koszorú

Full text search

koszorú: Tárgyak, állatok és emberek díszéül szolgált. Az ember fején a ~ az öröm, a boldogság jele. Kiv 25,11: a szövetség ládáját „arany~” vette körül (valamiféle pártázatról, ~ra emlékeztető szegélydíszről lehet szó). 1Mak 4,57: „a templom homlokzatát az arany koszorúkkal… díszítették” (girlandszerű dísz lehetett). – A hellén világban és korábban (a Kr. e. 5. sz.-ig) nyilvános mérkőzések alkalmával a győztesnek ~t nyújtottak jutalmul. Az olimpiai ~ olajágból készült, Delphiben babérból, Korintusban (isztmoszi játékok) fenyőből fonták. Bizonyos versenyek győztesei Athénban arany- v. ezüst~t kaptak, mely formáját tekintve lomb~nak felelt meg. A gör.-ök és a róm.-ak ünnepi alkalmakkor is gyakran tettek fejükre ~t. Ezzel a szokással Izr.-ben csak elvétve találkozunk, és csaknem mindig rosszallás, elítélés kíséretében (pl. Bölcs 2,8). A győzelmi ~ az ÓSz-ben mindössze egy helyen szerepel (4,2). Jud 3,7: a díszül szolgáló ~ a tisztelet és az öröm jele. 2Mak 6,7: a dionüzoszi ünnepeken ~s fejjel kellett a bacchanáliákon részt venni; ez a hellén szokások elterjedésére utal. – Az ÚSz-ben gyakrabban szerepel ~ és ® korona (® töviskorona). ApCsel 14,13: az áldozati állatot felkoszorúzva vezette a Zeusz-templom (szintén ~t viselő?) papja. A levelekben és a Jel-ben gyakran (14-szer) találkozunk a ~val képes értelemben: győzelmi ~, dicsőség koronája = ~ja, hervadhatatlan ~ stb. A levelekben legtöbbször a versenyben kivívott győzelem szolgál e kifejezések hátteréül: a ~ a győzelem jutalma, díja; ugyanígy: 2,10 és 3,11.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi