Szilász

Full text search

Szilász Neve g. átírásban Szilasz. Feltehetően azonos azzal a személlyel, akit az ApCsel így, a páli levelek és 1Pt Szilvánusznak (g. átírással Szilouanosz) nevez. Az eltérésnek két oka lehet: vagy két neve volt, mint pl. Pálnak is: egy sémita és egy latin, vagy pedig a Szilvánusz forma ugyanannak a sémita névnek a latinos formája, amelyet görögösen írtak Szilasz-nak. Ebben az esetben a háttérben a h. sá'ul, illetve annak arám formája, a sö'ilá név húzódik meg.
Szilász a jeruzsálemi gyülekezet vezetői közé tartozott, akit az ApCsel 15,32 prófétának nevez. A jeruzsálemi apostoli gyűlés JÚDÁSsal együtt kiválasztja, hogy Pállal együtt vigyék meg a gyűlés határozatát Antiókhiába (ApCsel 15,22kk). Szilász ezután szoros kapcsolatban marad Pállal, és elkíséri második missziói útjára. Filippiben vele együtt vetik börtönbe (ApCsel 16,19kk). Pállal együtt van Thesszalonikában és Béreában (ApCsel 17,1kk), ahol elválnak egymástól (ApCsel 17,14k). Később Korinthusban találkoznak ismét (ApCsel 18,5).
Pál Szilvánusszal együtt hirdette az ev-ot (2Kor 1,19). 1 és 2Thessz 1,1-ben az ő nevében is köszönti a gyülekezetet. 1Pt szerzője az 1Pt 5,12-ben hivatkozik Szilvánuszra.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi