Articsóka
Articsóka (Cynara Vaill., Bourgaea Cass., Aletiusnál olasz paréj, olasz tövisese lapu, növ.) a fészkesek róla nevezett (Cynarocephalae) alcsaládjának génusza, bogácsnemü tövises kóró, 1-3-szár szárnyas-hasábú levelekkel, magános nagy virágfészekkel. Fészekpikkelyének alja vastag és húsos, csúcsa tövises. Lilaszinü virága mind csöves; húsos és pelyvás vackon nyugszik. Gyümölcse négyszögletüen lapított bóbitája tollalakú. Hat faja él a Földközi tenger vidékén meg a Kanári szigeteken, sőt bevándorolva Dél-Amerikában is.
Articsóka.
Az articsókát fűnemü létere ojtani is lehet. Szaporítani magról vagy sarjakról szokták. Az egyesztendős növény jól betakarva saját földjében vagy a pincében kitelel. A húsos és nagyon zamatos virágvackot meg a fészekpikkelyek alsó részét második évében őszszel vagdalják le, midőn a legfelsőbb fészekpikkelyek megsárgulnak. Ekkor a fészekpikkelyek szétnyílanak, egymástól eltávolodnak s az egész virágfészek a mandolatermő fenyő tobozához hasonlít. Az A. szelid éghajlatot szeret s a felsorolt helyeken kivül a Rajna mellékén, Ausztriában, sőt néhol hazánkban (Eger) is: termesztik. Salátának vagy főzeléknek elkészítve jóízü és egészséges étel. A C. cardunculust is hasonló módon termesztik, de mihelyest embermagasságra megnőtt, a hervadt leveleit levagdalják, a zöld leveleket megcsonkítják; az egész növényt szalmával lazán körülcsavargatják s lehető magasan körülföldelik, hogy az egész növény elhalaványodjon. Csak a növeny legteteje marad szabadon.
Az A. már a régiek kedvelt étele volt. Galénos azt ajánlja, hogy koriandrummal, borral, faolajjal és garummal készítsék: Sziciliába Levanteból jutott, 1466-ban Firenzébe, 1747-ben. Velencébe, s már a XV. század elején Francia- és Angolországba is elszármazott. Vajjon a régi görögök név alatt a kerti A.-t v. pedig az országukban gyakori tarka bogácsot (Scolymus maculatus L.), melynek fiatal levelét régebben, sőt ma is, főzeléknek nagyon kedvelik, értették-e, nagyon bajos eldönteni. Theophrastos πτερνιξ-je se az A., hanem a máriabogács.
