Hurut
Hurut (vatarrhus), nyákhártyák és hámmal fedett területek lobosodásának kisebb foka, mely rendesen váladékképzéssel jár. A váladék minősége szerint megkülönböztetünk savós (serosus), genyes (purulens), nyákos (musinosus) s végül a felhámnak lefoszlásával (deszquammacióval) járó H.-ot.
A serous H.-nál a véredények kisfoku lobosodás következtében átjárhatókká válnak s a vér savójának egy részét, mely kevés fibrint is ragad magával, átbocsátják, mely izzadmány, ha a szövetekbe ürül, vizenyős duzzadást (oedema) idéz elő, ha pedig a nyákhártyán át küszöböltetik ki, a nyákhártya serosus H.-ját idézi elő, minő p. a tüdővizenyőnél fellépő H. Ha ezen vizenyős izzadmány több fibrint (l. Rostanyag) ragad magával, ugy a lobnak nagyobb foka származik, melyet már nem H.-nak, hanem álhártyás, croupos lobnak nevezünk (l. Croup). Ha a lobos alteráció olyan, hogy főleg fehér vérsejtek vagy genysejtek vándorolnak ki a nyálkártyákon át az edényekből (mi leginkább infekciónak szokott következménye lenni), ugy genyes (purulens) H.-ról beszélünk, p. a kankós H. stb. Előfordul, hogy valamely ok, p. mekánikus vagy vegyi inger stb. által a hám elválasztó képessége kórosan izgattatik, midőn a nyákhártya felülete van a nyákmirigyek hámja fokozott mértékben készít nyákot, mely bőven ürül a megtámadott helyről, akkor nyákos H.-ról beszélünk, p. a náthánál stb. Ha pedig nemcsak hogy fokozódik a váladékképzés, hanem a hámsejtek maguk is nyákosan v. zsirosan elfajulva, helyükről leválanak s a váladékkal keverve kiüríttetnek, akkor előáll az, amit deszquammativ H.-nak nevezünk; ilyen p. a croupos tüdőlobnak oldódási-deszquammativ szaka, a terimbeles (parenchimás) veselob stb. Lefolyására nézve megkülönböztetünk heveny és idült H.-ot. A heveny H. tünetei első sorban a nyákhártyának kisebb-nagyobb foku belöveltsége, vérbősége s duzzadtsága, p. a toroknak u. n. megvörösödése, fokozott váladékképzés, melyet megelőzz a nyákhártyának égető szárazsági vagy csipési érzete (toroknál köhögési inger), mely fájdalmas addig, mig a nagyobbfoku váladékképzés meg nem könnyíti, kisebesedés érzése a nyákhártyán (v. az u. n. porérzés a szem kötőhártyáján) stb. Az idült H. sokkal kevesebb kellemetlen tünetet okoz látszólag, de mélyebbre terjedő elváltozásokat idézvén elő (p. zsugorodást a nyákhártyán, szükületképzést az urethrában stb.), veszedelmes lehet. Tüneteiben nélkülözi a nyákhártya belöveltségét, sőt lehet halvány is, de duzzadt, ráncai elsimulnak, átlátszó sürü üvegszerü nyákkal fedett, hámja könnyen levakarható s láttatja a submucosa (l. Nyákhártya) rostjait.
A H. okai igen különbözők lehetnek; leggyakrabban infekciózus eredetü, de származik mekanikus vagy vegyi ingerektől, erős gőzöktől, egyenetlen s gyors lehüléstől u. n. meghüléstől is stb. A H. sokszor lázzal, fejfájással, fülzugással, forróság érzetével, a szem kötőhártyájának vérmességével stb. szokott jelentkezni, mely állapotot hurutos lázas állapotnak (febris catarrhalis) szoktuk nevezni. Ha ilyenkor lefekszik az ember s jól megizzad, sokszor megkönnyebbül s a rosszullét elmulik. Ha azonban ily izzasztással nem sikerül mindjárt elejét venni a bajnak, ugy fokozódván a H., nagyobb fejfájások, étvágytalanság, köhögés stb. következnek. a köhögés eleinte igen fájdalmas, épp ugy a nyelés is, melyhez néha a fül felé hatoló nyilalás is járul, váladék kevés van eleinte s ez is nagyon nehezen köhöghető ki, üvegszerü; később a váladék bővebb, sürübb lesz (sputum coctum) s e hurutváladék kiürítése megkönnyebbülést szerez.
A H. kezelése az említett izzasztás által célszerüen történhetik. Az illető feküdjék ágyba vagy legalábis ne hagyja el szobáját. Óvakodjék léghuzamtól s igen célszerü s jó erdménnyel alkalmazhatók meleg gőzbelégzések (inhalatio). Bőrizgatók, hólyaghuzó tapaszok stb. kétes értéküek. Köhögési inger alászállítására morfium kis adagban v. Dover-porok stb. sikerrel alkalmaztatnak. A hurut, illetve nátha rendesen ragadós betegség s mint epidemia ismeretes az orosz nátha (influenza).
