1 Kor. 2
Én is, mikor hozzátok mentem, atyámfiai, nem mentem, hogy nagy ékesszólással, avagy bölcseséggel * hirdessem néktek az Isten bizonyságtételét.
Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, * még pedig + mint megfeszítettről.
És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés közt jelentem * meg + ti köztetek.
És az én beszédem * és az én prédikálásom nem emberi bölcseségnek hitető beszédiben állott, hanem léleknek és erőnek megmutatásában:
Hogy a ti hitetek ne emberek * bölcseségén, hanem Istennek erején nyugodjék.
Bölcseséget pedig a tökéletesek között szólunk; ámde nem e világnak, sem e világ veszendő fejedelmeinek bölcseségét;
Hanem Istennek titkon való bölcseségét szóljuk, azt az elrejtetett, melyet * öröktől fogva elrendelt az Isten a mi dicsőségünkre;
Melyet e világ fejedelmei közül senki sem ismert, mert ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség * Urát:
Hanem, a mint meg van írva: * A miket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, a miket Isten készített az őt szeretőknek.
Nekünk * azonban az Isten kijelentette az ő + Lelke által: mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is.
Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, a mely ő benne van? Azonképen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke.
Mi pedig nem e világnak lelkét vettük, hanem az Istenből való Lelket; hogy megismerjük azokat, a miket Isten ajándékozott nékünk.
Ezeket prédikáljuk is, nem * oly beszédekkel, melyekre emberi bölcseség tanít, hanem a melyekre a Szent Lélek tanít; lelkiekhez lelkieket szabván.
Érzéki ember * pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert + bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg.
A lelki ember * azonban mindent megítél, de ő senkitől sem ítéltetik meg.
Mert ki * érte fel az Úrnak értelmét, hogy megoktathatná őt? Bennünk pedig Krisztus értelme van.