Dermedés
Dermedés, dermedet (tetanus), egyike a leghevesebb fertőzeti betegségeknek, amely a test összes izmainak hosszantartó görcsös összehuzódásában nyilvánul. E görcsök nem folytonosan egyenlők, főleg a betegség kezdetén elernyedések váltják fel, de a legcsekélyebb külső behatás, néha már a lélegzéssel egybekötött mozgás is megindítja az izmok D.-ét; később azonban szünet nélkül kőkeménységüek lesznek a megtámadott izmok. Eleinte leginkább a rágóizmokban mutatkozik, amidőn a beteg nem képes száját kinyitni (trismus, rágóizom-görcs), néha tovább nem is terjed, máskor más izmokban kezdődik, vagy átterjed más izomcsoportokra, sőt az összes izmokra is. Ha a tarkó és hátizmok dermednek meg, úgy a beteg feje hátrahuzódik, melle kidomborodik (opisthotonus, tarkógörcs, hát-D.), néha inkább a test elülső izmaiban támad (emprosthotonus) a görcs. Ezen görcsös összehuzódások igen fájdalmasak s néha oly hevesek, hogy egyes izmok megszakadnak. A test hőmérséke eleinte alig, később többnyire tetemesen emelkedett, főleg, ha a betegség rosszra fordul, sőt közvetetlenül a halál után még szokatlanul magas hőmérsék szokott beállani (44° C.-on felül). A betegség különben a legsulyosabb kórtünetek között folyik le, a betegek álmatlanok, táplálkozni alig tudnak, szomjuságuk erősen fokozódott, de az ivás nehezükre esik, arcuk eltorzul, érverésük szapora lesz s gyakrabban az 5-ik nap körül beáll a halál. Ha azonban a görcsrohamok ritkábbakká válnak s a többi tünetek is engednek hevességükben, a bántalom jóra is fordulhat s lassankint teljesen is meggyógyulhat. A D. leggyakrabban a 4-14 napos gyermekeknél fordul elő, de előjön a felnőtteknél is, férfiaknál gyakrabban, mint nőknél. Néha sebészi kórházakban, főleg a régibb sebkezelés mellett, egész epidémia-alakban állott be s erősen megtizedelte a betegek sorait. Régebben a D. okául többfélét tekintettek, igy a sebzést (tetanus traumaticus), a meghülést (t. rheumaticus) s ha nem találtak okot, idiopathicus-tétannusról beszéltek. Ma általában felveszszük, hogy a D.-t a Nicolaier által leirt tetanus-bacillus okozza, amely a testbe a sebzési helyen jut be, sőt csakis ott tenyészik, rendesen más bakteriumok társaságában; ha néha ezen bejutási kaput nem is birjuk fellelni, ugy ma mégis alig lehet kétség a felett, hogy a D. mindig ezen bacillusnak tulajdonítandó. Ezen apró bacillus gombostühöz hasonlít, amennyiben keskeny, hosszukás pálcából áll s ennek végén ül a gömbalaku spóra. Miután ezen bacillus határozott anaerob (l. Aerobia), tenyésztése csak oxigénmentes helyen történhetik, amidőn igen jellegzetes ágakat bocsát a tenyésztő talajba. Ha ezen bacillusokból egy állat bőre alá oltunk, ugy az rövid idő alatt a D. tünetei közt elhal. Ezen gombát már az olyan kerti földben is kimutatták, amely sebbe jutva, csakhamar D.-t támasztott. Ezen mikrobák kémiai mérgeket is képeznek, amelyek hasonló tüneteket okoznak, mint a kultura maga; ennek folytán ugy látszik, hogy nem maguk a bacillusok hatnak károsan, hanem az általok előállított kémiai anyag. Ilyenek a tetanin és a tetanotoxin; ezen utóbbit legujabban a D. gyógyítására is kezdik felhasználni, amenynyiben állatkisérletek tanusága szerint ezen méreg igen gyorsan immunizálja az állatot a D. bacillusai ellen. A D. gyógyításában a főtörekvés oda irányul, hogy a kinzó izomgörcsöket lehetőleg csökkentsük, amit bódító szerekkel érünk el. Óvó intézkedésül igen fontos, hogy még a legcsekélyebbnek látszó sebet is, főleg ha az földdel lett beszennyezve, alaposan megtisztogassuk s fertőtlenítsük. A D.-hez hasonlít egynéhány növényi méreg hatása (strychnin, brucin), azonban ezen mérgezések sokkal rohamosabb lefolyásuak, mint a D.
