmakat. A természeti tüneményeket létrehozó erők ily M.-éből támadnak a mitoszok és az egész mitologiák, isteneikkel, nimfáikkal, manóikkal, törpéikkel, tündéreikkel stb. E M.-ek a naiv szemlélet fokán alakultak, de tovább képzésükön a szabadon alakító költői fantázia dolgozott. A költő minduntalan élőül tüntet föl egy-egy élettelen tárgyat vagy elvont fogalmat, minő p. a Megelégedés (Berzsenyi), a Halál, az Erény stb. A M. ugy történik, hogy az illető dolgot személyes tulajdonságokkal ruházzuk fel, p. azzal, hogy cselekvést tulajdonítunk neki, vagy azzal, hogy beszéltetjük, vagy azzal, hogy megszólítjuk. A M. mint a költői nyelv tropusa, leginkább a metafora egyik fajtájául tekinthető, még pedig annak legköltőibb fajtája, amennyiben az elvont fogalmat, illetőleg élettelen tárgyat meg is érzékíti, a testiség képzetét fűzvén hozzá, másrészt meg is lelkesíti, amennyiben értelmet, akaratot, érzést tulajdonít neki. Ha a M. csak egy mozzanatra terjed, lehet egyszerü M., ha pedig egész gondolaton vagy gondolatsoron át folytatjuk, lehet allegorikus M.
