KEVÉLY
KEVÉLY, (ke-v-é-ly v. kev-é-ly; arabul s törökül kibir, am. kevély; arabul kebir, am. nagy; sínai nyelven kiú, am. superbia, arrogantia; héberül 
magas, és kevély; finnül keimiä); mn. tt. kevély-t v. ~et. E szónak ke gyökeleme hangra nézve teljesen megegyezik, jelentésre pedig legközelebbi rokonságban áll a kényes, (mely Vas vármegyében: kéves), kényeskedik, kérkedik, kérkedékeny szókkal. Alapértelme a kedélynek azon működése, mely túlzott finnyásság, rátartás vagy önhittség, dicsekedés által jelenkezik. A ke gyökelemből a fuvó v hozzájárultával képződött kev gyök, ebből kev-ő, (azaz kedélyét fuvás, felfuvalkodás által nyilvánitó), s az ő é-re változván kev-é, (mint bá-m-ó v. bám-ó bá-m-é, á-m-ó á-m-é, tar-ó tar-é, kar-ó kar-é stb.). A büszke, gőgös, felfuvalkodott némileg hasonértelmü szókban szintén a fuvás, fuvalkodás értelme van. Így szusz, mely a szuszogás hangutánzó gyöke, a köznépnél szintén jelent kevélységet is. Az ly v. tájdivatosan j, mint igen sok szavainkban, utóhang, s lett ke-v-é-ly v. ke-v-é-j, mint taré, tarély, taréj; karé, karély, karéj. Így képződtek a kecsély, terepély, szegély, személy szavak. Eléjön tájdivatosan ,kövély‘ is. V. ö. KEVÉLYEN, KEVÉLYSÉG. A ,kevély‘, gyökének erejénél fogva am. önmaga és tulajdonságai felől tulságos érzelmeket tápláló, és fitogtató, s mintegy magában foglalja mindazon gyöngeségeket, hibákat, és bűnöket, melyek az emberi kedélyből kifejlődnek akkor, midőn tulbecsüli magát. A kevély kelleti magát, azaz tetszeni vágy; kényes, kényeskedik, midőn vagy önhitten cselekszik, vagy magát finomabb, nemesebb anyagból valónak tartja; kérkědik, midőn igazi vagy képzelt előnyeit hányjaveti. Benne foglaltatik a gőg, a felfuvalkodás, a nagyravágyás, a mások lenézése stb. Kevély urak, katonák, gazdagok. A gazdagság sok kevélyt és bolondot teszen. (Km.). A kevély félbolond. (Km.). Kevélynek orvossága lealázódás. (Km.). Nem mind kevély, ki ünneplőben jár, vagy aki parancsol. (Km.). Mentéjének prémje is kimutatja a kevélyt. (Km.). Kevély vitéz hamar vész. (Km.). A szegény kevélyt ördög is neveti. (Km.). Két kevély nehezen alkuszik egymással. (Km.). Kevélység lenyomja szerencse kerekét. (Km.). Sok gyalázaton kell a kevélynek átmenni, míg megalázódik. (Km.). A kevély utálását jelentő köznépies mondások: kevély kutya, kevély disznó, kevély ördög, kevély bolond. A mondatokban azon szót, melyre közvetlenül vonatkozik, ban ben raggal szokás használni. Szépségében, születésében, pénzében kevély. Ezen kifejezés: kevély vagyok reá, németesen hangzik, e helyett kevélykedem benne v. vele. V. ö. BÜSZKE, DÖLYFÖS, FELFUVALKODOTT, FENNHÉJÁZÓ, GŐGÖS, NAGYRALÁTÓ, NEGÉDES.
magas, és kevély; finnül keimiä); mn. tt. kevély-t v. ~et. E szónak ke gyökeleme hangra nézve teljesen megegyezik, jelentésre pedig legközelebbi rokonságban áll a kényes, (mely Vas vármegyében: kéves), kényeskedik, kérkedik, kérkedékeny szókkal. Alapértelme a kedélynek azon működése, mely túlzott finnyásság, rátartás vagy önhittség, dicsekedés által jelenkezik. A ke gyökelemből a fuvó v hozzájárultával képződött kev gyök, ebből kev-ő, (azaz kedélyét fuvás, felfuvalkodás által nyilvánitó), s az ő é-re változván kev-é, (mint bá-m-ó v. bám-ó bá-m-é, á-m-ó á-m-é, tar-ó tar-é, kar-ó kar-é stb.). A büszke, gőgös, felfuvalkodott némileg hasonértelmü szókban szintén a fuvás, fuvalkodás értelme van. Így szusz, mely a szuszogás hangutánzó gyöke, a köznépnél szintén jelent kevélységet is. Az ly v. tájdivatosan j, mint igen sok szavainkban, utóhang, s lett ke-v-é-ly v. ke-v-é-j, mint taré, tarély, taréj; karé, karély, karéj. Így képződtek a kecsély, terepély, szegély, személy szavak. Eléjön tájdivatosan ,kövély‘ is. V. ö. KEVÉLYEN, KEVÉLYSÉG. A ,kevély‘, gyökének erejénél fogva am. önmaga és tulajdonságai felől tulságos érzelmeket tápláló, és fitogtató, s mintegy magában foglalja mindazon gyöngeségeket, hibákat, és bűnöket, melyek az emberi kedélyből kifejlődnek akkor, midőn tulbecsüli magát. A kevély kelleti magát, azaz tetszeni vágy; kényes, kényeskedik, midőn vagy önhitten cselekszik, vagy magát finomabb, nemesebb anyagból valónak tartja; kérkědik, midőn igazi vagy képzelt előnyeit hányjaveti. Benne foglaltatik a gőg, a felfuvalkodás, a nagyravágyás, a mások lenézése stb. Kevély urak, katonák, gazdagok. A gazdagság sok kevélyt és bolondot teszen. (Km.). A kevély félbolond. (Km.). Kevélynek orvossága lealázódás. (Km.). Nem mind kevély, ki ünneplőben jár, vagy aki parancsol. (Km.). Mentéjének prémje is kimutatja a kevélyt. (Km.). Kevély vitéz hamar vész. (Km.). A szegény kevélyt ördög is neveti. (Km.). Két kevély nehezen alkuszik egymással. (Km.). Kevélység lenyomja szerencse kerekét. (Km.). Sok gyalázaton kell a kevélynek átmenni, míg megalázódik. (Km.). A kevély utálását jelentő köznépies mondások: kevély kutya, kevély disznó, kevély ördög, kevély bolond. A mondatokban azon szót, melyre közvetlenül vonatkozik, ban ben raggal szokás használni. Szépségében, születésében, pénzében kevély. Ezen kifejezés: kevély vagyok reá, németesen hangzik, e helyett kevélykedem benne v. vele. V. ö. BÜSZKE, DÖLYFÖS, FELFUVALKODOTT, FENNHÉJÁZÓ, GŐGÖS, NAGYRALÁTÓ, NEGÉDES.
