horgolás
horgolás: a → csipke készítésének egyik késői változata. Horgos végű tűvel az ujjakra csavart fonálból horgolnak, lazábbra vagy tömöttebbre. Noha sok magyar vidék készített horgolt csipkét, önállót, sajátosan erőteljeset csak a mezőkövesdi matyók tudtak kialakítani. Munkáik színe: fehér-sárga-piros; zsebkendők és férfiingujjak szélére horgolták őket. Olyan tömöttek és zsúfoltak, hogy a legények verekedéskor hosszú és bő ingujjukat egy csavarintással a kézfejen túl egybefogták és ütöttek vele bot helyett. Említésre érdemes a sárköziek zsebkendője, mely egészében horgolt. Máshonnan, pl. Kalotaszegről lepedőbe való betéteket ismerünk csak, amelyekre átvitték a → rececsipke mintákat. Az újabb divatú párnák végeibe szinte országosan horgoltak fehér csipke betéteket; talán legjellegzetesebbek a sóváradiak. Sóváradon is és a Mezőség egyes községeiben „garnitúrákat” készítettek, vagyis egyező mintájú horgolással látták el a párnát, kendővéget, sőt a Mezőségen még azon is igyekeztek, hogy a horgolt minta összhangban legyen a kendő szőttes mintájával, amelyre került. A csecsemőfőkötők, esetenként a kis réklik is nagy hányadukban horgoltak; ezeknek származása nem tisztázott, egyes falusi vélemények szerint cigányok készítették volna. A horgolás újkeletű a magyar népművészetben, sok esetben a rececsipke helyébe került; helyi eredete minden esetben visszavezethető egy-egy papné vagy tanítónő kezdeményezésére. A múlt század 80-as, 90-es éveitől kezdve találkozunk vele. – Irod. Herkely Károly: A mezőkövesdi „matyó horgolás” (Népr. Ért., 1938).
Fél Edit
