Kibrót-Taavá
Kibrót-Taavá Héberül: kibrót-hatta'aváh. Jelentése: a vágy sírjai, vagy a vágy miatti temetkezés. A pusztai vándorlás egyik állomása (4Móz 11,34; 33,16k; 5Móz 9,22). Két fontos esemény színhelye. A vándorló nép zúgolódik, hogy nem jut húshoz, Mózes pedig az ÚRnak panaszkodik, hogy az egész nép terhét egyedül kell viselnie. Isten megparancsolta neki, hogy gyűjtsön össze a népből hetven elöljáró vént, aztán elvett a Mózesben lévő lélekből és nekik is adott, hogy vele együtt hordozzák a nép vezetésének a terhét. Amikor megkapták a lelket, prófétáltak, mégpedig az a kettő is, aki nem volt az összegyűjtöttek között, hanem a táborban maradt.
Az ÚR szelet támasztott, amely a tenger felől fürjeket sodort a táborhoz, ezeket könnyűszerrel megfoghatták és rengeteget fogtak is belőlük, így ehettek húst. A telhetetlen népet az ÚR igen nagy csapással megverte, ezeket itt temették el, innen a név.
